Ferenc pápa, Skorka rabbi és Abbud imám baráti ölelése a Siratófalnál - VIDEÓVAL

Ferenc pápa – 2014. május 26., hétfő | 12:13

A három monoteista vallás képviselői átölelik egymást a jeruzsálemi Nyugati Falnál, a zsidóság szívénél, Salamon templomának utolsó bástyájánál – tudósít a Vatikáni Rádió.


A pápa előzőleg nagy áhítattal imába merült és jobb kezével megérintette a köveket. Miután az egyik repedésben zárt borítékban elhelyezte imáját és megfordult, csatlakoztak hozzá régi barátai, még Buenos Airesből, akik tagjai a pápai kíséretnek: Skorka rabbi és Abbud imám.

Mindhárman meghatottan ölelték át egymást. Jeruzsálem szent városának szívében, a három nagy monoteista vallás bölcsőjében barátilag átölte egymást a zsidóság, a kereszténység és az iszlám három vezető képviselője.

A Vatikáni Rádió kiküldött tudósítója szerint „a minaretek, zsinagógák és harangtornyok varázslatos hangulatában, ragyogó napsütésben, amilyen csak Jeruzsálemben tapasztalható a történelem fontos napjaiban, Ferenc pápa így lépett be a Szent Város szívébe hétfőn reggel”.

A Szentatya a Mecsetek terén, Mekka és Medina után a legnagyobb muzulmán központban találkozott a jeruzsálemi főmuftival, Husszein sejkkel.


Videó: Rome Reports

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria