Ferenc pápa vasárnap délben: A szeretetre szomjazó Jézus szeretettel oltja szomjunkat!

Ferenc pápa tejes vasárnap déli beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot és szép vasárnapot kívánok!

A mai vasárnapon az evangélium Jézusnak az egyik legszebb és legmegragadóbb találkozását mutatja be: a szamariai asszonnyal való találkozást (vö. Jn 4,5–42). Jézus és a tanítványok pihenőt tartanak egy szamariai kútnál. Egy asszony érkezik, Jézus pedig megszólítja: „Adj innom” (Jn 4,8). Pontosan ennél a mondatnál szeretnék elidőzni: Adj innom!

A jelenet a szomjas és fáradt Jézust állítja elénk, akire a szamariai asszony a legforróbb órában, délben talál a kútnál. Jézus olyan, mint egy koldus, aki felfrissülést adó segítséget kér. Ez Isten leereszkedésének az egyik képe: Isten Jézus Krisztusban leereszkedik a megváltásunkért. Hozzánk jön. Jézusban Isten egy lett közülünk, kicsinnyé tette magát; szomjas, mint mi, ugyanattól az égető szomjúságtól szenved, mint mi. Ezt a jelenetet szemlélve mindannyian elmondhatjuk:

az Úr, a Mester „inni kér tőlem. Tehát ő is szomjazik, mint én. Az én szomjúságomat érzi.

Valóban közel vagy hozzám, Uram! Kötődsz a szegénységemhez – nem tudom elhinni! –, a mélyben, önmagam legmélyén ragadtál meg engem, ahol senki sem ér el” (Primo Mazzolari: La Samaritana, EDB, Bologna, 2022, 55–56). És te hozzám jöttél, a mélyembe, ott ragadtál meg, mert szomjaztál és szomjazol rám. Jézus szomjúsága ugyanis nemcsak fizikai, hanem életünk legégetőbb és legmélyebb szomjúságát fejezi ki: mindenekelőtt a szeretetünk iránti szomjúságát. Ő több mint koldus, ő a szeretetünkre szomjazik. És ez kínszenvedésének csúcspontján, a kereszten fog előtörni; ott, halála előtt mondja majd Jézus: „Szomjazom” (Jn 19,28). Ez a szeretetszomj késztette arra, hogy leereszkedjen, hogy kicsinnyé váljon, hogy egy legyen közülünk.

De az inni kérő Úr nem más, mint aki inni ad: amikor a szamariai asszonnyal találkozik, a Szentlélek élő vizéről beszél neki, és a keresztről vért és vizet áraszt átszúrt oldalából (vö. Jn 19,34). A szeretetre szomjazó Jézus szeretettel oltja szomjunkat. Azt teszi velünk, amit a szamariai asszonnyal tett: eljön mindennapi életünkbe, osztozik szomjúságunkban, megígéri nekünk az élő vizet, amely az örök életet buzogtatja fel bennünk (vö. Jn 4,14).

Adj innom! Van egy második szempont is. Ez a mondat nem csupán Jézus kérése a szamariai asszonyhoz, hanem egy olyan – néha néma – felhívás, amely mindennap elhangzik felénk, és arra kér, hogy törődjünk mások szomjúságával. Adj innom, mondják nekünk azok – a családban, a munkahelyen, a többi helyen, ahol megfordulunk –, akik szomjaznak a közelségre, az odafigyelésre, a meghallgatásra; azok mondják nekünk, akik Isten igéjére szomjaznak, és az Egyházban olyan oázist keresnek, ahol szomjukat olthatják. Adj innom – ez társadalmunk felhívása, ahol a rohanás, a fogyasztásért folytatott verseny és mindenekelőtt a közömbösség, a közöny kultúrája szárazságot és belső ürességet szül. Ne felejtsük el azt sem, hogy az adj innom annak a sok testvérünknek a kiáltása, aki nem jut ivóvízhez, miközben mi továbbra is szennyezzük és tönkretesszük közös otthonunkat, mely szintén kimerült, kiszáradt, és „szomjazik”.

Ezekkel a kihívásokkal szemben a mai evangélium mindannyiunknak felkínálja az élő vizet, mely felüdülés forrásává tehet bennünket mások felé. És így, a szamariai asszonyhoz hasonlóan, aki otthagyta korsóját a kútnál, és elment, hogy hívja a falu népét (vö. Jn 4,28), mi sem csak a saját szomjúságunk – testi, szellemi vagy kulturális szomjúságunk – oltására fogunk gondolni, hanem

az Úrral való találkozás örömével képesek leszünk mások szomját oltani: értelmet adni mások életének, nem mint urai, hanem mint szolgái ennek az isteni Igének,

aki szomjazott és folytonosan szomjaz ránk; képesek leszünk megérteni szomjukat és megosztani velük azt a szeretetet, amelyet ő adott nekünk.

Szeretném feltenni ezt a kérdést magamnak és nektek: képesek vagyunk-e megérteni mások szomjúságát? Az emberek szomjúságát, a többiek szomjúságát a családomban, a környezetemben? Ma megkérdezhetjük magunktól: szomjazom-e Istenre, tudatában vagyok-e, hogy szükségem van az ő szeretetére, mint vízre az élethez? Én, aki szomjas vagyok, törődöm-e mások szomjúságával, mások lelki és anyagi szomjúságával?

A Szűzanya járjon közben értünk, és támogasson bennünket utunkon!

A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Köszöntelek mindannyiatokat: rómaiakat, a más országból érkezett zarándokokat, különösen a Madridból és Splitből érkezett hívőket.

Köszöntöm a padovai, Caerano San Marco-i, bagolinói, formiai egyházközség, valamint a római Sant’Ireneo-plébánia csoportját.

Március 17-én és 18-án, pénteken és szombaton az egész Egyházban újból megtartjuk a „Huszonnégy óra az Úrért” programot: ez a szentségimádásnak és a kiengesztelődés szentségének szentelt idő. Péntek délután egy római plébániára megyek bűnbánati liturgiát tartani. Egy évvel ezelőtt, hasonló alkalommal, ünnepélyesen Mária Szeplőtelen Szívének szenteltük magunkat, és a béke ajándékáért esedeztünk. Ne inogjon meg bizalmunk, ne rendüljön meg reményünk!

Az Úr mindig meghallgatja a kéréseket, amelyeket népe a Szűzanya közbenjárására hozzá intéz.

Maradjunk egyek a hitben és a háború miatt szenvedő testvéreinkkel való szolidaritásban; mindenekelőtt pedig ne feledkezzünk meg a meggyötört ukrán népről!

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír