Ferenc pápa vasárnap délben: Ünnepeljük meg keresztségünk napját, mint a születésnapunkat!

Ferenc pápa – 2025. január 12., vasárnap | 18:00

Január 12-én, az Úr megkeresztelkedésének ünnepén a Szentatya – miután a Sixtus-kápolnában szentmisét mutatott be és gyermekeket keresztelt – a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el a szokásos Úrangyala Mária-imát a Szent Péter téren egybegyűlt mintegy harmincezer hívővel és zarándokkal.

A napi evangéliumról elmélkedve arra biztatott, hogy mi is hallgassuk Isten hangját és ismerjük fel az ő arcát testvéreinkben.

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, szép vasárnapot kívánok!

Jézus megkeresztelkedésének ünnepe, melyet ma ünneplünk, sok mindenen elgondolkodtat bennünket, saját keresztségünket is eszünkbe juttatja. Jézus csatlakozik az emberekhez, akik bűneik bocsánatára keresztelkedni mennek. Szeretném felidézni a mai liturgia egyik énekének szavait: Jézus „meztelen lélekkel és mezítláb” megy megkeresztelkedni Jánoshoz.

Amikor Jézus megkapja a keresztséget, megnyilvánul a Lélek, Isten kinyilvánítja magát: a Fiúban megmutatja arcát, és hallatja hangját, mely azt mondja: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” (Lk 3,22). Az arc és a hang.

Először is, az arc. Azzal, hogy Isten a Fiú által Atyaként nyilvánítja ki magát, kiváltságos helyet jelöl ki arra, hogy párbeszédet kezdjen és közösségre lépjen az emberiséggel. Ez pedig a szeretett Fiú arca.

Másodszor, a hang: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” (Lk 3,22). Ez egy másik jel, amely Jézus kinyilatkoztatását kíséri.

Kedves testvéreim, a mai ünnep arra késztet bennünket, hogy szemléljük Isten arcát és hangját, melyek Jézus emberségében nyilvánulnak ki. Kérdezzük meg hát magunktól: szeretve érezzük-e magunkat? Érzem-e, hogy Isten szeret és kísér engem, vagy úgy érzem, hogy Isten távol van tőlem? Képesek vagyunk-e felismerni az ő arcát Jézusban és testvéreinkben? És szoktuk-e hallgatni az ő hangját?

Felteszek egy kérdést: emlékszik-e mindenki keresztelésének dátumára? Ez nagyon fontos! Gondolkodjatok el: melyik napon kereszteltek meg engem? És ha nem emlékeztek, hazaérve

kérdezzétek meg szüleitektől, keresztszüleitektől keresztelésetek dátumát! Úgy ünnepeljük keresztségünk napját, mint új születésnapot: Isten Lelkében való születésünk napját.

Ne felejtsétek el! Ez a házi feladat: utánanézni keresztségem dátumának!

Bízzuk magunkat Szűz Máriára, és kérjük az ő segítségét! És ne feledkezzetek el keresztségetek időpontjáról!

A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Lélekben közel állok Los Angeles megye, Kalifornia lakosaihoz, ahol az elmúlt napokban pusztító tűzvész tört ki. Imádkozom mindannyiukért.

Ma délelőtt abban az örömben volt részem, hogy megkeresztelhettem néhány újszülöttet, a Szentszék és a Svájci Gárda alkalmazottainak gyermekeit. Imádkozzunk értük és családjaikért!

Szeretném kérni az Úrtól, hogy minden fiatal házaspár részesüljön annak örömében, hogy elfogadhatják a gyermekáldást és megkereszteltethetik gyermekeiket.

A Lateráni Szent János-bazilikában ma délelőtt boldoggá avatták Giovanni Merlinit, a Drágalátos Vér Misszionáriusainak papját. A népmisszióknak szentelte magát, okos tanácsadóként segített sok lelket, és a béke hírnöke volt. Az ő közbenjárását is kérjük, amikor azért imádkozunk, hogy béke legyen Ukrajnában, a Közel-Keleten és az egész világon. Tapsoljuk meg az új boldogot!

Köszöntelek mindnyájatokat, rómaiak és zarándokok! Külön is köszöntöm a spanyolországi Olivenzából érkezett diákokat és a Famiglia dei Discepoli [a Tanítványok Családja] tagjait a Semeria atya és Minozzi atya által alapított intézmény [L’Opera nazionale per il Mezzogiorno d’Italia] házaiban dolgozó világiakkal együtt.

És ne mulasszuk el imádkozni a békéért! Ne felejtsük el, hogy a háború mindig vereség!

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek. Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria