Az argentin légierő tájékoztatása szerint április 4-én reggel negyed nyolckor hívta Ferenc pápa a Marambio katonai és kutatóbázist. Gabriel Almada tiszthelyettes elmondta, a Szentatya húsvéti üdvözletét küldte az ott szolgáló argentin személyzetnek és családjaiknak.
„El sem tudom mondani, mit éreztem – mondta a Marambio tiszthelyettese –, és mit érzek; egész életemben emlékezni fogok erre. Olyan megható volt, hogy könnyek szöktek a szemembe, amikor letettem a telefont.”
A Marambio bázis mintegy száz kilométerre található az egész éven át működő argentin kutatóállomástól, az Esperanza bázistól, mely a két antarktiszi polgári település egyike (a másik a chilei Villa Las Estrellas). Az Esperanza mottója: Az állandóság áldozat. A bázist 1953-ban alapították; télen 55 lakosa van; az ott élő tíz család gyermekeit két tanár oktatja az 1978-ban létrehozott iskolában. Évente mintegy 1100 turistát fogadnak a településen.
Az Esperanzától száz kilométerre fekvő Marambióval együtt 13 argentin katonai és kutatóállomás található az Antarktiszon. A Marambio bázis Gustavo Marambio úttörő repülőpilótáról kapta nevét; az első és azóta is leggyakrabban használt repülőtér az Antarktiszon. 1969-es megépülése véget vetett a Déli-sarkvidék elszigeteltségének.
Fotó: Wikipédia, La Nación
Magyar Kurír
(vn)
Kapcsolódó fotógaléria