Ferenc pápa Twitter-üzenetei október 23-án

Ferenc pápa – 2022. október 23., vasárnap | 18:54

A Szentatya az alábbi bejegyzéseket tette közzé Twitter-oldalán.

A mai evangélium (Lk 18,9–14) farizeusa és a vámosa közelről érint bennünket. Amikor rájuk gondolunk, nézzünk magunkra: vizsgáljuk meg, hogy megvan-e bennünk is, mint a farizeusban, az elbizakodottság, hogy igaznak tartjuk magunkat, amely mások megvetésére késztet bennünket.

*

Óvakodjunk az önhittségen alapuló narcizmustól és exhibicionizmustól, amelyek minket, keresztényeket is arra késztetnek, hogy mindig az én szó legyen az ajkunkon: „Én tettem, én mondtam, én gondoltam…”. Ahol túl sok az én, ott kevés az Isten.

*

Ma ünnepeljük a missziók világnapját, amelynek témája: „Tanúim lesztek”. Mindenkit arra bátorítok, hogy imával és konkrét segítségnyújtással támogassa a misszionáriusokat, hogy folytathassák az evangelizációs és az emberiség fejlődését szolgáló munkájukat.

*

Aggódva követem az etiópiai konfliktushelyzet állandósulását. A felek párbeszédre irányuló erőfeszítései vezessenek a megbékélés valódi útjára. Etiópiai testvéreink ne nélkülözzék imáinkat, szolidaritásunkat és a szükséges humanitárius segítséget.

*

Regisztráltam a 2023 augusztusában Lisszabonban megrendezendő 37. Ifjúsági Világtalálkozóra. Kedves fiatalok, meghívlak benneteket, hogy jelentkezzetek a lisboa2023.org oldalon a találkozóra, hogy újra felfedezzétek a népek közötti testvéri ölelés örömét.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria