Ferenc pápát köszöntjük megválasztásának jubileumán – Megjelent az Új Ember 2023. március 12-i száma

Kultúra – 2023. március 7., kedd | 15:20

Az Új Ember idei tizenegyedik, ezúttal ünnepi, jubileumi számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Ferenc pápát tíz éve, 2013. március 13-án választották meg Szent Péter utódának, Krisztus 266. helytartójának. Ezt a lapszámot neki szenteljük. Teológusokat, egyetemi tanárokat kértünk fel, hogy legyenek segítségünkre, és világítsanak rá a Szentatya pontifikátusának lényegére, súlypontjaira. A lapszám legelején „szót adtunk” az ünnepeltnek, akit hamarosan ismét Magyarországon, Budapesten köszönthetünk 2023. április 28–30. között.

Kedves Olvasóink! Fogadják szeretettel ünnepi lapszámunkat, olvassák, és a nagyböjtben legyen életünk jobbítására minden írás, amely helyet kapott benne.

Az Új Ember vezércikkében a Szentatya beszédei közül azt adjuk közre, amelyet legelőször mondott el, és amely mondandójának aktualitásából azóta semmit sem vesztett. Ferenc pápa homíliáját azon a szentmisén mondta el, amellyel Róma püspökeként megkezdte péteri szolgálatát 2013. március 19-én, Szent József főünnepén. „A gondoskodás, az őrzés jóságot kíván, megkívánja, hogy gyengédséggel éljük meg. Az evangéliumokban Szent József erős, bátor, keményen dolgozó emberként jelenik meg, de lelkében nagy gyengédség él, mely nem a gyengék erénye, épp ellenkezőleg, erőslelkűségről, odafigyelésre, együttérzésre, mások iránti valódi nyitottságra, szeretetre való képességről árulkodik.

Nem szabad félnünk a jóságtól, sem a gyengédségtől!” – hangsúlyozza Ferenc pápa beszédében.

A lapban Kovács Zoltán mariológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára a péteri szolgálat máriás megnyilvánulásaira koncentrál. Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség budapesti vezetője a béke hírvivőjeként, Gájer László teológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára az irgalmasság hírnökeként megélt szolgálatot mutatják be.

Patsch Ferenc jezsuita, a Pápai Gergely Egyetem fundamentális teológia tanszékének vezetője, miközben mérlegre teszi a tízéves pontifikátust, személyes vonatkozásokat is megemlít írásában. „A magam részéről nem vagyok biztos abban, hogy a katolicizmusnak jót tesz, hogy a modern pápák ennyire »kirakatban« élnek. Meglehet, a média folyamatos kíváncsiskodó érdeklődése inkább árt, semmint használ – bár talán még e »tolakodásnak« is lehetnek pozitívumai” – írja a professzor.

Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családreferens püspöke a saját területén és Nobilis Márió, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanszékvezetője a teremtésvédelem szempontjából veszi górcső alá a pápai szolgálatot.

Az Új Emberben beszélgetés olvasható Tőzsér Endre piarista szerzetessel, a pápa beszédeinek magyar fordítójával, aki Ferenc pápa pontifikátusának kezdeteitől végzi szolgálatát a Magyar Kurír és az Új Ember felületén. Az interjúban egy pápai beszéd magyar nyelvre fordításának minden titkára fény derül.

A jubileumi lap külön értékét növeli, hogy Lackfi János verset írt a jeles alkalomból, illetve hogy az egyes írásokat számos, a tízéves pápai szolgálat egy-egy kiemelkedő állomását tükröző kép kíséri, a 12. oldalon pedig a pápai szolgálat további jelentős eseményeit felidéző fotók gazdag összeállítása várja az Olvasókat.

A Mértékadó kulturális mellékletben interjú olvasható Szirtes Tamással, a Madách Színház igazgatójával, aki beszél az intézményben eltöltött ötven évéről, és azokról a darabokról, sikerekről, amelyek a nevével, munkásságával és a színházzal egybeforrtak.

Ellátogattunk a budapesti Evangélikus Országos Múzeumba, hogy bemutassuk a Petőfi-kiállításukat, melyről képben és írásban beszámolunk. A mellékletben Gyökössy Endre A szeretet nagykönyve című kötetét ajánljuk. Halmai Tamás pedig Dobozi Eszter költői testamentumáról ír és Czigány György verseiben a gyász és derű kettősét tárja elénk érző szívű írásában.

Az Új Ember hetilap, benne az ingyenes Mértékadó kulturális és műsoros melléklettel elérhető templomainkban, a nagyobb újságárusoknál vagy kedvezménnyel előfizethető terjesztési osztályunkon.

Kuzmányi István/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria