Ferenc pápa virágvasárnapi meglepetése – A Szent Péter téren üdvözölte a híveket

„Szép virágvasárnapot és szép nagyhetet!” – hangzott el Ferenc pápa jókívánsága április 13-án a Szent Péter-bazilika előtti térről, a körmenettel egybekötött virágvasárnapi szentmise végén, amelyet Leonardo Sandri bíboros mutatott be, és amelyen több mint 40 ezer hívő vett részt.

Ezt követően a Szentatya mintegy tíz percen át a téren maradt, üdvözölve a híveket. Újabb meglepetés ez a lábadozó pápától, akit éljenző tömeg és napsütés fogadott.

*

Az alábbiakban a Szentatya által készített és Leonardo Sandri bíboros által felolvasott teljes homília fordítását közreadjuk.

„Áldott az Úr nevében érkező király” (Lk 19,38). Így éljenzi a tömeg Jézust, amikor bevonul Jeruzsálembe. A Messiás áthalad a szent város kapuján, mely szélesre tárva várja azt, aki néhány nap múlva átkozottként és elítéltként, kereszttel a vállán fog kijönni.

Ma mi is követtük Jézust, először ünnepi körmenetben, majd egy fájdalmas úton, megkezdve a nagyhetet, mely felkészít bennünket az Úr kínszenvedésének, halálának és feltámadásának ünneplésére.

Miközben a tömegben a katonák arcát és az asszonyok könnyeit nézzük, figyelmünk egy idegenre irányul, akinek a neve hirtelen kerül be az evangéliumba: Cirenei Simon. Ezt a férfit a katonák megragadják, és „vállára adják a keresztet, hogy vigye Jézus után” (Lk 23,26). A szántóföldről tartott hazafelé, ott haladt el, s olyan eseménybe ütközött, amely magával ragadja, mint a vállára helyezett nehéz fa.

Miközben a Golgota felé tartunk, gondolkodjunk el egy kicsit Simon gesztusán, próbáljunk beletekinteni a szívébe, kövessük lépteit Jézus mellett!

Először is a gesztusa, mely annyira kétértelmű. Egyfelől ugyanis Cirenei Simont kényszerítik arra, hogy vigye a keresztet: nem meggyőződésből, hanem kényszerből segít Jézusnak. Másfelől azon kapja magát, hogy személyesen részesedik az Úr kínszenvedésében. Jézus keresztje Simon keresztjévé válik. De nem annak a Péter nevű Simonnak a keresztjévé, aki megígérte, hogy mindig követni fogja a Mestert. Az a Simon eltűnt az árulás éjszakáján, miután kijelentette: „Uram, kész vagyok arra, hogy börtönbe, sőt a halálba menjek veled” (Lk 22,33). Jézus mögött most nem a tanítvány, hanem ez a cirenei ember megy. Pedig a Mester világosan tanította: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen” (Lk 9,23). A galileai Simon mondja, de nem teszi. Cirenei Simon teszi, de nem mondja: közte és Jézus között nincs párbeszéd, egy szó sem hangzik el. Közte és Jézus között csak a keresztfa van.

Ahhoz, hogy megtudjuk, hogy a Cirenei segített-e vagy gyűlölte a kimerült Jézust, akinek a büntetésén osztoznia kellett, ahhoz, hogy megértsük, hogy hordozza-e vagy csak elviseli a keresztet, a szívébe kell néznünk. Míg Isten szíve éppen megnyílik – fájdalomtól átjárva, mely felfedi irgalmasságát –, addig az ember szíve zárva marad. Nem tudjuk, mi lakozik a Cirenei szívében. Képzeljük magunkat az ő helyébe: haragot vagy szánalmat, szomorúságot vagy bosszúságot érzünk?

Ha megemlékezünk arról, amit Simon tett Jézusért, emlékezzünk arra is, amit Jézus tett Simonért – ahogyan értem, érted, mindannyiunkért –: megváltotta a világot.

A keresztfa, melyet a Cirenei elvisel, Krisztus keresztje, aki minden ember bűnét hordozza. Irántunk való szeretetből, az Atyának való engedelmességből (vö. Lk 22,42) hordozza, velünk és értünk szenvedve. Éppen ez az a váratlan és megdöbbentő mód, ahogyan a Cirenei bekapcsolódik az üdvtörténetbe, ahol senki sem idegen, senki sem kívülálló.

Kövessük hát Simon lépteit, mert arra tanítanak bennünket, hogy Jézus elénk jön, mindannnyiunk elé, bármilyen helyzetben. Amikor látjuk azoknak a férfiaknak és nőknek a sokaságát, akiket a gyűlölet és az erőszak vet a Golgotára vezető útra, emlékezzünk arra, hogy Isten ezt az utat a megváltás helyévé alakítja, mert ő végigjárta úgy, hogy életét adta értünk.

Hány cirenei hordozza Krisztus keresztjét! Felismerjük-e őket? Látjuk-e az Urat a háború és a nyomor által megtépázott arcukon?

A gonoszság kegyetlen igazságtalanságával szemben Krisztus keresztjének hordozása sosem hiábavaló, sőt, ez a legkonkrétabb módja annak, hogy osztozzunk az ő üdvözítő szeretetén.

Jézus kínszenvedése együttérzéssé, együttszenvedéssé válik, amikor kinyújtjuk kezünket azok felé, akik már nem bírnak megbirkózni az élettel, amikor felemeljük az elesetteket, amikor átöleljük a csüggedőket. Testvéreim, hogy megtapasztaljuk az irgalmasságnak ezt a nagy csodáját, döntsük el a nagyhéten, hogyan hordozzuk a keresztet: ne a nyakunkban, hanem a szívünkben hordozzuk! Ne csak a sajátunkat hordozzuk, hanem azokét is, akik mellettünk szenvednek; talán annak az ismeretlen embernek a keresztjét, akivel véletlen – de vajon tényleg véletlen? – hozott össze bennünket a sors.

Azzal készüljünk fel az Úr húsvétjára, hogy cireneiek leszünk egymás számára!

*

Ferenc pápa a Vatikánba való visszatérése óta egyre aktívabb, látogatókat fogad, dolgozik, illetve április 6-án, vasárnap váratlanul megjelent kerekesszékben a Szent Péter téren is, ahol 20 ezer hívő gyűlt össze a betegek és egészségügyi dolgozók szentévi ünnepségére. Andrea Tornielli, a Vatican News főszerkesztője ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Ezzel az előre be nem jelentett gesztusával Péter utóda azt tanítja nekünk, hogy soha semmi nem fogja tudni igazán helyettesíteni a fizikai jelenlétet, az ottlétet.”

Ezt követően egy hét sem telt el, és Ferenc pápa április 10-én, csütörtökön ismét kilépett a Szent Márta-házból. Ezúttal a Szent Péter-bazilikába ment, ahol X. Piusz sírjánál imádkozott, megállt XV. Benedek emlékművénél, valamint felkereste III. Pál és VIII. Orbán pápa nemrég felújított sírját is.

Április 12-én, szombaton délután felkereste a Santa Maria Maggiore-bazilikát, hogy virágvasárnap és a nagyhét előtt a Salus Populi Romani (a római nép megmentője) elnevezésű ikon előtt imádkozzon.

A homíliát fordította: Tőzsér Endre SP

A híradás forrása és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Magyar Kurír