Ferenc pápa Twitter-üzenetei április 30-án, magyarországi látogatása harmadik napján

Ferenc pápa – 2023. április 30., vasárnap | 15:54

A Szentatya az alábbi bejegyzéseket tette közzé Twitter-oldalán.

A hivatás ajándéka olyan, mint egy isteni mag, mely kicsírázik életünk talajában, megnyit bennünket Isten felé, és megnyit mások felé, hogy megosszuk velük a talált kincset. Isten szeretettel hív, mi pedig hálából szeretettel válaszolunk.

*

Jézus, a Jó Pásztor nevünkön szólít minket, és végtelen gyengédséggel gondoskodik rólunk. Ő a kapu, és aki őrajta keresztül lép be, annak örök élete van: ő a mi jövőnk, a „bőséges élet jövője” (vö. Jn 10,10). Ezért soha ne csüggedjünk el!

*

Szomorú és fájdalmas zárt kapukat látni: önzésünk és közömbösségünk zárt kapuit azok felé, akik szenvednek, idegenek, mások, menekültek, szegények.

*

Próbáljunk mi is – szavakkal, gesztusokkal, hétköznapi tettekkel – olyanok lenni, mint Jézus: nyitott kapuk, olyan kapuk, amelyeket senki előtt nem csapnak be, olyan kapuk, amelyeken mindenki beléphet és megtapasztalhatja az Úr szeretetének és megbocsátásának szépségét.

*

Béke Királynője, oltsd az emberek és a nemzetek vezetőinek szívébe a vágyat, hogy békét építsenek, hogy a fiatalabb nemzedékeknek a remény jövőjét adják, ne pedig háborút. Egy bölcsőkkel, nem pedig sírokkal teli jövőt; egy testvérekkel, nem pedig falakkal teli világot.

*

Az önismeret azt jelenti, hogy képesek vagyunk felismerni korlátainkat és megfékezni az önállóság gőgjét. Ez hasznosnak bizonyul, mert amint felismerjük, hogy teremtmények vagyunk, kreatívvá válunk. Megtanulunk elmerülni a világban ahelyett, hogy megpróbálnánk uralni azt.

*

Köszönöm a szeretett magyar népnek a fogadtatást és a szeretetet, amelyet ezekben a napokban tapasztaltam. Minden magyart a Szűzanyára bízok. Hálás vagyok ezekért a napokért, szívemben őrizlek benneteket, és kérlek titeket, hogy imádkozzatok értem. Isten, áldd meg a magyart!

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria