Ferenc pápa Velencében: Egységben Krisztussal az evangélium gyümölcseit teremjük

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes homíliának fordítását közzétesszük.

Jézus a szőlőtő, mi pedig a szőlővesszők. Isten, az irgalmas és jóságos Atya türelmes gazdaként gondosan művel bennünket, hogy életünk bőséges gyümölcsöt teremjen. Ezért figyelmeztet Jézus arra, hogy becsüljük meg a vele való kapcsolat felbecsülhetetlen értékű ajándékát, melytől életünk és termékenységünk függ.

Nyomatékosan ismétli: „Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. […] Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz” (Jn 15,4–5).

Csak az hoz termést, aki egységben marad Jézussal. Időzzünk el ennél egy kicsit!

Jézus hamarosan befejezi földi küldetését. Az utolsó vacsorán azoknak, akik apostolai lesznek, az eucharisztiával együtt néhány kulcsszót ad át. Az egyik pontosan ez: „maradjatok”, tartsátok elevenen a velem való kapcsolatot, maradjatok egységben velem, mint a szőlővesszők a szőlőtővel. Ezzel a képpel Jézus egy olyan bibliai metaforát vesz át, amelyet a nép jól ismert, és amellyel az imádságban is találkozott, mint például a zsoltárban, amely így szól: „Seregek Ura, térj vissza, tekints le az égből, lásd és látogasd meg szőlődet” (Zsolt 80,15). Izrael az a szőlőskert, amelyet az Úr ültetett és gondozott. És amikor a nép nem hozza a szeretet gyümölcseit, melyeket az Úr vár, Izajás próféta vádat fogalmaz meg annak a földművesnek a példázatát használva, aki megművelte szőlőskertjét, megtisztította a kövektől, kiváló szőlőtőkéket ültetett, várva, hogy jó bort teremjen, de az ehelyett csak savanyú szőlőt terem. A próféta így fejezi be beszédét: „Igen, a Seregek Urának szőlője Jeruzsálem háza, és Júda népe dédelgetett ültetvénye. Azt várta, hogy igaz tetteket vigyenek végbe, s lám, gaztetteket követnek el. Azt várta, hogy igazság terem náluk, de csak jajkiáltás hallik és siralom” (Iz 5,7). Jézus pedig, Izajás vonalában állva, elmondja a gyilkos szőlővesszők drámai példázatát, kiemelve az ellentétet Isten türelmes munkája és népének elutasítása között (vö. Mt 21,33–44).

A szőlőtő metaforája tehát, egyrészt kifejezi Isten irántunk való szerető gondoskodását, másrészt figyelmeztet bennünket, hogy, ha megszakítjuk a kapcsolatot az Úrral, nem tudjuk a jó élet gyümölcseit teremni, és azt kockáztatjuk, hogy száraz ágakká válunk. Rossz ez, száraz ágakká válni, olyan ágakká, amelyeket eldobnak.

Testvéreim, a Jézus által használt képpel a háttérben arra a hosszú történelemre is gondolok, amely Velencét a szőlőműveléshez és a bortermeléshez köti, a sok szőlőművelő munkájához, a Lagúna szigetein és a város utcái közötti kertekben lévő sok szőlőültetvényhez, s végül azokhoz, amelyeken a szerzetesek közösségeik számára termeltek bort. Ezen emlékezés keretében nem nehéz megragadni a szőlőtőről és a szőlővesszőkről szóló példázat üzenetét:

a Jézusba vetett hit, a vele való kapcsolat nem veszi el szabadságunkat, hanem épp ellenkezőleg, megnyit Isten szeretetének befogadására, mely megsokszorozza örömünket,

a jó szőlősgazda gondosságával gondoskodik rólunk, és hajtások elindulását éri el akkor is, amikor életünk talaja száradttá válik. És szívünk oly gyakran kiszárad.

De a Jézus szívéből fakadó metaforát úgy is olvashatjuk, hogy erre a vízre épült városra gondolunk, melyet eme különlegessége miatt a világ egyik leghangulatosabb helyeként ismernek. Velence eggyé vált a vízzel, melyből kiemelkedik, és e természeti környezet gondozása és védelme nélkül talán meg is szűnne létezni. Így van ez a mi életünkkel is: mi is, akik öröktől fogva óta Isten szeretetének forrásaiba merülünk, a keresztségben újjászülettünk, a víz és a Szentlélek által új életre születünk, és Krisztusba olttattunk, mint szőlővesszők a szőlőtőbe. Bennünk folyik e szeretetnek a nedve, amely nélkül száraz, gyümölcsöt nem termő vesszőkké válunk. Boldog I. János Pál, amikor e város pátriárkája volt, egyszer azt mondta, hogy Jézus „azért jött, hogy az embereknek örök életet hozzon”; majd így folytatta: „Ez az élet benne van, és tőle száll át tanítványaira, ahogyan az életnedv a szőlőtőből a szőlővesszőkbe. Ez friss víz, melyet ő ad, örökké csordogáló bővízű forrás” (Albino Luciani: Venezia 1975–1976. Opera Omnia. Discorsi, scritti, articoli, vol. VII., Messaggero, Padova, 2011, 158).

Testvéreim, ez az, ami számít: az Úrban maradni, benne lakozni. Gondolkodjunk el ezen egy kicsit: az Úrban maradni, benne lakozni. Ezt az igét – maradni – nem statikus dologként kell értelmezni, mintha azt akarná mondani, hogy maradjunk mozdulatlanok, passzivitásban leparkolva; valójában arra hív, hogy mozgásba lendüljünk, mert az Úrban maradni azt jelenti, hogy növekszünk; mindig az Úrban maradni azt jelenti, hogy növekszünk, növekszünk a vele való kapcsolatban, párbeszédet folytatunk vele, befogadjuk igéjét, követjük őt Isten országának útján. Ezért útnak kell indulnunk őt követve:

az Úrban kell maradnunk és járnunk kell, útnak kell indulni őt követve, hagynunk kell, hogy evangéliuma provokáljon bennünket, és szeretetének tanúivá kell válnunk.

Ezért mondja Jézus, hogy aki benne marad, az termést hoz. És nem akármilyen termésről van szó! Azoknak a szőlővesszőknek a gyümölcse, amelyekben életnedv folyik, a szőlő, a szőlőből pedig bor lesz, mely par excellence messiási jel. Jézus ugyanis, az Atya által küldött Messiás, Isten szeretetének borát hozza az ember szívébe, örömmel tölti meg, és reménnyel tölti meg.

Kedves testvéreim, ezt a termést kell hoznunk életünkben, kapcsolatainkban, mindennapi életünk helyszínein, társadalmunkban, munkánkban. Ha ma Velencére nézünk, csodáljuk varázslatos szépségét, de aggódunk a várost fenyegető sok probléma miatt is; ilyen problémák: az éghajlatváltozás, mely hatással van a Lagúna vizére és az egész területre; az épületek ingatagsága, a kulturális örökség bizonytalansága, az emberek törékenysége; az emberi léptékű környezet megteremtésének nehézsége a turizmus megfelelő kezelése révén; és mindaz, amilyen kihatással ezek a valóságok lehetnek: a társadalmi kapcsolatok felbomlása, az individualizmus és az elmagányosodás.

És mi, keresztények, akik a szőlőtőhöz kapcsolódó szőlővesszők vagyunk, akik annak az Istennek a szőlője vagyunk, aki gondoskodik az emberiségről, és aki a világot kertként teremtette, hogy virágozzunk benne, és virágzóvá tegyük, hogyan válaszolunk?

Ha Krisztussal egységben maradunk, képesek leszünk az evangélium gyümölcseit teremni abban a valóságban, amelyben élünk: az igazságosság és a béke gyümölcseit, a szolidaritás és a kölcsönös gondoskodás gyümölcseit;

a környezeti és az emberi örökségről való gondoskodás gyümölcseit: ne feledkezzünk meg az emberi örökségről, nagyszerű emberségünkről, melyet Isten magára vett, hogy velünk járjon; szükségünk van arra, hogy keresztény közösségeink, lakónegyedeink, városaink vendégszerető és befogadó helyekké váljanak. Velence pedig, mely mindig is a találkozás és a kulturális csere helyszíne volt, arra hivatott, hogy a szépség mindenki számára elérhető jele legyen, az utolsókkal kezdve, a testvériségnek és a közös otthonunkról való gondoskodásnak a jele. Velence, testvérekké tevő föld. Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír