Ferenc pápa vasárnap délben: Állhatatosan tartsunk ki a jóban, minden körülmények között!

Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot és áldott vasárnapot kívánok!

A mai evangélium Jeruzsálembe visz bennünket, a legszentebb helyre: a templomba. Ott, Jézus körül, néhány ember annak a hatalmas épületnek a pompájáról beszélt, amely „szép kövekkel volt díszítve” (Lk 21,5). De az Úr azt mondja: „Abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak” (Lk 21,6). Aztán még rátesz egy lapáttal, s elmagyarázza, hogy a történelemben szinte minden összeomlik: lesznek, mondja, forradalmak és háborúk, földrengések, éhínségek, járványok és üldözések (vö. Lk 21,9–17). Mintha azt akarná mondani: nem szabad túlságosan bízni a földi valóságokban, hiszen elmúlnak. Ezek bölcs szavak, de keserűséget okozhatnak: ha már annyi minden rosszul megy, miért mond az Úr is ilyen negatív beszédeket? Valójában az ő szándéka nem negatív, hanem valami más: értékes tanítást akar adni nekünk, vagyis kiutat ebből a nagy bizonytalanságból. És mi a kiút? Hogyan juthatunk ki ebből a valóságból, amely elmúlik, és nem lesz többé?

Ezt a tanítást egy olyan kijelentésben találjuk, amely talán meglep bennünket. Krisztus az evangélium utolsó mondatában tárja fel, amikor azt mondja: „Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket” (Lk 21,19). Állhatatosság. Mi ez? A szó azt jelenti, hogy „nagyon szigorúak” vagyunk; de miben? Vajon azt jelenti, hogy szigorúak vagyunk önmagunkkal, hogy nem tartjuk magunkat alkalmasnak? Nem. Vagy azt jelenti, hogy szigorúak vagyunk másokkal, hogy merevvé és rugalmatlanná válunk? Azt sem jelenti.

Jézus azt kéri, hogy legyünk „szigorúak”, hajlíthatatlanok, kitartóak abban, amit ő a szívén visel, abban, ami számít.

Mert ami igazán számít, az sokszor nem esik egybe azzal, ami az érdeklődésünket felkelti: gyakran, mint azok a templomban lévő emberek, mi is kezünk munkáját, az eredményeinket, a vallási és polgári hagyományainkat, szent és társadalmi szimbólumainkat helyezzük előtérbe. Ez rendben is van, de túl nagy jelentőséget tulajdonítunk nekik. Ezek fontos dolgok, de elmúlnak. Ezzel szemben Jézus azt mondja, hogy arra összpontosítsunk, ami megmarad, hogy ne szenteljük életünket arra, hogy olyasmit építsünk, ami később elpusztul, mint az a templom, és elfelejtsük azt építeni, ami nem omlik össze, hogy az ő szavára, a szeretetre, a jóra építsünk.

Állhatatosnak lenni, szigorúan és eltökélten azt építeni, ami nem múlik el.

Ez tehát az állhatatosság: mindennap építeni a jót. Állhatatosnak lenni annyit jelent, mint kitartani a jóban, különösen akkor, amikor a körülöttünk lévő valóság arra késztet, hogy másképp cselekedjünk. Vegyünk néhány példát: tudom, hogy az imádkozás fontos, de nekem is, mint mindenkinek, mindig sok dolgom van, ezért halogatom: „Nem, most nem érek rá, nem tudok imádkozni, majd később imádkozom.” Vagy: látok sok sunyi embert, akik kihasználják a helyzeteket, akik „kijátsszák” a szabályokat, és én is abbahagyom a szabályok betartását, abbahagyom, hogy kitartsak az igazságosság és a törvényesség mellett: „Ha ezek a sunyi emberek megteszik, akkor én is megteszem.” Vigyázzatok erre! Egy újabb példa: szolgálatot végzek az Egyházban, a közösségért, a szegényekért, de látom, hogy sok ember a szabadidejében csak a szórakozásra gondol, és akkor megkísért, hogy feladjam, és én is inkább szórakozni menjek, mint mások. Mert nem látom a munkám eredményét, vagy mert unom, vagy mert nem tesz boldoggá.

Az állhatatosság ezzel szemben azt jelenti, hogy kitartunk a jóban. Kérdezzük meg magunktól: milyen az én állhatatosságom? Kitartó vagyok-e, vagy a pillanatnak megfelelően élem a hitet, az igazságosságot és a szeretetet: ha kedvem van hozzá, imádkozom, ha jólesik, akkor rendes és segítőkész vagyok, vagy ha elégedetlen vagyok, ha senki sem köszöni meg, akkor abbahagyom? Röviden: az imádságom és a szolgálatom a körülményektől vagy az Úrban szilárd szívemtől függ? Ha kitartunk – emlékeztet bennünket Jézus –, akkor nincs mitől félnünk, az élet szomorú és lesújtó történéseikor sem, a körülöttünk látott rossztól sem, mert a jóba belegyökerezve maradunk. Dosztojevszkij azt írta: „Ne féljetek az emberek bűnétől, testvéreim, bűnében is szeressétek az embert, mert ez már-már az isteni szeretet mása, és az e világi szeretet csúcsa” (Karamazov testvérek, II,6,3g).

Az állhatatosság Isten szeretetének tükröződése a világban, mert Isten szeretete hűséges, kitartó, sosem változik.

A Szűzanya, az Úr imádságban állhatatos szolgálóleánya (vö. ApCsel 1,12), erősítse meg kitartásunkat!

A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Holnap lesz a Laudato si’ cselekvési platform elindításának első évfordulója, mely az ökológiai megtérést és a vele összhangban lévő életmódot segíti elő. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik csatlakoztak ehhez a kezdeményezéshez: mintegy hatezer résztvevő van, köztük magánszemélyek, családok, egyesületek, vállalkozások, vallási, kulturális és egészségügyi intézmények. Ez kiváló kezdete annak a hétéves útnak, amelynek célja, hogy választ adjunk a föld és a szegények kiáltására. Bátorítom ezt az emberiség jövője szempontjából létfontosságú küldetést, hogy erősítse a teremtés gondozása iránti konkrét elkötelezettséget mindenkiben.

Ezzel kapcsolatban szeretnék emlékeztetni az Egyiptomban megrendezésre kerülő COP27 éghajlat-változási csúcstalálkozóra. Kívánom, hogy a párizsi megállapodás nyomán bátran és elszántan tegyünk lépéseket előre.

Maradjunk mindig közel a meggyötört Ukrajnában élő testvéreinkhez! Legyünk közel hozzájuk imával és konkrét szolidaritással! A béke lehetséges! Ne nyugodjunk bele a háborúba!

Köszöntelek mindnyájatokat, Olaszországból és más országokból érkezett zarándokok, családok, egyházközségek, egyesületeket és egyes hívők. Külön is üdvözlöm az Amerikai Egyesült Államokból érkezett „El Shaddaj” karizmatikus csoportot, a „bandoneón” uruguayi zenészeket – látom, ott van a zászlajuk, ügyesek! –, a párizsi román görögkatolikus missziót, a limoges-i és tulle-i iskolapasztoráció képviselőit püspökeikkel, a milánói eritreai közösség tagjait, akiket biztosítok hazájukért mondott imáimról. Örömmel üdvözlöm az ovadai ministránsokat, a monzai „La Nuova Famiglia” [Új Család] szövetkezetet, a leccói polgári védelem tagjait, Perugia, Pisa, Sassari, Catania és Bisceglie hívőit, valamint a Szeplőtlen Szűzanya-plébánia fiataljait.

Áldott vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír