Ferenc pápa Trujillóban: Mennyi könnyet töröltél le ma?

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Ferenc pápa homíliájának fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Ezeknek a földeknek evangéliumíze van. Az egész környezet, mely körül vesz bennünket és ez a végtelen nagy tenger a háttérben segít jobban megértenünk a tapasztalatot, amelyet az apostolok megéltek Jézussal, és amelynek megélésére ma mi is meghívást kapunk. Tudom, és örülök annak, hogy Peru északi részének sok helyéről érkeztetek, hogy megünnepeljétek az evangéliumnak ezt az örömét.

Az akkori tanítványok, miként közületek is sokan manapság, halászatból éltek. Kieveztek csónakokon, miként közületek is sokan teszik a „totora-csikókon” [totoranádból épített kenukon], ők is, ti is ugyanazzal a céllal: a mindennapi kenyér megkereséséért. Mindennapi fáradozásaink nagyrészt erre irányulnak: hogy biztosítsuk családunk boldogulását, megadni nekik, ami segíti őket egy jobb jövő építésében.

Ez az „aranyhalakkal teli lagúna”, ahogy elnevezték, élet forrása és áldás volt számos nemzedéknek. Az idők folyamán álmokat és reményeket tudott táplálni.

Ti, miként az apostolok, ismeritek a természet vadságát és megtapasztaltátok csapásait. Ahogyan ők viharba kerültek a tavon, nektek az El Niño [tornádó] kemény csapását kellett elszenvednetek, melynek fájdalmas következményei mindmáig jelen vannak sok családban, főleg azokéban, akik még nem tudták újraépíteni otthonukat. Ezért is akartam eljönni és itt imádkozni veletek.

Erre a szentmisére idehozzuk azt a rendkívül nehéz időszakot is, amely rákérdez hitünkre és sokszor kétségbe vonja azt. Szeretnénk Jézussal egyesülni. Ő ismeri a fájdalmat és a megpróbáltatásokat; ő mindenféle szenvedésen átment, hogy mellettünk tudjon állni szenvedéseinkben. A kereszten függő Jézus közel akar lenni minden fájdalmas helyzethez, hogy felénk nyújtsa kezét és segítsen felkelnünk. Mert ő belépett történelmünkbe, osztozni akart utunkban és meg akarta érinteni sebeinket. Nem olyan Istenünk van, aki kívül lenne azon, amit érzünk és elszenvedünk, ellenkezőleg, a fájdalmak közepette kezét nyújtja felénk.

Ezek a megrázkódtatások megkérdőjelezik és kockára teszik szellemünk és legelemibb magatartásformáink értékét. Akkor ráébredünk, mennyire fontos, hogy nem egyedül, hanem egységben vagyunk, tele azzal az egységgel, amely a Szentlélek gyümölcse.

Mi történt az imént hallott evangéliumban szereplő kislányokkal [vö. Mt 25,1–13]? Hirtelen hallanak egy kiáltást, amely felébreszti és mozgásba hozza őket. Néhányuk észreveszik, hogy nincs elég olajuk az út megvilágításához a sötétben, mások viszont, mivel feltöltötték lámpásukat, meg tudták találni és meg tudták világítani a vőlegényhez vezető utat. A kijelölt pillanatban mindegyik megmutatta, mivel töltötte fel életét.

Ugyanez történik velünk. Bizonyos körülmények között megértjük, mivel töltöttük fel életünket. Mennyire fontos feltölteni életünket azzal az olajjal, amely lehetővé teszi lámpásunk meggyújtását a sötétség sokféle helyzetében és az előrevezető utak megtalálását!

Tudom, hogy a sötétség időszakában, amikor éreztétek az El Niño csapását, az itt lakók meg tudtak mozdulni, és az itt lakóknak megvolt az olajuk ahhoz, hogy fussanak és igaz testvérként segítsék egymást. Megvolt a tevékeny együttérzés, a nagylelkűség olaja, amely mozgásba hozott titeket, és az Úr elé mentetek a segítségnyújtás számtalan konkrét tettével. A sötétben, együtt sokan másokkal, élő fáklyák voltatok, és világítottátok az utat kinyújtott és segítőkész kezekkel, hogy enyhítsétek a szenvedést és megosszátok azt, amitek van szegénységetekben.

Az evangéliumi szakaszban megfigyelhetjük, hogy azok a kislányok, akiknek nem volt olajuk, a faluba mentek vásárolni. Életük döntő pillanatában rájöttek, hogy lámpásuk üres, hogy hiányzik nekik az a lényegi fontosságú dolog, ami az igazi örömhöz vezető út megtalálásához kell. Egyedül voltak, és így is maradtak, egyedül, kívül az ünnepen. Vannak dolgok, jól tudjátok, amelyeket nem lehet rögtönözni és még kevésbé megvásárolni. Egy közösség lelkét azon lehet lemérni, hogy mennyire képes összefogni a nehéz, viszontagságos időszakokban, hogy elevenen tartsa a reményt. Ezzel a magatartással teszitek a legnagyobb tanúságot az evangéliumról.

Az Úr azt mondja nekünk: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (Jn 13,35). Mert a hit konkrét szeretetre nyit meg minket, nem gondolatok szintjén maradó, hanem konkrét, tettekkel, kinyújtott kézzel, együttérzéssel kimutatott szeretetre, amely képes építeni és újraépíteni a reményt, amikor minden veszni tűnik. Így válunk részesévé Isten tevékenységének, amelyet János apostol bemutat nekünk, amikor elénk tárja a gyermekei könnyeit letörlő Istent. És ezt az isteni feladatot Isten egy anya gyengédségével végzi, aki igyekszik letörölni gyermekei könnyeit. Milyen szép az a kérdés, amelyet az Úr mindnyájunknak feltehet a nap végén: mennyi könnyet töröltél le ma?

Más viharok is csapkodhatják ezeket a partokat, amelyek pusztító hatással vannak az itt lakók életére. Olyan viharok, amelyek mint közösséget is próbára tesznek minket, és kockára teszik szellemünk értékét. Szervezett erőszaknak hívják, mint a „szikariátust”, és bizonytalanságnak, amelyet az teremt; tanulási és munkalehetőség hiányának hívják, különösen a fiatalok között, amely meggátolja őket, hogy méltósággal élhető jövőt építsenek; azután ott van a biztos lakhatás hiánya sok család számára, akik kénytelenek rendkívül instabil és biztonságosan nem megközelíthető térségekben élni; és van még sok más helyzet is, amelyet ismertek és megszenvedtek, amelyek mint a legnagyobb áradások alámossák a kölcsönös bizalmat, mely oly szükséges egy támogatási és reményháló építéséhez. Áradások, melyek a lelket érintik, és az olajról kérdeznek, amellyel szembe tudunk nézni velük. Mennyi olajod van?

Sokszor feltesszük magunknak a kérdést, hogyan küzdjünk meg ezekkel a viharokkal, vagy hogyan segítsük gyermekeinket továbbhaladni ilyen helyzetekben. Szeretném elmondani nektek, hogy nincs jobb kiút, mint az evangélium útja, és Jézus Krisztusnak hívják. Mindig evangéliummal töltsétek fel életeteket! Biztatlak titeket, hogy olyan közösséget alkossatok, amely engedi, hogy Ura feltöltse a Lélek olajával. Ő mindent átalakít, mindent megújít, mindent megerősít.

Jézusban mienk a Lélek ereje, hogy ne tartsuk természetesnek, ami árt nekünk, ne szokjunk hozzá, ne tartsuk természetesnek, ami kiszárítja a lelket, vagy, ami rosszabb, elrabolja reményünket. A peruiaknak, történelmük jelen pillanatában, nincs joguk engedni, hogy elrabolják reményüket! Jézusban mienk a Lélek, aki egységben tart minket, hogy támogassuk egymást, és legyőzzük, ami családjainkat legjobban fenyegeti. Jézusban Isten hívő közösséggé tesz minket, mely képes fenntartania magát; olyan közösséggé, amely remél, és ezért küzd, hogy megfordítsa és megváltoztassa a sokféle viszontagságot; olyan közösséggé, amely szeret, mert nem engedi, hogy ölbe tett kézzel éljünk. Jézussal Trujillo [városának] népe továbbra is „az örök tavasz városának” hívhatja magát, mert Jézussal minden reményre ad okot.

Ismerem, mennyire szeretik az itt élők a Szűzanyát, és tudom, hogy a Mária-tisztelet mennyire segít nektek, és Jézus Krisztushoz visz titeket. Mária egyetlen tanácsot ad nekünk, melyet állandóan ismétel: „Bármit mond nektek, tegyétek meg!” (vö. Jn 2,5). Kérjük tőle, hogy terítse fölénk palástját, és vigyen minket mindig Fiához; de énekelve mondjuk el neki, ezzel a szépséges Mária-énekkel: „Kapu leánykája, add rám áldásod, kapu leánykája, adj békét, jóságot!” Tudjátok énekelni? Elénekeljük együtt? Ki kezdi el? „Kapu leánykája…” Senki sem énekel? A kórus sem? Akkor – ha nem énekeljük – mondjuk közösen: „Kapu leánykája, add rám áldásod, kapu leánykája, adj békét, jóságot!”

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír