Ferenc pápa Trujillóban: Isten és Mária szeretete mindig „tájszólásban” fejezi ki magát

Ferenc pápa – 2018. január 22., hétfő | 17:00

„Tekintsünk Máriára és emlékezzünk a perui édesanyákra és nagymamákra, az élet és a családok mozgató erejére, akiket védelmezni kell a »nőgyilkosságok« ellen küzdő törvényekkel is” – mondta a pápa azon a Mária-ájtatosságon, amelyet január 20-án este tartott a perui tengerparti város főterén.

„Trujillo szép, történelmi terén, amely a szabadság álmát keltette fel minden peruiban, összegyűltünk, hogy találkozzunk az otuzcói Anyukával. Ez a tér egy szabadtéri kegyhellyé változik, ahol mindnyájan átadjuk magunkat Mária gyengéd, anyai tekintetének. Ez az Anya ismeri az észak-peruiak és sok más helyről érkezettek szívét, látta könnyeiket, nevetéseiket, ismeri vágyaikat. Ez a tér meg kívánja őrizni egy nép emlékezetét, egy népét, amely tudja, hogy Mária egy Anya, aki nem hagyja magára gyermekeit” – kezdte beszédét Ferenc pápa, majd külön üdvözölte a Peru különböző városaiból, településeiről érkezett híveket, akik elhozták magukkal a náluk tisztelt Mária kegyképét, szentjeik, vértanúik relikviáit. A téren összesen 35 Mária-képet emeltek a magasba, minden keresztény közösség gazdagsága, a népi ájtatosság kifejezéseként.

A pápa a hívekkel együtt adott hálát Isten kedvességéért. Hangsúlyozta, Isten mindannyiunkhoz olyan módon kíván közelíteni, ahogyan be tudjuk fogadni Őt, így születnek különféle elnevezései. Isten szeretetének nyelvezete mindig „tájszólásban” fejezi ki magát. Látjuk, hogy az Anya magára ölti gyermekei vonásait, ruháit, dialektusát – ez a mi reményünk. Mária mindig mesztic anya lesz, mert szívében helyet talál minden faj, mert a szeretet minden eszközzel arra törekszik, hogy szeressen, és viszontszeressék. Ezek a kegyképek arra a gyengédségre emlékeztetnek, amellyel Isten közel akar állni minden faluhoz, minden családhoz, hozzád, hozzátok, hozzám, mindenkihez.

A Szentatya az ájtatosságon az otuzcói Kapu Szeplőtelen Szűzét az „Irgalmasság és a Remény Anyjának” nyilvánította ki. Emlékeztetett: a Szűzanya az elmúlt évszázadokban megmutatta szeretetét e föld gyermekei iránt, amikor egy kapu fölé helyezték kegyképét, megvédte őket a fenyegető veszélyektől.

Továbbra is védelmez minket és megmutatja a Kaput, amely megnyitja számunkra az utat az egyetlen igaz élet felé, amely soha nem múlik el. Elkísér mindnyájunkat, hogy hazatérjünk, mert Jézus nem akarja, hogy bárki is kívül maradjon a viszontagságok között. A Szűzanya nem kér semmit sem saját maga számára: Jézushoz vezet bennünket – mondta Ferenc pápa.

Majd felidézte az irgalmasság szentévét, amelynek során minden hívőt arra szólított, hogy haladjon át az irgalmasság kapuján, hogy megtapasztalja Isten vigasztaló, megbocsátó és reményt keltő szeretetét. Nincs jobb orvosság a sebek gyógyítására, mint az irgalmasság, az együttérzés mások fájdalmaival.

A pápa aztán a „feminicídium”, vagyis a „nőgyilkosság”, a nők ellen elkövetett erőszak elleni küzdelemre szólított fel: A Kapu Szűzanyja, az Irgalmasság és a Remény Anyja megmutatja nekünk az utat és megjelöli a legjobb védekezést a rossz, a közöny és az érzéketlenség ellen. Elvezet Fiához és így felszólít bennünket, hogy mozdítsuk elő az „irgalmasság kultúráját”, amelyben senki sem tekint közönnyel a másikra, nem fordítja el tekintetét, amikor testvérei szenvedését látja.

Szűz Mária adja meg nekünk ezt a kegyelmet – fohászkodott a Szentatya, majd a Kapu Szűzanyja oltalmába ajánlotta Peru népét.

A Kapu Szűzanyjának tisztelete a 17. századra nyúlik vissza Peruban, amikor kalóztámadások fenyegették a tengerparti térségek településeit. Otuzco lakossága ekkor védőszentje, a Szeplőtelen Mária kegyképét helyezte el a település bejáratára, és a környék városaival szemben megmenekült.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria