Ferenc pápa vasárnap délben: Vállaljunk közösséget egymással és éljünk mértéktartóan!

Ferenc pápa – 2024. július 14., vasárnap | 20:00

Július 14-én a Szentatya a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal együtt imádkozta el az Úrangyala imádságot. A vasárnapi mise evangéliuma alapján arról elmélkedett, hogy a tanítványokhoz hasonlóan nekünk is együtt, egymással közösségben kell hirdetnünk az evangéliumot, és mértéktartó, egyszerű életet kell élnünk, hogy szabadok és önzetlenek legyünk.

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, szép vasárnapot!

Ma az evangélium arról szól, hogy Jézus küldetést ad tanítványainak (vö. Mk 6,7–13). Elküldi őket „kettesével”, s egy fontos dologra figyelmezteti őket: csak a legszükségesebbet vigyék magukkal. Álljunk meg egy pillanatra ennél a képnél: a tanítványokat együtt, párban küldi el, és csak a legszükségesebbet szabad magukkal vinniük.

Az evangéliumot nem lehet egyedül hirdetni, nem! Együtt, közösségként kell hirdetni, s ezért fontos, hogy tudjuk őrizni a mértéktartást, a józan egyszerűséget: józanul kell használnunk a dolgokat, meg kell osztanunk erőforrásainkat, képességeinket, ajándékainkat, és

le kell mondanunk a felesleges dolgokról. Miért? Hogy szabadok legyünk: a felesleges dolgok rabbá tesznek.

De azért is, hogy mindenki megkapja, amire szüksége van ahhoz, hogy méltósággal éljen és tevékenyen hozzájáruljon a küldetéshez. Aztán józannak kell lenni a gondolkodásban, józannak kell lenni az érzéseinkben, el kell hagyni az előítéleteket, el kell hagyni a merevségeket, melyek haszontalan teherként nyomasztanak és akadályozzák az előrehaladást. Ezzel szemben az egymással való találkozást és egymás meghallgatását kell előnyben részesítenünk, hatékonyabbá téve ezáltal tanúságtételünket.

Gondoljunk például arra, mi történik a családunkban vagy a közösségünkben, amikor megelégszünk a szükségessel: még a kevéssel is, Isten segítségével, sikerül boldogulnunk, megosztjuk azt, amink van, mindenki lemond valamiről, és támogatjuk egymást (vö. ApCsel 4,32–35). És ez már önmagában missziós evangéliumhirdetés, a szavak előtt és a szavaknál is hatékonyabban, mert az élet konkrét keretei között testesíti meg Jézus üzenetének szépségét. Egy így élő család vagy közösség ugyanis szeretetben gazdag környezetet teremt maga körül, melyben könnyebb megnyílni a hitre és az evangélium újdonságára, és amelytől az ember jobbá és derűsebbé válik. Ha ezzel szemben mindenki a maga pecsenyéjét sütögeti, ha csak a dolgok számítanak – melyek sosem elegendőek –, ha nem figyelünk egymásra, ha az individualizmus és az irigység uralkodik – az irigység halálos méreg! –, akkor a légkör fagyossá, az élet nehézzé válik, a találkozások inkább nyugtalanságra, szomorúságra és csüggedésre adnak alkalmat, s nem örömre (vö. Mt 19,22).

Kedves testvéreim, a közösségvállalás és a mértéktartás fontos értékek keresztény életünk számára, nélkülözhetetlen értékek egy minden szinten missziós Egyház számára!

Megkérdezhetjük hát magunktól: én érzek-e késztetést arra, hogy hirdessem az evangéliumot, hogy elvigyem az Úrral való találkozásból fakadó örömöt és világosságot oda, ahol élek? És ennek érdekében törekszem-e arra, hogy együtt járjak másokkal, nyitott elmével és nagylelkűen megosztva velük elképzeléseimet és képességeimet? Végül:

képes vagyok-e mértéktartóan élni, odafigyelni testvéreim szükségleteire?

Jó, ha feltesszük magunknak ezeket a kérdéseket.

Mária, az apostolok királynője, segítsen bennünket, hogy igazi misszionárius tanítványok legyünk, közösségvállalásban és mértéktartó életvitelben! Közösségvállalásban, egymás közötti összhangban és mértéktartó életvitelben!

A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Köszöntelek benneteket, rómaiak, Olaszországból és számos más országból érkezett zarándokok! Külön is köszöntöm a Szent Ágoston-rendhez kapcsolódó világiak nemzetközi kongresszusának résztvevőit. Köszöntöm a Názáreti Szent Család Nővéreit, akik most tartják általános káptalanjukat. Köszöntöm az Alto Adigében található lusoni egyházközség fiataljait, akik végigjárták a Via Francigenát. Üdvözlöm a Földközi-tenger Ifjúsági Tanácsát, ők tiszteletreméltó Giorgio La Pira üzenetét idézik fel. Üdvözlöm a Regnum Christi növendéknevelői nemzetközi tanfolyamának fiatal résztvevőit.

Üdvözletemet küldöm a lengyel híveknek, akik a Częstochowai Fekete Madonna kegyhelyen gyűltek össze a Mária Rádió családjának éves zarándoklatára.

A tenger vasárnapján imádkozunk azokért, akik a tengerészeti és tengerkereskedelmi ágazatban dolgoznak, valamint azokért, akik gondjukat viselik. Isten anyja, akit holnapután Kármel-hegyi Boldogasszonyként ünnepelünk, adjon vigaszt és szerezzen békét a háború borzalmaitól szenvedő összes népnek! Kérlek benneteket, ne feledkezzünk meg a meggyötört Ukrajnáról, Palesztináról, Izraelről, Mianmarról!

Köszöntöm a Szeplőtlen Szűzanya-plébánia fiataljait!

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek. Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem. Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria