Ferenc pápa gyásztáviratában hangsúlyozta, hogy „mélységes szomorúsággal” értesült arról, hogy az Egyesült Államokban New Orleans városában nemrégiben történt terrortámadás „haláleseteket és sérüléseket” okozott. Január 1-jén 15-en meghaltak és több tucat ember megsebesült, amikor egy 42 éves férfi kisteherautóval nagy sebességgel a tömegbe hajtott.
Gregory Aymond New Orleans-i érseknek küldött táviratában a pápa az egész várost „lelki közelségéről” biztosította, és „a mindenható Isten szerető irgalmába” ajánlotta az áldozatokat. A Pietro Parolin bíboros államtitkár által aláírt üzenet hangsúlyozta, hogy a pápa imádkozik az érintettekért, és „áldását küldi az Úrban való béke és erő zálogaként”.
Aymond érsek a terrortámadás után közzétett sajtónyilatkozatában kijelentette, imádkozik a támadás áldozataiért, a cselekményt az emberi élet iránti tisztelet teljes hiányának jeleként értékelte. Köszönetet mondott a rendfenntartó erőknek és az egészségügyi dolgozóknak is hősiességükért, amelyet egy „ilyen gonoszsággal szemben” tanúsítottak.
Január 1-jén a hajnali órákban egy férfi – akit jelenleg Shamsud-Din Jabbarként azonosítottak, texasi származású és az amerikai hadsereg veteránja – egy bérelt teherautóval nagy sebességgel a tömegbe hajtott New Orleans nyüzsgő francia negyedében. Ezt követően a rendőrökkel folytatott lövöldözésben életét vesztette. A hatóságok azonban úgy vélik, hogy többen is részt vettek a támadás megszevezésében. Az FBI szerint az Iszlám Állam zászlóját találták a teherautóban, és Joe Biden amerikai elnök azt mondta, hogy a támadást ez a csoport ösztönözte. Ugyanezen a napon egy Tesla Cybertruck felrobbant a Trump International Hotel előtt Las Vegasban. A sofőr meghalt, hét másik ember pedig megsérült. A tisztviselők szerint az FBI azt vizsgálja, hogy a robbanás terrorcselekmény-e. A hatóságok azt is vizsgálják, hogy van-e összefüggés a két eset között.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria