Ferenc pápa a sajtófelelősöknek: Isten országa a mi tökéletlenségünkön keresztül is érkezik!

Beszédében a Szentatya az együttműködés, a hálózatépítés és a reményébresztés fontosságát hangsúlyozta, hogy „mindannyian kimeneküljünk a kétségbeesés és a dezinformáció tengeréből”. 

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves fivéreim, kedves nővéreim, jó napot kívánok!

Köszöntelek benneteket, akik a helyi egyházakban a kommunikáció területén végeztek felelősségteljes szolgálatot. Örülök, hogy itt látlak benneteket, püspököket, papokat, szerzeteseket és szerzetesnőket, világi hívőket, férfiakat és nőket, akiknek az a feladata, hogy az Egyház életét és a keresztény világszemléletet közvetítsék. Gyönyörű dolog ezt a keresztény látásmódot közvetíteni!

Azért találkozunk ma, a kommunikáció világának jubileuma után, hogy közösen számot vessünk és lelkiismeret-vizsgálatot tartsunk. Álljunk meg ismét, hogy elgondolkodjunk azon a konkrét módon, ahogyan kommunikálunk, a hit által vezérelve, amely – ahogyan a Zsidókhoz írt levélben olvashatjuk – a remélt dolgok alapja és a nem látott dolgok biztosítéka (vö. Zsid 11,1).

Tegyük fel magunknak a kérdést: hogyan ébresztünk reményt a nagyfokú kétségbeesés közepette, mely megérint bennünket és kihívást jelent számunkra? Hogyan gyógyítjuk a megosztottság vírusos betegségét, mely közösségeinket is fenyegeti? Kommunikációnkat kíséri-e ima? Vagy oda jutottunk az Egyház közvetítésében, hogy csak a vállalati marketing szabályait követjük? Ezeket a kérdéseket mind fel kell tennünk magunknak.

Tudunk-e tanúságot tenni arról, hogy az emberiség történelme nem jutott zsákutcába? És hogyan mutatunk más perspektívát egy még meg nem írt jövő felé? Tetszik nekem ez a kifejezés: megírni a jövőt. A mi dolgunk, hogy megírjuk a jövőt. Tudjuk-e kommunikálni, hogy ez a remény nem képzelgés?

A remény sosem csal meg; de tudjuk-e kommunikálni ezt? Tudjuk-e kommunikálni, hogy az emberek élete szebb lehet, rajtunk keresztül is?

Én képes vagyok-e szebbé tenni mások életét? És tudjuk-e kommunikálni és képesek vagyunk-e meggyőzni másokat arról, hogy meg lehet bocsátani? Ez igen nehéz!

A keresztény kommunikáció azt kívánja megmutatni, hogy Isten országa közel van: itt és most, egyfajta csodaként, melyet minden ember, minden nép megtapasztalhat. Csodaként, melyet úgy kell elmondani, hogy értelmezési szempontokat kínálunk ahhoz, hogy a banálison, a rosszon, az előítéleteken, a sztereotípiákon és önmagunkon túlra tekintsünk. Isten országa rajtunk túl van. Isten országa a mi tökéletlenségünkön keresztül is érkezik! Ez gyönyörű!

Isten országa abban az odafigyelésben jön el, amellyel másokhoz fordulunk, abban a figyelmes törődésben, amellyel a valóságot értelmezzük.

Az arra való képességünkben, hogy meglássuk és terjesszük a reményt a jóra, és így legyőzzük a kétségbeesett fanatizmust.

Ez, ami számotokra intézményes szolgálat, egyben minden kereszténynek, minden megkeresztelt embernek a hivatása. Minden keresztény arra hivatott, hogy meglássa és elmondja a jó történeteit, melyeket egy rosszul működő újságírás eltörölni kíván, csak a rossznak adva teret. A rossz létezik, nem szabad elrejteni, de úgy kell hozzáállni, hogy megmozgasson, kérdéseket támasszon és válaszokat szüljön. Ezért nagy a feladatotok, azt kéri tőletek, hogy lépjetek ki magatokból, hogy „szimfonikus” munkát végezzetek, mindenkit bevonva, megbecsülve időseket és fiatalokat, nőket és férfiakat; mindenféle nyelvezettel, szavakkal, művészettel, zenével, festészettel, képekkel. Valamennyiünknek számot kell vetnie azzal, hogy miként és mit kommunikálunk. Kommunikálnunk kell, folyton kommunikálnunk kell!

Nővéreim, fivéreim, a kihívás nagy. Ezért arra bátorítalak benneteket, hogy erősítsétek meg az együttműködést egymással, kontinentális és globális szinten. Másfajta kommunikációs modellt alakítsatok ki, olyat, amely különbözik szellemében, kreativitásában, az evangéliumból eredő kimeríthetetlen költői erejében! A kommunikáció mindig eredeti. Amikor kommunikálunk, beszédmódokat, hidakat teremtünk. Mi vagyunk a teremtők. Olyan kommunikációra van szükség, amely harmóniát közvetít, és konkrét alternatívája az új keletű bábeli tornyoknak. Gondolkodjatok el ezen! Az új keletű bábeli tornyok: mindenki beszél, de nem értik egymást. Gondolkodjatok el ezen a szimbolikán!

Két szót szeretnék figyelmetekbe ajánlani: együtt és hálózat.

Együtt. Csak együtt tudjuk közvetíteni azt a szépséget, amellyel találkoztunk: nem azért, mert képzettek vagyunk, nem azért, mert több erőforrásunk van, hanem mert szeretjük egymást. Ebből származik az az erő, hogy ellenségeinket is szeressük, hogy bevonjuk azokat is, akik rosszat tettek, hogy egyesítsük, ami megosztott, és ne essünk kétségbe. És reményt kell ébresztenünk. Ezt ne felejtsétek el: reményt ébreszteni! Ami nem azt jelenti, hogy optimizmust ültetünk másokba, egyáltalán nem. Reményt kell ébresztenünk! A kommunikáció számunkra nem taktika, nem technika. Nem közhelyek puffogtatása vagy szlogenek ismételgetése, nem is pusztán sajtóközlemények írása.

A kommunikáció szeretetaktus. Csak ingyenes szeretetaktus szövi a jó hálózatát. A hálókkal törődni kell, a hálókat javítani kell, mindennap. Türelemmel és hittel.

A hálózat a második szó, amelyen érdemes elgondolkodnotok. Mert valójában elvesztettük az emlékét, mintha pusztán a digitális világhoz kapcsolódó szó lenne. Ezzel szemben ez egy ősi szó. Emlékeztet bennünket, a közösségi hálót megelőzően, a halászok hálójára, és Jézusnak a Péterhez intézett meghívására, hogy emberhalász legyen. A hálózatépítés tehát azt jelenti, hogy készségeket, ismereteket, közreműködéseket hálóba helyezünk, hogy megfelelően tudjunk tájékoztatni, s így mindannyian kimeneküljünk a kétségbeesés és a dezinformáció tengeréből. Ez már önmagában is üzenet, első tanúságtétel.

Gondoljunk arra, hogy a digitális kor új eszközeinek, a mesterséges intelligenciának is köszönhetően mennyi mindent megtehetnénk együtt, ha a technológia istenítése helyett többet dolgoznánk a hálózatépítésen! Elárulok nektek valamit:

engem jobban aggaszt a természetes intelligencia, mint a mesterséges intelligencia, az az intelligencia, amelyet fejlesztenünk kell.

Amikor úgy érezzük, hogy szakadékba zuhantunk, tekintsünk túlra, önmagunkon túlra! Semmi sincs veszve, mindig újra kezdhetünk, kommunikációs erőnk titka az egymásban való bizalomban és mindannyiunk Istenben való együttes bizalmában rejlik. Építsetek hálózatot! Legyetek hálózat! Ahelyett, hogy önmagunk reklámozásának meddő szirénáira, kezdeményezéseink ünneplésére hagyatkoznánk, azon töprengjünk, hogyan fogalmazhatnánk meg együtt reményünk elbeszéléseit!

Ez tehát a feladatotok. A gyökere ősi. A legnagyobb csoda, amelyet Jézus Simonnal és a többi csalódott és fáradt halásszal tett, nem annyira a halakkal teli háló, hanem az, hogy segített nekik abban, hogy a vereség láttán ne adják át magukat a csalódásnak és a csüggedésnek. Kérlek benneteket, ne vegyen erőt rajtatok az a belső szomorúság! Ne veszítsétek el humorérzéketeket, mely bölcsesség, a mindennapok bölcsessége!

Nővéreim, fivéreim, hálózatunk mindenki szolgálatában áll. Mindenkit szolgál! A katolikus kommunikáció nem valami különálló dolog, nem csak katolikusoknak szól. Nem kerítés, amelybe bezárkózunk, nem szekta, hogy csak egymással beszéljünk, nem!

A katolikus kommunikáció annak a tanúságtételnek a nyitott tere, mely képes meghallani és befogni Isten országának a jeleit. Az igaz kapcsolatok befogadó helye.

Tegyük fel magunknak a kérdést: vajon ilyenek-e az irodáink, egymással való kapcsolataink? Hálózatunk egy olyan Egyháznak a hangja, amely csak önmagából kilépve találja meg önmagát és reményének okait. Az Egyháznak ki kell lépnie önmagából!

Szeretek a Jelenések könyvének arra a szakaszára gondolni, amikor az Úr azt mondja: „Az ajtóban állok, és kopogtatok” (Jel 3,20). Azért mondja ezt, hogy bemehessen. De most sokszor az a helyzet, hogy az Úr belülről kopogtat, hogy mi, keresztények kiengedjük! Mi viszont sokszor csak magunknak tartjuk meg az Urat. Ki kell engednünk az Urat – azért kopogtat az ajtón, hogy kimehessen –, és nem szabad őt „rabszolgává tennünk”, a saját szolgálatunkba állítanunk! Vajon az irodáink, az egymás közötti kapcsolataink, a hálózatunk valóban egy kifelé lépő Egyházé-e?

Köszönöm, köszönöm a munkátokat! Haladjatok bátran előre, az evangelizálás örömével! Szívből adom áldásomat mindnyájatokra! És kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír