Ferenc pápa ukrán menekültekkel közösen nézte meg Jevgenyij Afinyevszkij háborúról szóló filmjét

Ferenc pápa – 2023. február 26., vasárnap | 15:12

Az Ukrajna ellen indított háború kitörésének első évfordulóján, február 24-én este Ferenc pápa a szinódusi teremben megtekintette Jevgenyij Afinyevszkij Szabadság tűz alatt – Ukrajna szabadságharca című dokumentumfilmjét.

Ukrajnai menekültek, valamint hajléktalanok, rászorulók és az őket segítő Szeretetszolgálat Dikasztériuma munkatársai töltötték meg a szinódusi termet, mintegy 240 fő, hogy Ferenc pápával együtt nézzék meg az ukrajnai háború gyötrelmeit és kegyetlenségeit bemutató drámai erejű dokumentumfilmet. Ferenc pápa a karéjos nézőtér legfelső sorában foglalt helyet egy fiatal ukrán anya, Anna Zajtszeva és kisfia, Szvjatoszlav mellett, aki a vetítés közben Ferenc pápa botjával játszott, és akit a Szentatya kedvesen megsimogatott.

A kétórás dokumentumfilm megtekintése után Ferenc pápa megindult szavakkal fordult a vendégekhez: „Amikor Isten megteremtette az embert, azt mondta, hogy vegye a földet, gyarapítsa és tegye széppé. A háború szelleme ennek éppen az ellenkezője: rombol, pusztít, nem enged gyarapodni, mindent elpusztít, férfiakat és nőket, gyerekeket, időseket, mindenkit. Ma, amikor egy éve, hogy a háború elkezdődött, tekintsünk Ukrajnára, imádkozzunk Ukrajnáért, és nyissuk meg szívünket a fájdalom előtt. Ne szégyelljünk szenvedni és sírni, mert a háború pusztítás, a háború mindig lefokoz minket. Adja Isten, hogy megértsük ezt!

Let us pray! – szólított imádságra angol nyelven a pápa, majd olaszul folytatta: Szent Atyánk, aki a mennyekben vagy, tekints nyomorúságainkra, sebeinkre, fájdalmainkra, önzésünkre, alantas érdekeinkre és önpusztító képességünkre. Gyógyíts meg, gyógyítsd meg a szívünket, gyógyítsd meg az elménket, gyógyítsd meg szemeinket, hogy megláthassák teremtő műved szépségét, és add, hogy ne pusztítsuk azt el önzésünkben! Vesd el bennünk a béke magját! Ámen!

Ferenc pápa a vetítés után találkozott – többek között – egy ukrajnai asszonnyal, akinek a fia a mariupoli Azovsztal acélgyárban harcolt és esett orosz fogságba, és még jelenleg is fogságban van. Kérte a pápa segítségét a fogoly ukrán katonák kiszabadításáért, akik „a szabadság védelmében harcoltak”. Az ukrán anya három ajándékot is adott a Szentatyának: egy szál virágot, a szabadságért vívott küzdelem jelképeként; egy kék-sárga ukrán zászlót, amit Ferenc pápa megcsókolt és megáldott, végül egy zacskó sót, ami egy hagyományos ajándék Ukrajnában. „Ez a föld sója, az erő jelképe – tette hozzá –, amire szükség van ebben a nagyon erős, tragikus háborúban”.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria