Ferenc pápa szentmiséje a megszentelt élet világnapján - VIDEÓVAL

Megszentelt élet – 2014. február 2., vasárnap | 16:50

A pápa által megáldott gyertyák, körmenet a Szent Péter-bazilika szívében, miközben a kórus a „Ragyogó fény” antifónát énekelte. Így kezdődött az erős jelképiséggel rendelkező szertartás a megszentelt élet világnapján, amelyet II. János Pál hirdetett meg, és először 1997-ben tartották meg.

Az emléknap célja, hogy dicsőítse az Urat a megszentelt életet választók hivatásáért, amely az egyház szentségéhez tartozik; továbbá, hogy egyre jobban értékelje azok tanúságtételét, akik Krisztus követését választották az evangéliumi tanácsok gyakorlása által; valamint, hogy a világnap értékes alkalom legyen a megszentelt életet élők számára, hogy megújítsák fogadalmaikat, amelyek arra ösztönzik őket, hogy az Úrnak ajándékozzák magukat.

50 szerzetesből álló körmenet nyitotta meg a pápai szertartást, amelyben a különböző szerzetesi kongregációkból és kontinensekről 25 férfi és 25 nő alkotta a sort Urunk bemutatása ünnepén. Az idei év újdonsága volt, hogy a körmenetben jelen voltak fiatal posztulánsok is, akik a noviciátusra készülnek. A megszentelt életet élők célja, hogy tanúságot tegyenek a mindig fiatal megszentelt életről, amely mindig megújul a Krisztushoz való örömteli csatlakozásban. Mindegyikük egy-egy gyertyát vitt a kezében a körmenetben, ami Krisztusnak, a világ világosságának, valamint a megszentelt életet élők hivatásának szimbóluma, hogy világosság legyenek a világ számára.


A körmenet után Ferenc pápa megáldotta a gyertyákat. A Szentatya a szertartást a megszentelt élet intézményeinek és az apostoli élet társaságainak képviselőivel mutatta be. Koncelebrált többek között João Braz de Aviz bíboros, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregáció prefektusa és a dikasztérium titkára José Rodríguez Carballo érsek, továbbá a kongregáció tagjai, a szerzetes elöljárók uniójának elnöke.

A találkozás ünnepe emlékeztet arra a napra, amikor a fiatal Mária és József elvitték az újszülött Jézust a templomba, hogy eleget tegyenek a törvénynek, amely az elsőszülött fiúgyermekre vonatkozott. A templomban találkoztak az agg Simeonnal és Annával.

Vatikáni Rádió/CTV/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria