Ferenc pápa a Rózsák terén: Az igazi hit kényelmetlen, kockáztat, kilép a világba

A templomban hatszázan, a kertben ezren várták imádkozva, énekekkel a Szentatyát. A szegényeket támogató szervezetek, közösségek – Katolikus Karitász, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Katolikus Szeretetszolgálat, Csak Egyet Szolgálat, Sant’Egidio közösség, Új Jeruzsálem Katolikus Közösség, Szeretet Misszionáriusai, Jezsuita Karitatív Szolgálat – nevében egy-egy imádság hangzott el. Az Árpád-házi Szent Erzsébet-templom kántora, Melis Mihály Márk orgonajátékával teltek a várakozás utolsó percei.

A pápát már a templomkertben is várták a szegények, majd a bejáratnál Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Katolikus Karitász püspök elnöke fogadta.

Spányi Antal köszöntőjében elmondta: „A kegyelem kiváltságos perceként éljük meg a találkozás lehetőségét ebben a templomban – mely Árpád-házi Szent Erzsébet, a karitász védőszentjének tiszteletére épült – a szegényekkel és elesettekkel, a mások szeretetére szorulókkal és az őket krisztusi szeretettel támogatókkal, akiket a krisztusi szeretet ölel itt egybe.” Emlékeztetett Prohászka Ottokár püspökre, a Katolikus Karitász 1931-es alapítására és arra, hogy 1950-től szinte titokban élt tovább a plébániákon ez a segítő tevékenység egészen 1991-ig. Önkénteseik szolgálatával, valamint szervezett, professzionális körülmények között is támogatják a rászorulókat itthon és a világ katasztrófák sújtotta helyein. A szeretet szolgálatát több szervezet is segíti, például a Máltai Szeretetszolgálat, lelkiségi csoportok, közösségek, és a szeretet ökumenikus közösségében más hitvallású szervezetek is. Spányi Antal a Szentatya áldását kérte a Karitász munkájára, és biztosította a pápát, hogy ők is szeretettel kérik Isten bőséges áldását Szent Péter utódára.

Fürtösné Kanalas Brigitta egy nélkülöző család háláját fejezte ki a szeretetszolgálatért a görögkatolikus egyháznak. Nélkülözésben élt gyerekként is, 17 évesen ment férjhez. Három gyermekük született, a férje inni kezdett, így az asszony egyedül tartotta el a családot, egy romos házba költöztek. A gyámhatóság el akarta venni a gyerekeket, de szerencsére sokan próbáltak segíteni rajtuk, összefogott értük a helyi görögkatolikus egyház. Ő bízott az Úrban, kérte a Szűzanya segítségét. Munkát kapott a görögkatolikus iskolában, egy üresen álló egyházi ingatlanba költöztek, és végül sikerült vennie egy kis házat a családnak. Megvallotta, hogy a lelke viszont háborgott, ártani akart azoknak, akik neki ártottak. Férje kórházba került, a gyerekek sírtak, ő pedig kérte az Urat, hogy tartsa életben, mert a gyerekeknek szükségük van rá. Napról napra javult az állapota, és Brigitta úgy érzi, ez volt az a pillanat, amikor végleg kiengesztelődött, és teljesen belesimult Isten tenyerébe.

Ezután Jakovlev Oleg és családja kapott szót, akik az Ukrajnából menekülők, a háborútól szenvedők nevében oszthatta meg történetüket. 2022 májusában Dnyipropetrovszkban éjjelenként rakéták robbantak, és épületek omlottak össze. Úgy döntöttek, hogy öt gyermekükkel elköltöznek innen. 46 évvel ezelőtt katonai szakácsként szolgált Magyarországon, és azóta is él emlékezetében a magyarok vendégszeretete, kicsit tud is magyarul, ezért ide jöttek. Sokan segítettek nekik, és a Katolikus Karitász Integrációs Központban is szeretettel fogadták be őket: „Számunkra és gyermekeink számára Magyarország egy új élet, egy új esély kezdete volt. Itt befogadtak bennünket, és új otthonra leltünk.” Kifejezte háláját Ferenc pápának, amiért hallatja a hangját a béke mellett és kiáll a háború áldozataiért.

„A gyermekeink készültek egy dallal hálából a magyar Karitász munkatársainak, amit most szeretnénk eljátszani a Szentatyának is. Ebben a dalban a családunk szándéka szerint az áldozatok iránti tisztelet, a segítőknek szóló hála, a béke iránti vágy és az ima egyszerre csendül fel” – zárta tanúságtételét, majd két gyermekük, Daniil harmonikán, Maria szaxofonon játszott.

Kunszabó Zoltán állandó diakónus és Kunszabóné Pataki Anna, a Csak Egyet Szolgálat alapító vezetője hajléktalan barátaikkal együtt érkeztek a találkozásra. Bemutatták a Szentatyának az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség „Csak Egyet” Szolgálatát. A közösség 25 éves, a 2007-es budapesti városmisszió alkalmával pedig megszületett az igény egy helyre, ahol mindennap együtt lehetnek a rászorulókkal. Így jött létre a Csak Egyet Szolgálat. Friss adatok szerint Budapesten 2246 ember lakik hajléktalanszállókon és 436-an élnek az utcán. Nappali segítő központjukban reggelivel és ebéddel várják a betérőket. Vendégeik volt állami gondozottak, pszichiátriai problémákkal, szenvedélybetegségekkel küzdők, börtönből szabadultak, prostituáltak, fizikai betegségekben szenvedők. De itt vannak közöttük a gyermekeiket egyedül nevelő elhagyott édesanyák, nagymamák és az idősek is. Vannak náluk rendszeresen dicsőítő imaórák, szentmisék, felkészülhetnek a szentségekre, mert aki Isten jelenlétében akár egy pillanatra is megtapasztalja saját értékét, az méltóságában helyreállítva új életet kezdhet Krisztussal. „Nagy öröm számunkra egy ember életének teljes felépülését szemlélni, amint például az itt jelen lévő (és mellettünk álló) Gyula és Tamás testvérünk esetében megtörtént. Munkatársaink majdnem fele volt vendégeink közül került ki, akik igazi kollégákká váltak” – mondták el örömmel. Mindezért Istené a dicsőség, hiszen mi csak szemléljük, hogyan cselekszik a szegények között, akiket annyira szeret.

Ferenc pápa a tanúságtételeket követően mondta el beszédét, majd üdvözölte a jelen lévő segítő szervezetek képviselőit és a szendrőládi roma kórust, akik áldást énekeltek az egyházfőnek.

Ferenc pápa beszédét az alábbaikban teljes terjedelmében közöljük.

Kedves Testvéreim, jó napot kívánok!

Örülök, hogy közöttetek lehetek. Köszönöm [Spányi] Antal püspök úr köszöntőszavait, és köszönöm, hogy bemutatta azt a nagylelkű szolgálatot, amelyet a Magyar Egyház a szegényekért és a szegényekkel végez. A szegények és a rászorulók állnak – ezt soha ne feledjük! – az evangélium középpontjában: Jézus ugyanis azért jött, hogy „örömhírt vigyen a szegényeknek” (Lk 4,18). Ez izgalmas kihívás elé állít bennünket, hogy az általunk vallott hit ne legyen egy életidegen szekta foglya, és ne váljon áldozatává egyfajta „lelki egoizmusnak”, vagyis egy olyan lelkiségnek, amelyet a saját belső nyugalmam és elégedettségem érdekében alakítok ki. Az igazi hit ezzel szemben az, amely kényelmetlen, amely kockáztat, amely kilép a világba, hogy találkozzon a szegényekkel, és képessé tesz arra, hogy saját életünkkel a szeretet nyelvét beszéljük. Ahogy Szent Pál mondja, szólhatunk bár nyelveken, bírhatunk bölcsességgel és gazdagsággal, ha nincs bennünk szeretet, semmink sincs, és semmik vagyunk (vö. 1Kor 13,1–13).

A tevékeny szeretet nyelve. Ezt a nyelvet beszélte Szent Erzsébet, aki iránt ez a nép oly nagy tisztelettel és szeretettel van. Amikor ma délelőtt megérkeztem, megpillantottam a téren az ő szobrát, amelynek talapzatán látható, ahogyan a szent fogadja a ferences rend kordáját, valamint vízzel oltja egy szegény ember szomját. Ez a hit gyönyörű képe: aki „Istenhez köti magát”, mint Assisi Szent Ferenc, akinek életéből Erzsébet ihletet merített, az megnyílik a szegények iránti szeretetre, mert, ha „valaki azt állítja, hogy: »Szeretem az Istent«, de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát” (1Jn 4,20). Szent Erzsébet, a király leánya az udvari élet jólétében, fényűző és kiváltságos környezetben nőtt fel; mégis, megérintve és átalakítva a Krisztussal való találkozástól, hamarosan elutasította a világ gazdagságát és hiúságait, és arra érzett vágyat, hogy ezekről lemondva a rászorulókról gondoskodjon. Így nemcsak a jövedelmét, hanem az életét is a legutolsók, a leprások és a betegek szolgálatára áldozta, egészen odáig, hogy személyesen ápolta és a saját vállán vitte őket. Ez a tevékeny szeretet nyelve.

Brigitta is, akinek köszönöm a vallomását, beszélt nekünk erről. Mennyi megpróbáltatásban, mennyi szenvedésben, mennyi kemény munkában volt része, hogy boldoguljon, hogy a gyermekei ne éhezzenek, és a legdrámaibb pillanatban segítségére sietett az Úr. De – ahogy saját szavaival hallottuk – hogyan is avatkozott be az Úr? Ő, aki meghallja a szegények kiáltását, „az elnyomottaknak igazságot szolgáltat, az éhezőknek kenyeret osztogat”, és „fölemeli a megalázottakat” (Zsolt 146,7–8), aligha úgy érkezik, hogy a magasból megoldja a problémáinkat, hanem gyöngédségének ölelésével közeledik, együttérzést ébresztve a testvérekben, akik észreveszik a szükséget, és nem maradnak közömbösek. Brigitta elmondta: az Úr közelségének megtapasztalását a Görögkatolikus Egyháznak köszönheti, annak a sok embernek, akik mindent megtettek, hogy segítsék, bátorítsák, munkát találjanak neki, támogassák anyagi szükségében és a hit útján. Ez az a tanúságtétel, amely a kötelességünk: együttérzés mindenkivel, különösen azokkal, akiket szegénység, betegség és fájdalom kínoz. Az együttérzés latinul compassio, de ez a szó nemcsak együttérzést, hanem együttszenvedést is jelent! Olyan Egyházra van szükségünk, amely folyékonyan beszéli a tevékeny szeretet nyelvét, egy olyan egyetemes nyelvet, amelyet mindenki meghall és megért, még a legtávolabb állók is, még azok is, akik nem hisznek.

És ennek kapcsán köszönetemet fejezem ki a Magyar Egyháznak a tevékeny szeretet melletti elkötelezettségéért, odaadottságáért: létrehoztatok egy olyan hálót, amely összeköti a sok lelkipásztori munkatársat, a sok önkéntest, a plébániai és egyházmegyei karitászokat, de az imacsoportokat, a hívők közösségeit, a más felekezetekhez tartozó szervezeteket is, egyesítve őket abban az ökumenikus közösségben, amely éppen a szeretetből fakad. És köszönöm, hogy – nemcsak nagylelkűen, hanem lelkesen is – oly sok menekültet fogadtatok be Ukrajnából. Meghatódva hallgattam Oleg és családja vallomását; a „ti utazásotok a jövő felé” – egy új jövő felé, távol a háború borzalmaitól – valójában „az emlékezet egy utazásával” kezdődött, mert Oleg felidézte azt a meleg fogadtatást, amelyben évekkel ezelőtt Magyarországon része volt, amikor szakácsként itt dolgozott. Ennek az élménynek az emléke arra bátorította, hogy családjával együtt elinduljon és ide, Budapestre jöjjön, ahol nagylelkű vendégszeretetre talált. A szeretet emléke, amelyben részesültünk, feléleszti a reményt, és az élet új útjaira ösztönöz. Az ember még a fájdalomban és a szenvedésben is bátorságra talál a továbblépéshez, ha megkapta a szeretet balzsamát: ez az az erő, amely segít elhinnünk, hogy nincs minden veszve és lehetséges egy más jövő. A szeretet, amelyet Jézus nekünk ajándékoz és amelynek megélésére hív minket, hozzájárul ahhoz, hogy a társadalomból, a városokból és a szűkebb környezetünkből kiirtsuk a közöny és az önzés ártalmát – a közöny csapását! –, és újra feléleszti a reményét egy új, igazságosabb és testvériesebb emberiségnek, amelyben mindenki otthon érezheti magát.

Sokan itt sajnos hajléktalanok, a szó szoros értelmében is: sok kiszolgáltatott testvérünket – akik egyedül, számos testi és szellemi korlátozottsággal élnek, akiket a drogfüggőség tönkretett, akik börtönből szabadultak vagy idős koruk miatt magukra maradtak – érintik az anyagi, kulturális és lelki szegénység súlyos formái, és nincs tető a fejük felett, nincs otthonuk, ahol élhetnének. Zoltán és felesége, Anna tettek előttünk tanúságot erről a nagy csapásról: köszönjük szavaitokat. És köszönjük, hogy elfogadtátok a Szentléleknek azt az indítását, amely arra hívott benneteket, hogy bátran és nagylelkűen egy hajléktalanokat befogadó központot hozzatok létre. Mélyen megérintett, hogy az anyagi szükségletek mellett figyelmet fordítotok az emberek lelki sérültségére és méltóságára, gondoskodásotok kiterjed a magányukra és azért vívott küzdelmükre, hogy szeretettnek és befogadottnak érezzék magukat a világban. Anna azt mondta, hogy „Jézus, az élő Ige éppen a szívüket és a kapcsolataikat gyógyítja, hiszen az ember belülről épülhet újjá” – vagyis újjászületik, amikor megtapasztalja, hogy Isten szemében ő szeretett és áldott.

Ez vonatkozik az egész Egyházra is: nem elég csak kenyeret adni, ami a gyomrot táplálja, hanem az ember szívét is táplálni kell! A tevékeny szeretet nem pusztán anyagi és szociális segítségnyújtás, hanem az egész emberre figyel, és Jézus szeretetével talpra akarja őt állítani: olyan szeretet, amely segít visszanyerni szépségünket és méltóságunkat.

A tevékeny szeretet, a jótékonykodás azt jelenti, hogy van bátorságunk az emberek szemébe nézni! Nem tudsz segíteni a másiknak, ha elfordítod a tekinteted. A tevékeny szeretet azt a bátorságot igényli, hogy megérintsük a másikat: nem teheted meg, hogy távolról odadobsz pár fillért, és nem érinted meg a másikat! Meg kell érinteni a másikat, rá kell nézni a másikra! És így, az érintéssel és a ránézéssel elindulsz egy úton, egy közös úton azzal a rászorulóval, mely ráébreszt arra, hogy te magad mennyire rászoruló vagy, mennyire rászorulsz az Úr tekintetére és kezére.

Testvéreim, arra bátorítalak benneteket, hogy mindig a szeretet nyelvén beszéljetek. Szent Erzsébet életének egyik epizódjában az Úr rózsává változtatta azt a kenyeret, amelyet ő a rászorulóknak vitt. Így van ez veletek is: amikor vállalkoztok arra, hogy kenyeret vigyetek az éhezőknek, az Úr kivirágoztatja az örömöt, és az általatok nyújtott szeretettel illatosítja be életeteket. Testvéreim és Nővéreim, kívánom, hogy az Egyházban és a hazátokban mindig hordozzátok a szeretet illatát, és arra kérlek titeket, hogy továbbra is imádkozzatok értem.

Szerző: Thullner Zsuzsanna

Fotó: Lambert Attila, Merényi Zita, Turjányi Tuzson

Magyar Kurír