Ferenc pápa a szenttéavatási dikasztériumnak: A vértanúk meggyőző tanúságot tesznek a reményről

„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15,13) – ez a gondolat vezette a tanácskozást, amelyet a vértanúság és az élet felajánlása témájának szenteltek. Az utolsó vacsorán az Úr önmaga odaajándékozásáról beszél, ami a kereszten teljesül be. Csak a szeretet adhat értelmet a keresztnek: olyan nagy szeretet ez, mely minden bűnt magára vesz és megbocsát, belép a mi szenvedésünkbe, és erőt ad annak elviseléséhez. Belép a halálba is, hogy legyőzze azt, és üdvözítsen minket. Krisztus keresztjében ott van Isten egész szeretete, az ő hatalmas irgalma – kezdte beszédét a pápa.

Ahhoz, hogy szentek legyünk, nem elegendő az emberi erőfeszítés, személyes áldozatunk és lemondásunk. Mindenekelőtt hagyni kell, hogy átalakítson minket Isten szeretetének ereje, amely nagyobb nálunk, és képessé tesz arra, hogy jobban szeressünk, mint amire képesnek hittük magunkat. A II. Vatikáni Zsinat nem véletlenül beszél úgy az életszentségre szóló egyetemes hivatásunkról, mint a keresztény élet teljességéről, a szeretet tökéletességéről, mely képes egy emberségesebb társadalmat elősegíteni már a földi életben.

A most megtartott tanácskozáson a kanonizált szentség két formájáról tárgyaltak a dikasztérium tagjai: a vértanúságról, illetve az élet felajánlásáról. Már a kezdetektől fogva nagy becsben tartották a Jézus-hívők azokat, akik életükkel fizettek Krisztus és az Egyház iránti szeretetükért. Sírjuknál rendszeresen imádkoztak, égi születésük napján összegyűltek, hogy megerősítsék a testvériség kötelékeit, mely a feltámadt Krisztusban túllép a halál korlátain. A vértanú személyében megláthatjuk a tökéletes tanítvány képét, aki úgy követte Krisztust, hogy megtagadta önmagát, és felvette keresztjét, és az ő szeretete által átalakítva megmutatta a kereszt üdvözítő erejét mindenkinek.

Ferenc pápa beszédében felidézte a líbiai partokon vértanúhalált halt keresztényeket, akik bár nem voltak katolikusok, mégis vértanúként tiszteljük őket. A vértanúságban egyenlők vagyunk, mint ahogy az ugandai anglikán vértanúk esetében is.

A keresztény vértanúsághoz három alapvető szempontnak kell teljesülnie. Az első, hogy erőszakos és idő előtti halálról van szó, amit azért szenved el valaki, mert nem tagadta meg hitét. A második, hogy a gyilkosság üldöztetés következménye, melyet a hit vagy egy hozzá kapcsolódó erény elleni gyűlölet táplál. A harmadik pedig, hogy az áldozatnak a szeretet, a türelem, a szelídség magatartását kell mutatnia a megfeszített Krisztus példájára. A vértanúság fogalma nem változik a korokkal, csupán a konkrét mód, amellyel megtörténik az adott történelmi kontextusban.

Ma is a világ számos pontján vannak vértanúk, akik életüket adják Krisztusért. Sok esetben azért üldözik a kereszténységet, mert az igazságosságot, az igazságot, a békét és az emberi méltóságát védelmezik – mutatott rá a Szentatya. A vértanúk adják a reménység legmeggyőzőbb tanúságtételét – ahogy a szentévet meghirdető bullában fogalmazott Ferenc pápa. Ezért is döntött úgy, hogy létrehoz a Szenttéavatási Ügyek Dikasztériumán belül egy bizottságot, amely valamennyi keresztény felekezetből összegyűjti mindazokat, akik az elmúlt negyedszázadban vérüket ontották Krisztus megvallásáért.

2017-ben pedig a pápa úgy döntött, hogy egy új kategóriát hoz lérte a boldoggá- és szenttéavatási eljárásban, ami az élet felajánlására vonatkozik, utalva Jézus szavaira: „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint aki életét adja testvéreiért” (Jn 15,13). Az élet felajánlása (vitae oblatio) esete különbözik a vértanúságtól és az erények hősies gyakorlásától. Ebben az esetben, hogy érvényesen elkezdődhessen Isten szolgája vagy szolgálója boldoggáavatási eljárása, a következő feltételek szükségesek: az élet szabad és szándékos felajánlása és a biztos és közeli halál elfogadása szeretetből; kapcsolat az élet felajánlása és az idő előtti halál között; a keresztény erények legalább rendes fokú gyakorlása az élet felajánlása előtt és utána a halálig; a szentség hírének elterjedése a halál után; szükséges egy csoda a boldoggá avatáshoz Isten szolgája vagy szolgálója halála után az ő közbenjárása által. Ez a fajta szentség is visszatükrözi a keresztény élet szépségét, mely mérték nélkül képes odaajándékozni magát, ahogy Jézus tette a kereszten.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír