Ferenc pápa tanítóhivatali megnyilatkozása az Amoris laetitia VIII. fejezetéről

Ezt a levelet eredetileg a Buenos Aires-i pasztorális térség püspökeinek írta a pápa, válaszul arra, hogy megküldték neki a papság számára készített összeállításukat az apostoli buzdítás VIII. fejezetében foglaltak (az újraházasodott elváltakkal való lelkipásztori törődésről szóló pápai tanítás) alkalmazásáról. A pápa nagyon meg volt elégedve az argentin püspökök irányelveivel: „Az írás nagyon jó, és pontosan kifejti az Amoris laetitia VIII. fejezetének értelmét.” Sőt kijelenti: „Nincsenek más értelmezések.”

A Szentszék (a napokban megjelent) közlönyében a pápa spanyolul írt apostoli levele után a mellékletben az említett püspöki útmutatás, kritériumrendszer is megtalálható (szintén spanyolul), amelyet Pietro Parolin államtitkár latin nyelvű leirata követ (rescriptum ex audientia ss.mi), mely szerint maga a pápa rendelte el (személyes kihallgatás keretében közölte döntését), hogy ezt a két írást hivatalosan közzétegyék, mégpedig mint hiteles tanítóhivatali megnyilatkozást (velut Magisterium authenticum). A publikáció jelentőségét tehát ez adja: hiteles tanítóhivatali állásfoglalásként nem hagy kétséget afelől, hogyan kell az újraházasodott elváltak szentségekhez járulásának lehetőségeiről és megengedhetőségéről gondolkodni, és hogyan kell a megkülönböztetést gyakorolni.

Az Amoris laetitia fő témája természetesen nem ez, és a családos élet témakörén belül nagyon sok inspiráló gondolatot tartalmaz, az újraházasodott elváltakkal kapcsolatban mégis jelentős újdonságot fogalmaz meg, jelesül azt, hogy bizonyos esetekben ők is járulhatnak a bűnbocsánat és az eucharisztia szentségéhez (ld. 5. kritérium), és a teljes önmegtartóztatást sem teszi kizárólagosan kötelezővé az új kapcsolatban (ld. 6. kritérium); mindehhez fontos hangsúlyozni, hogy minden egyes személy helyzetét külön kell megvizsgálni, nem lehetséges általánosítás, nincsenek automatizmusok; bölcs, ha adott esetben a szentségkiszolgáltatás nem nyilvánosan történik, a hívők közösségét pedig folytonosan képezni kell: nevelni a befogadás szellemére és tanítani a házasság felbonthatatlanságról (ld. 9. kritérium.)

Az alábbiakban az említett dokumentumok fordítását közöljük.

APOSTOLI LEVÉL

Sergio Alfredo Fenoy püspök úrnak, a Buenos Aires-i Pasztorális Térség megbízottjának, valamint a mellékelt dokumentum (Alapkritériumok az Amoris laetitia zsinat utáni buzdítás VIII. fejezetének alkalmazásához).

Sergio Alfredo Fenoy püspök

Buenos Aires-i Pasztorális Térség megbízottja

Kedves Testvérem!

Megkaptam a Buenos Aires-i Pasztorális Térség „Alapkritériumok az Amoris laetitia VIII. fejezetének alkalmazásához” című írását. Nagyon köszönöm, hogy elküldte nekem. Gratulálok az elvégzett munkához: jó példa arra, hogyan kell a papok segítségére lenni…, és mindnyájan tudjuk, mennyire szükséges a püspöknek ez a közelsége papjaihoz, és a papoké püspökükhöz. A püspök legközelebbi felebarátja a pap, és az a parancs, hogy „szeresd felebarátodat, mint önmagadat”, nekünk, püspököknek épp papjainkkal kezdődik.

Az írás nagyon jó, és pontosan kifejti az Amoris laetitia VIII. fejezetének értelmét. Nincsenek más értelmezések. Biztos vagyok abban, hogy nagyon hasznos lesz. Az Úr fizesse meg Önnek ezt a lelkipásztori szeretetből fakadó erőfeszítést.

Pontosan a lelkipásztori szeretet az, ami elindít minket, hogy megtaláljuk a messze levőket, és miután megtaláltuk, megkezdjük a befogadás, a kísérés, a megkülönböztetés és az egyházi közösségbe történő bekapcsolás útját.

Tudjuk, hogy ez fárasztó, egyesével történő személyes lelkipásztori munkát jelent, amelyet nem helyettesíthetnek az egyébként szükséges betervezett, megszervezett vagy jogi eljárás jellegű közvetítő eszközök. Egyszerűen csak: befogadni, kísérni, megkülönböztetni és bekapcsolni. E négy lelkipásztori cselekvés közül a legkevésbé használt és gyakorlott a megkülönböztetés, és sürgős feladatnak tartom mind a személyes, mind a közösségi megkülönböztetésre történő képzést papnövendékeink és papjaink körében.

Végezetül szeretnék emlékeztetni arra, hogy az Amoris laetitia az egész Egyház munkájának és imájának gyümölcse volt, két szinódus és a pápa közvetítésével. Ezért javaslom a buzdítás teljes megismertetését, amely minden bizonnyal segíti majd a család fejlődését, megszilárdulását és életszentségét.

Még egyszer köszönöm az elvégzett munkát, és arra biztatom, hogy folytassák tovább az egyházmegye közösségeiben az Amoris laetitia tanulmányozását és megismertetését.

Kérem, ne felejtsen el imádkozni értem, és másokat is kérjen erre!

Jézus áldja, és a Szent Szűz oltalmazza!

Testvéri szeretettel:

Vatikán, 2016. szeptember 5.

Ferenc pápa

MELLÉKLET A LEVÉLHEZ

BUENOS AIRES-I PASZTORÁLIS TÉRSÉG

Alapkritériumok az Amoris laetitia VIII. fejezetének alkalmazásához

Tisztelt Papok!

Örömmel fogadtuk az Amoris laetitia buzdítást, amely mindenekelőtt arra hív minket, hogy növeljük a házastársak egymás iránti szeretetét, és ösztönözzük a fiatalokat arra, hogy a házasság és a család mellett döntsenek. Ezek olyan nagy feladatok, amelyeket soha nem szabad elhanyagolni, és nem szoríthatják háttérbe más kérdések. Ferenc pápa több kaput is megnyitott a családpasztorációban, nekünk pedig az a feladatunk, hogy éljünk az irgalomnak ezzel az időszakával, és mint zarándokló Egyház magunkévá tegyünk azt a gazdagságot, amelyet különböző fejezeteiben az apostoli buzdítás felkínál nekünk.

Most csak a VIII. fejezetre szorítkozunk, mivel itt történik utalás a „püspök útmutatásaira” (300) annak megvizsgálásáról, hogy lehet-e szentségekhez bocsátani némelyeket az „újraházasodott elváltak” közül. Helyénvalónak tartjuk, hogy mint egyazon lelkipásztori térség püspökei felállítsunk néhány minimális kritériumot. Úgy kínáljuk fel őket, hogy közben nem sértjük az egyes püspökök arra vonatkozó jogát, hogy saját egyházmegyéjükben ezeket pontosítsák, kiegészítsék vagy jobban körülhatárolják.

1. Először is arra emlékeztetünk, hogy nem helyes szentségekhez járuláshoz adott „engedélyekről” beszélni, hanem egy lelkipásztor által kísért megkülönböztetési folyamatról van szó. Ez „személyes és lelkipásztori” megkülönböztetés (300.)

2. Ezen az úton a lelkipásztornak a legalapvetőbb igehirdetésre, a kérügmára kell helyeznie a hangsúlyt, hogy ezáltal ösztönözze vagy megújítsa az élő Jézus Krisztussal való személyes kapcsolatot (vö. 58.).

3. A lelkipásztori kísérés a „via caritatis”-nak [a szeretet útjának] a gyakorlása. Meghívás arra, hogy kövessük „Jézus útját: az irgalmasság és az integrálás útját” (296.). Ez az út lelkipásztori szeretetet igényel a paptól, aki fogadja a bűnbánót, figyelmesen meghallgatja, és az Egyház anyai arcát mutatja neki, miközben elfogadja annak arra irányuló helyes szándékát és jó elhatározását, hogy egész életét az evangélium fényébe állítja és gyakorolja a szeretetet (vö. 306).

4. Ez az út nem szükségszerűen a szentségeknél végződik, hanem az Egyház életébe való erősebb bekapcsolódásnak más formái felé is tájékozódhat: intenzívebb jelenlét a közösségben, részvétel imacsoportokban, különböző témákat feldolgozó csoportokban, különféle egyházi szolgálatok vállalása stb. (vö. 299.).

5. Amikor egy pár konkrét körülményei megvalósíthatóvá teszik, különösen, ha mindketten járják a hit útját, fel lehet kínálni nekik az önmegtartóztatásban élés választását. Az Amoris laetitia tudatában van e választás nehézségeinek (vö. 329. lapalji jegyzet), és nyitva hagyja a bűnbocsánat szentségéhez járulás lehetőségét, ha valaki elbukik ezen a téren (vö. 364. lapalji jegyzet, Szent II. János Pál tanítása W. Baum bíboroshoz, 1996. márc. 22.).

6. Más, bonyolultabb körülmények között, és amikor nem lehet elnyerni a házasság semmisségének kinyilvánítását, előfordulhat, hogy az említett választás nem megvalósítható. Ennek ellenére, mégis lehetséges a megkülönböztetés útja. Ha arra a felismerésre jutunk, egy konkrét esetben, hogy léteznek korlátozó tényezők, amelyek csökkentik a felelősséget és a bűnösséget (vö. 301–302.), különösen akkor, amikor egy személy úgy látja, hogy újabb mulasztást követne el, és kárt okozna új kapcsolatában nevelt gyermekeinek, az Amoris laetitia megnyitja a bűnbocsánat és az eucharisztia szentségéhez járulás lehetőségét (vö. 336. és 351. lapalji jegyzet). Ezek lehetővé teszik neki, hogy a kegyelem erejével érettebbé váljon és fejlődjön.

7. De nem szabad úgy érteni ezt a lehetőséget, mintha mindenki, megszorítás nélkül szentségekhez járulhatna, vagy mintha bármely helyzet azt indokolttá tenné. Amit javaslunk, az a megkülönböztetés, amely megfelelő különbséget tesz az egyes esetek között. Például különleges törődést igényel „egy nemrég bekövetkezett válást követő új kapcsolat”, vagy „azok helyzete, akik ismételten nem tettek eleget családi kötelezettségeiknek” (298.). Más helyzet az is, amikor valaki védelmébe veszi saját helyzetét, vagy hivalkodik vele, mintha az „a keresztény eszmény részét képezné” (297.). Ezekben a nehezebb esetekben, nekünk, lelkipásztoroknak türelmesen kell kísérnünk az embereket, gondoskodva az integrálás valamilyen útjáról (vö. 297., 299.).

8. Mindig fontos afelé irányítani az embereket, hogy lelkiismeretükkel álljanak Isten elé, és ehhez hasznos a „lelkiismeret-vizsgálat”, amelyet az Amoris laetitia javasol (300.), különösen abban a témában, hogy „miként viselkedtek gyermekeikkel”, vagy elhagyott házastársukkal. Amikor megoldatlan jogtalanságok vannak mögöttük, a szentségekhez járulás különösen botrányos.

9. Ajánlatos lehet, hogy egy esetleges szentségekhez járulás zárt keretek között történjen, főleg akkor, ha konfliktushelyzetek adódhatnának. Ezzel egy időben nem szabad abbahagyni a közösség kísérését annak érdekében, hogy az növekedjen a megértés és elfogadás szellemében, ami nélkül fennállna a veszély, hogy zavart keltünk a házasság felbonthatatlanságáról szó egyházi tanítás terén. A közösség a „ki nem érdemelt, feltétlen és ingyenes” irgalmasság eszköze (297.).

10. A megkülönböztetés nem zárul le, mert „dinamikus, és mindig nyitottnak kell maradnia a növekedés új szakaszai és új döntések felé, amelyek lehetővé teszik az eszmény teljesebb megvalósítását” (303.), a „fokozatosság törvénye” szerint (295.) és bízva a kegyelem segítségében.

Mindenekelőtt lelkipásztorok vagyunk. Ezért be akarjuk fogadni a pápa eme szavait: „Arra hívom a lelkipásztorokat, hogy szeretettel és derűs lélekkel hallgassák meg a hozzájuk fordulókat, az emberi drámák közepébe való belépésnek és nézőpontjaik megértésének őszinte vágyával, hogy jobb életre és az Egyházon belüli helyük felismerésére segíthessék őket” (312.).

Szeretettel Krisztusban:

A térség püspökei

2016. szeptember 5.

LEIRAT

A pápa úgy határozott, hogy a fentebbi két okmányt mint hiteles tanítóhivatali megnyilatkozást közzé kell tenni a Vatikán honlapján és az Acta Apostolicae Sedis közlönyben.

Vatikán, 2017. június 5.

Pietro Parolin bíboros
államtitkár


Összeállította és fordította: Tőzsér Endre SP

A fordítás forrása: AAS CVIII, 7 Octobris 2016, 1071–1074.

Magyar Kurír