Ferenc pápa: Szentté válni nem valami nehéz dolog!

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Keresztelésünk napján elhangzott értünk a szentek segítségül hívása. Sokan közülünk akkor még csecsemők voltunk, szüleink karjában. Kevéssel a hittanulók olajával történő megkenés előtt ― amely Isten erejének jelképe a rossz elleni harcban ― a pap arra hívta az egész közösséget, hogy imádkozzon a keresztelendőkért, és kérje a szentek közbenjárását. Ez volt az első alkalom, amikor ― életünk során ― megajándékoztak minket ezeknek az „idősebb” testvéreknek ― a szenteknek ― a társaságával, akik ugyanazt az utat járták, mint mi, ugyanazokat a fáradozásokat ismerték, mint mi, és örökre Isten ölelésében élnek. A Zsidóknak írt levél ezt a bennünket övező társaságot „a tanúk sokaságának” (Zsid 12,1) nevezi. Ilyenek a szentek: tanúk sokasága.

A keresztények a rossz elleni küzdelemben nem esnek kétségbe. A kereszténység rendíthetetlen bizalmat táplál: nem hiszi, hogy a negatív és bomlasztó erők győzhetnének. Az ember történelmében az utolsó szó nem a gyűlölet, nem a halál, nem a háború. Az élet minden pillanatában támogat minket Isten keze, és mindazoknak a hívőknek a tapintatos jelenléte is, akik „előttünk távoztak el a hit jelével” (római kánon). Az ő létük mindenekelőtt azt üzeni nekünk, hogy a keresztény élet nem elérhetetlen eszmény; és meg is erősít minket: nem vagyunk egyedül, az Egyházat megszámlálhatatlan ― gyakran névtelen ― testvér alkotja, akik előttünk távoztak el, és akik a Szentlélek működése révén részt vesznek az itt, lent élők életében.

De a szenteknek nem csak a kereszteléskor történő segítségül hívása jellemzi a keresztény élet útját. Amikor a jegyesek megszentelik egymás iránti szeretetüket a házasságkötés szentségében, ismét kérjük a szentek közbenjárását értük, ezennel mint emberpár számára. Ez a segítségül hívás a bizalom forrása a két fiatal számára, akik elindulnak a házasélet „útján”. Abban, aki valóban szeret, megvan az a vágy és bátorság, hogy kimondja: „örökre”, de azt is tudja, hogy szüksége van Krisztus kegyelmére és a szentek segítségére ahhoz, hogy örökre szóló házaséletet tudjon élni. Nem úgy, mint ahogy egyesek mondják: „amíg a szerelem tart”. Nem! Örökre! Különben jobb, ha meg se házasodsz! Vagy örökre, vagy sehogy! Ezért kérjük a szentek jelenlétét a házasságkötési szertartásban. És a nehéz időszakokban bátran fel kell emelnünk szemünket az égre, arra a számtalan keresztényre kell gondolnunk, akik megpróbáltatásokon mentek keresztül, s mégis tisztán őrizték meg keresztségi ruhájukat: kimosták azt a Bárány vérében (vö. Jel 7,14), így mondja a Jelenések könyve. Isten sosem hagy el minket: valahányszor szükségünk van rá, eljön egyik angyala, hogy megvigasztaljon és erőst öntsön belénk. Olykor emberi arccal és szívvel rendelkező „angyalok”, mert Isten szentjei mindig itt vannak, elrejtőzve közöttünk. Nehéz ezt megérteni és elképzelni, de a szentek jelen vannak életünkben. És amikor valaki segítségül hív egy szent férfit vagy nőt, az épp azért lehetséges, mert a közelünkben vannak.

A papok is őrzik annak emlékét, hogy a szentek segítségéért imádkoztak felettük. Ez ugyanis a papszentelési liturgia egyik legmeghatóbb pillanata. A szentelendők arccal lefelé a földre fekszenek. A hívők közössége pedig a püspök vezetésével a szentek közbenjárását kéri. Az ember összerogyna a rábízott küldetés súlya alatt, de mivel érzi, hogy az egész mennyország ott van a háta mögött, és sosem fogja nélkülözni Isten kegyelmét, hiszen Jézus mindig hűséges marad, ezért derűsen és üdén indulhat el. Nem vagyunk egyedül!

És mik vagyunk mi? Mennybe vágyó por vagyunk. Mi a saját erőnkből gyengék vagyunk, de a keresztények életében jelenlévő kegyelem misztériuma hatalmas. Hűségesek vagyunk ehhez a földhöz, amelyet Jézus életének minden pillanatában szeretett, de tudunk és akarunk remélni a világ dicsőséges átalakulásában, végérvényes beteljesülésében, ahol végre nem lesz több könny, gonoszság és szenvedés.

Az Úr adja meg mindannyiunknak azt a reményt, hogy szentek lehetünk. De kérdezhetné valaki közületek: „Atyám, lehetséges szentnek lenni a mindennapi életben?” Igen, lehetséges! „De ez nem azt jelenti, hogy egész nap csak imádkoznunk kellene?” Nem! Azt jelenti, hogy teljesítened kell a kötelességedet a nap folyamán: imádkozni, munkába menni, a gyermekeket nevelni. De mindent Isten felé nyitott szívvel kell csinálni, úgy, hogy szívünk a munkában, a betegségben, a szenvedésben, a nehézségek között is nyitott legyen Isten felé. És így szentté lehet válni. Az Úr adja meg nekünk a reményt, hogy szentek lehetünk. Ne gondoljuk, hogy ez valami nehéz dolog, ne gondoljuk, hogy könnyebb bűnözővé válni, mint szentté! Nem! Szentek lehetünk, mert az Úr segít minket. Ő az, aki segít minket.

Ez az a nagy ajándék, amelyet valamennyien a világnak adhatunk. Az Úr adja meg nekünk azt a kegyelmet, hogy oly mélyen tudjunk hinni őbenne, hogy Krisztus képmásaivá váljunk e világ számára. Történelmünknek „misztikusokra” van szüksége: olyan emberekre, akik elutasítanak minden uralomgyakorlást, akik a tevékeny szeretetre és a testvériségre törekszenek. Olyan férfiakra és nőkre, akik úgy élnek, hogy szenvedést is elfogadnak, mert segítenek mások terheit hordozni. Ilyen férfiak és nők nélkül azonban a világ reménytelen lenne. Ezért azt kívánom nektek ― és magamnak is ―, hogy az Úr adja meg nekünk azt a reményt, hogy szentek lehetünk. Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír