Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek világnapjára

Ferenc pápa – 2014. szeptember 24., szerda | 12:57

2015. január 18-án tartja a katolikus egyház az elvándorlók és menekültek világnapját. „Az egyházban nincsenek határok, az egyház anya mindenki számára” – ezt a témát jelölte meg Ferenc pápa a világnapra. A Vatikáni Rádió tudósít.

Az egyház kitárja ölelő karjait, hogy befogadjon mindenkit, elsősorban is a migránsokat és a menekülteket, akik drámai életkörülményeket és különféle veszélyhelyzeteket akarnak maguk mögött hagyni. A pápa ezekkel a gondolatokkal kezdi a világnapra szánt üzenetét.

Az egyház hivatása az, hogy szeresse Jézust, és a szegény és elhagyatott emberben felismerje az Ő arcát. Az egyház terjessze az elfogadás és a szolidaritás kultúráját, mely szerint senkit sem tekinthetünk hasznavehetetlennek, fölöslegesnek és mellőzhetőnek. Az elvándorlás jelenségének globálissá válására választ kell adni a szeretet és az összetartás globalizációjával.

A pápa súlyos szavakkal bélyegzi meg az emberekkel való kereskedés szégyenletes és kegyetlen jelenségét, az erőszak és a mai modern rabszolgaság minden formájával együtt. Ezek ellen erőteljesebben és hatékonyabban kell fellépni, az együttműködés világméretű hálózatán keresztül, melynek célja minden egyes emberi személy méltóságának védelme. Ferenc pápa ezért tevékeny és hatékony együttműködést sürget az államok és a nemzetközi szervezetek között, hogy az elvándorlási folyamatok kezelhetőbbé és szabályozhatóbbá válhassanak.

Ezzel egy időben meg kell sokszorozni az erőfeszítéseket annak érdekében, hogy megszűnjenek azok az okok, például a háborúk vagy a nélkülözés, amelyek egész népeket hazájuk elhagyására kényszerítenek. A pápa emlékeztet arra is, hogy gyakran még az egyházi közösségek is bizalmatlanok, ha nem egyenesen ellenségesek a bevándorlókkal szemben, még mielőtt megismernék az okokat, az üldözést és nyomorúságot, amely elől menekülnek. Mindez ellentétben van a bibliai paranccsal, miszerint forduljunk tisztelettel és együttérzéssel a szükségben lévő idegenek iránt. Jézus azonosította önmagát az erőszak és az elnyomás minden ártatlan áldozatával, az idegenekkel és minden szenvedővel. Jézus azt kéri tőlünk, hogy cselekedjünk a szeretet parancsa szerint.

Jézus olykor azt is elvárja tőlünk, hogy mondjunk le egy kicsit a saját jólétünkről. A mai társadalom multikulturális jellege arra indítja az egyházat, hogy vállalja a szolidaritás, a közösség és az evangelizálás új formáit. Ma már nem elég a puszta tolerancia. Az egyház mai hivatása arra szól, hogy emelkedjen felül a korlátokon, segítsen abban, hogy az önvédelem és a félelem magatartása helyett megvalósuljon a találkozás kultúrája.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria