Ferenc pápa vasárnap: Nincs értelme önkénteskedni, ha utána másokról pletykálunk!

Ferenc pápa – 2024. szeptember 1., vasárnap | 19:06

A Szentatya szeptember 1-jén a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel imádkozta el az Úrangyala imádságot. A vasárnapi mise evangéliuma alapján arra figyelmeztetett, hogy az Istennel való kapcsolatunkat ne szűkítsük külső tettekre, ne éljünk „kettős életet”. Megengedhetetlen, hogy míg a templomban jámborul viselkedünk, a templomon kívül szeretetlenül, gyűlölködve, a munkánkban tisztességtelenül.

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, szép vasárnapot kívánok!

Ma a liturgia evangéliumában (vö. Mk 7,1–8.14–15.21–23) Jézus arról beszél, hogy mi tiszta és mi tisztátalan. Ez a téma nagyon kedvelt volt kortársai számára, és elsősorban a rítusok és viselkedési szabályok betartásához kapcsolódott, hogy elkerüljék a tisztátalannak tartott dolgokkal és személyekkel való érintkezést, vagy ha ez mégis megtörtént, akkor hogy a „szennyet” (vö. Lev 11–15) letöröljék. Egyes vallásos embereknek szinte rögeszméje volt akkoriban a tisztaság és a tisztátalanság.

Néhány írástudó és farizeus, akik szigorúan betartották az ilyen szabályokat, azzal vádolják Jézust, hogy megengedi tanítványainak, hogy kézmosás nélkül vegyenek magukhoz ételt. Jézus pedig tanítványai kritizálását kihasználja arra, hogy a „tisztaság” jelentéséről beszéljen.

A tisztaság – mondja Jézus – nem a külső rítusokhoz, hanem elsősorban belső hozzáálláshoz kapcsolódik.

A tisztasághoz tehát hiába mossuk meg többször a kezünket, ha azután a szívünkben olyan rossz érzéseket táplálunk, mint a kapzsiság, az irigység vagy az önteltség, vagy olyan rossz szándékokat, mint a csalás, a lopás, az árulás vagy a rágalmazás (vö. Mk 7,21–22). Jézus óva int a ritualizmustól, mely nem segít fejlődni a jóban, sőt, néha oda vezet, hogy az ember elhanyagolja a jót, sőt önmagában és másokban a szeretettel ellentétes döntéseket és viselkedésformákat igazol, melyek megsebzik a lelket és bezárják a szívet.

Testvéreim, ez számunkra is fontos: nem szabad például a szentmiséről kimenve már a templom előtt mindenről és mindenkiről rosszindulatúan és kíméletlenül pletykálni.

A pletyka rombolja a szívet, rombolja a lelket! Nem szabad! Elmész a misére, utána pedig ilyeneket csinálsz, ez ocsmány dolog!

Jámbornak mutatkozol az imádságban, de aztán otthon hidegen és távolságtartóan bánsz családtagjaiddal, vagy elhanyagolod idős szüleidet, akiknek segítségre és társaságra van szükségük (vö. Mk 7,10–13). Ez kettős élet! Nem szabad! Ezt tették a farizeusok is. Külső tisztaság jó viselkedésformák nélkül, másokkal szembeni irgalmas magatartás nélkül! Megengedhetetlen, hogy látszólag nagyon korrektek vagyunk mindenkivel, talán még önkéntes munkát is vállalunk és emberbaráti gesztusokat teszünk, de aztán belül gyűlöletet táplálunk másokkal szemben, megvetjük a szegényeket és a legutolsókat, vagy tisztességtelenül viselkedünk a munkánkban.

Ha így teszünk, külső gesztusokra szűkítjük Istennel való kapcsolatunkat, és belül áthatolhatatlanok maradunk az isteni kegyelem megtisztító működése számára, szeretetlen gondolatokban, kommunikációban és viselkedésformákban időzünk. Mi valami másra vagyunk teremtve!

Kérdezzük meg hát magunktól: következetesen élem-e meg hitemet, vagyis amit a templomban teszek, azt ugyanazzal a lelkülettel igyekszem-e megtenni a templomon kívül is?

Érzéseimmel, szavaimmal és tetteimmel konkrét formát adok-e testvéreim iráni közelségben és tiszteletben annak, amit az imában mondok? Gondolkodjunk el ezen!

Mária, a tisztaságos anya segítsen bennünket, hogy életünket átérzett és tettekre váltott szeretetben Istennek tetsző áldozattá tegyük (vö. Róm 12,1)!

A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Tegnap a szlovákiai Šaštínban (Sasváron) boldoggá avatták Ján Havlíkot, a Páli Szent Vince által alapított Misszióstársaság papnövendékét. Ezt a fiatalembert 1965-ben, a rezsim egyházüldözése során ölték meg az akkori Csehszlovákiában.

Állhatatos tanúságtétele a Krisztusba vetett hitről legyen bátorítás mindazok számára, akik napjainkban is ilyen megpróbáltatásoknak vannak kitéve! Tapsoljuk meg az új boldogot!

Szomorúan értesültem arról, hogy augusztus 24-én, szombaton a Burkina Fasó-i Barsalogho községben több százan – köztük nők és gyermekek – haltak meg és sokan megsebesültek egy terrortámadásban. Elítélve ezeket az emberi élet elleni alávaló támadásokat, együttérzésemet fejezem ki az egész nemzetnek és őszinte részvétemet az áldozatok családjainak. Szűz Mária segítse Burkina Faso szeretett népét, hogy újra békére és biztonságra találjon!

Imádkozom a brazíliai Recife városában, a Nossa Senhora da Conceição kegyhelyen-történt baleset áldozataiért is. A feltámadt Úr vigasztalja és erősítse meg a sérülteket és családjaikat!

Mindig közel állok a meggyötört ukrán néphez, mely súlyos csapást szenvedett az energetikai infrastruktúrája elleni támadások miatt. Amellett, hogy sokan meghaltak és megsebesültek, több mint egymillióan áram és víz nélkül maradtak.

Ne feledjük, hogy az ártatlanok hangját mindig meghallja Isten, aki nem marad közömbös szenvedéseik iránt!

Ismét aggodalommal gondolok a palesztin–izraeli konfliktusra, mely félő, hogy más palesztin városokra is átterjed. Felhívást teszek közzé annak érdekében, hogy folytassák a tárgyalásokat és azonnal tartsanak tűzszünetet, engedjék szabadon a túszokat, nyújtsanak segítséget a Gázában élőknek, ahol számos betegség, köztük a gyermekbénulás is terjed. Legyen béke a Szentföldön, legyen béke Jeruzsálemben! A Szent Város találkozóhely legyen, ahol a keresztények, a zsidók és a muszlimok mind úgy érzik, hogy tisztelik és elfogadják őket, és ahol senki sem kérdőjelezi meg a status quót az egyes szent helyeken!

Ma tartjuk a teremtésvédelem imanapját. Kívánom, hogy mindenki: intézmények, egyesületek, családok és egyének konkrét elkötelezett munkát végezzenek közös otthonunkért. A sebzett föld kiáltása egyre hangosabb, és határozott, halasztást nem tűrő cselekvést igényel.

Holnap apostoli útra indulok Ázsia és Óceánia néhány országába. Kérem, imádkozzatok, hogy gyümölcsöző legyen ez az út.

Üdvözöllek mindnyájatokat, rómaiak és zarándokok! Külön is köszöntöm a luccai fiatalokat, akiket érsekük, Paolo Giulietti és néhány pap kísért el; köszöntöm a Szeplőtlen Szűzanya-egyházközség derék fiataljait és a Campocroce di Miranó-i fiatalokat.

Szép vasárnapot kívánok mindnyájatoknak!

Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem!

Jó étvágyat az ebédhez!

Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria