Ferenc pápa szombati katekézise: Tanuljuk meg Mária Magdolnától, hogy az élet felé forduljunk!

Ha felismerjük az élő Krisztust, akkor belépünk Isten álmaiba, és remény ébred a szívünkben, ahogyan ez Mária Magdolna esetében is történt.

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A jubileum az embereknek és a földnek új kezdetet jelent; olyan időszak, amikor mindent újra kell gondolni Isten álmán belül. Tudjuk, hogy a „megtérés” szó irányváltást jelent. Végre mindent más szemszögből láthatunk, és így lépteink is új célok felé haladnak. Így születik meg bennünk a remény, mely sosem csal meg. A Biblia sokféleképpen beszél erről. A mi hittapasztalatunkra is ösztönzőleg hatottak a találkozások olyan emberekkel, akiknek sikerült megváltoztatniuk az életüket, s úgymond beléptek Isten álmaiba. Mert bár annyi rossz van a világban, mi mégis felismerhetjük azt, aki másmilyen: nagysága, mely sokszor egybeesik a kicsinységgel, meghódít bennünket.

Az evangéliumokban Mária Magdolna alakja ezzel emelkedik ki a többi nő közül. Jézus meggyógyította őt irgalmával (vö. Lk 8,2), és ő megváltozott. Testvéreim,

az irgalom megváltoztat, az irgalom megváltoztatja a szívet.

Mária Magdolnát pedig az irgalom visszavitte Isten álmaiba, és új célokat adott életútjának.

János evangéliuma úgy meséli el a feltámadt Jézussal való találkozását, hogy az elgondolkodtat bennünket. Többször megismétli, hogy Mária megfordult. Az evangélista jól választja meg szavait! Mária – könnyek között – először benéz a sírba, majd megfordul: a Feltámadott nem a halálnak, hanem az életnek az oldalán van. Összetéveszthető azokkal az emberekkel, akikkel nap mint nap találkozunk. Aztán, amikor Mária meghallja, hogy valaki kimondja a nevét, az evangélium tanúsága szerint ismét megfordul. Így növekszik a reménye: most is látja a sírt, de már nem úgy, mint azelőtt. Le tudja törölni a könnyeit, mert hallotta a saját nevét: csak a Mester ejti ki így. A régi világ látszólag még megvan, de igazából már nincs többé. Vajon mi fel tudjuk-e ismerni a Mester hangját, amikor érezzük, hogy a Szentlélek munkálkodik a szívünkben, és halljuk, hogy az Úr nevünkön szólít?

Kedves testvéreim, Mária Magdolnától, akit a hagyomány az „apostolok apostolának” nevez, tanuljuk meg a reményt! Úgy lépünk be az új világba, ha többször is változtatunk. 

Utunk állandó meghívás arra, hogy változtassunk a látásmódunkon.

A Feltámadott lépésről lépésre bevezet bennünket az ő világába, feltéve, ha nem teszünk úgy, mintha már mindent tudnánk.

Kérdezzük meg ma magunktól: képes vagyok-e megfordulni és másképp, más szemmel nézni a dolgokra? Megvan-e bennem a vágy a változtatásra, a megtérésre?

A túlságosan magabiztos én, a túlságosan büszke egó megakadályozza, hogy felismerjük a feltámadt Jézust, megjelenése ugyanis ma is olyan, mint a hétköznapi embereké, akik könnyen a hátunk mögött maradnak. Még amikor sírunk és kétségbeesünk is, magunk mögött hagyjuk őt.

Ahelyett, hogy a múlt sötétségébe, a sír ürességébe néznénk, tanuljuk meg Mária Magdolnától, hogy az élet felé forduljunk!

Mesterünk ott vár ránk. Ott hangzik el a nevünk. Mert a valóságos életben mindig és mindenütt van hely számunkra. Van hely számodra, számomra, mindenki számára! Senki sem veheti el, mert mindig is nekünk szánták. Rossz – ahogy a köznyelvben mondják –, rossz dolog üresen hagyni a széket. Ezt a helyet nekem szánták, ha nem foglalom el… Mindannyian elmondhatjuk: nekem van helyem, én küldetés vagyok!

Gondolkodjatok el ezen: mi az én helyem? Milyen küldetést ad nekem az Úr?

Segítsen ez a gondolat abban, hogy bátran álljunk hozzá az élethez! Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír