„Nincs szükségünk különleges dolgokra. Csak békére” – Ferencesek Galileában, a háború árnyékában

Több hete tapasztalják a galileai ferencesek a háború súlyosbodását, kiterjedését, a Libanonból kilőtt rakéták a közelükben pusztítanak. „Már egy éve együtt élünk a rakétákkal és a szirénák hangjával, de amióta Libanont is elérte a front, a rakétakilövések egyre gyakoribbá váltak, és egyre közelebb csapódnak be a lövedékek” – mondta el Fábio Inácio Borges OFM kafarnaumi házfőnök. „Támogatjuk egymást a közösségben, és együtt imádkozunk – mondta Wojciech Bołoz OFM, a názáreti ház gvardiánja. –

Amit a legnehezebb elviselni, az a magány, az elhagyatottság érzése. Emiatt különösen sokat jelentett a kusztos közelmúltbeli látogatása az érintett rendházakban.”

Tíz szerzetes él a Galileai-tengerre (más néven Genezáreti-tó, Tiberiás tava vagy Kineret-tó) néző ferences kolostorban. Nemrég a közelben csapódtak be rakéták, de közvetlenül a rendházban nem esett kár.

Láttuk a felszálló füstöt, időnként még a lángokat is”

– számolt be Fábio testvér. Ami nagyon eltér a megszokottól, az a zarándokok szinte teljes hiánya: „A háború előtti időkben napi 3-4 ezer látogató érkezett, most jó, ha kétezren jönnek egy hónapban, és rövid időt töltenek csak itt.” Ennek ellenére nyitva tartanak a szent helyek, és a szerzetesek elvégzik a fenntartással járó szokásos munkálatokat.

Az időbeosztásukat az ima és a közösségi élet ritmusa határozza meg, „ez az egyetlen dolog, ami sohasem változik”. „Most több lehetőségünk van arra, hogy együtt töltsünk időt, ez nem volt könnyű akkor, amikor rengeteg zarándokot fogadtunk.” Több idő jut az olvasásra, imára, személyes elmélkedésre, szemlélődésre. „Érezzük a feszültséget, ugyanakkor belső békét tapasztalunk meg. Bízunk benne, hogy az Úr közel van hozzánk, és vigyázza az utunkat.”

Raffaele Caputo OFM az acrei rendházból a nehéz időkről beszél, ami a Libanon elleni izraeli offenzívával kezdődött el igazán. Sok rakétát a város fölött fognak el. „A vasárnapi szentmisét elköltöztettük a Szent János-templomból, ami az acrei védelmi vonalon van, nagyon veszélyes helyen – áthelyeztük a rendházunkhoz tartozó Szent Ferenc-templomba, ami védettebb ponton van, az óvárosban.” Rendtársa, Arturo testvér hozzáteszi: „Igyekszünk támogatni egymást, és megtartani a regulát. Együtt ünnepelünk szentmisét, és a zsolozsmát is együtt imádkozzuk.”

Mintegy 200-250 hívő tartozik a ferences plébániához. „Igyekszem közel lenni hozzájuk, amennyire csak lehet, akár a technikai eszközökön keresztül. Amikor látok valamilyen figyelmeztetést, megpróbálom elérni azokat, akiket érinthet, vigasztalni azokat, akik veszélyben vannak.” A társadalmi élet jóformán leállt, „a souk (arabul: piac – a ford.) üres, a boltok zárva, az emberek otthon maradnak, és senki nem tudja, mikor nyitnak újra”.

Jelenleg nincs semmi különösebbre szükségünk. Csak békére.”

Raffaele testvér 1966 óta szolgál a Szentföldön, és már sok kritikus időszakot megélt ott. „Az a fontos, hogy örüljünk annak, amit az Úr ad nekünk, és higgyünk a Gondviselésben. Mindennap imádkozunk azért, hogy az Úr adjon a mi szeretett Szentföldünknek békét, és várjuk, hogy az Úr cselekedjen jóságából. A Gondviselés soha nem hagy el senkit.”

A haifai kis közösséget Elias Badie és Usama Bahbah testvér alkotja; ők felelnek a galileai Terra Santa-iskolákért, amelyek Acréban, Názáretben és Haifában működnek. Elias testvér nem titkolja: nehéz a helyzet. „Az iskolák zárva vannak, online folyik a tanítás, és nem tudjuk, mikor térhetünk vissza a jelenléti oktatáshoz. Ráadásul nincsenek óvóhelyek az iskoláinkban, mert régi épületek, a 17. század közepén épültek, nem felelnek meg a mai szabványoknak. Erre is kell majd valamilyen megoldást találnunk.”

Elias testvér beszélt arról is, hogy „sok fiatal nem lát lehetőséget maga előtt, ezért az ország elhagyására készül. A családi problémák is megsokasodtak”, mert a háború súlyos pszichés stresszt okoz.

A gyógyszertárakban hiány van a szorongás- és stresszcsökkentő gyógyszerekből” 

– mondja Elias testvér, és megosztja aggodalmát: „Láttam, mennyire megijeszti a gyerekeket, amikor megszólal a sziréna. A háború kezdete óta több pszichológustól is segítséget kértünk, hogy támogassák a gyerekeket, de csak a jövő mutatja majd meg, hogy hogyan hatott rájuk ez az időszak.

Ma a félelmet látjuk, és amit ma elvetünk: a félelem, a rakéták, a szirénák – milyen hatása lesz mindez a gyerekek életére?”

Elias és Usama testvérek a ferences regulának megfelelően egymást is igyekeznek támogatni. „Az imában találunk erőt és reményt. Ez itt az Úr földje, és mindig elkísér minket az a gondolat, hogy

mégha most nehéz időket élünk is, az Úr szeme az Ő földjén pihen. Ez békét ad nekünk.”

A legnagyobb ferences közösség Názáretben tizenhárom szerzetesből áll. „Igyekszünk kitartani a regulában, az imában és a közösségi életben – mondja Wojciech testvér, aki 2000-ben érkezett a Szentföldre, és két éve él a názáreti házban. – Próbálunk kapcsolatban maradni a többi galileai ferencessel. Nagy közösség vesz körül minket, a környéken is több szerzetesi közösség található, sok a keresztény, vagyis van kivel találkozni, osztozni, együtt imádkozni.”

Habár nem sok zarándok érkezik, a szent helyek és a plébánia élete a megszokott mederben folyik: hamarosan újrakezdődnek a katekézisek, a jegyesoktatás, és újraindulnak a csoportok. „Názáret nem közvetlen célpont, azonban sokszor a város fölött fognak el rakétákat, és darabjaik a városra hullanak. Még a rendház előtti úton is találtunk belőle... Ezért hoztunk pár óvintézkedést, például a szombat esti fáklyás körmenetet a bazilikába tettük át.” A helyi hívek „változatlanul részt vesznek a liturgiákon, különösen szeretik a fáklyás körmenetet és a szentségimádást. Ezek nagyon megindító pillanatok.

Az emberek a Szűzanya lába elé helyezik szükségleteiket, reményeiket és a béke iránti vágyakozásukat.”

Fordította: Verestói Nárcisz

Forrás és fotó: Custodia.org

Magyar Kurír