Fiatalok krókuszt ültettek Budapesten a holokausztban meggyilkolt gyerekek emlékére

Európa tizenkét országának több mint százezer fiataljával együtt magyar diákok is virágokat ültettek az előítélet, a kirekesztés és a gyűlölet ellen, amely másfél millió gyerek értelmetlen halálát okozta hetvenöt évvel ezelőtt. A szervezők az életet szimbolizáló sárga krókusz virághagymákat hoztak, amelyeket a résztvevők tettek földbe, és hazavittek, hogy tél vége felé otthonaikban hozzon virágot annak jeleként, hogy az életet választják az előítélet helyett; hogy az előítélet ostobaságával és gonoszságával szemben hirdessék, milyen öröm előítéletek nélkül, egymást tisztelve élni.

Fahidi Éva 94 éves holokauszt-túlélő elmondta a fiataloknak, hogy neki is lehetne egy húga, aki 11 éves volt, amikor megölték. 86 éves lenne ma, de számára már mindig 11 éves marad. Elmondta, amit tapasztalatból tud: azzal kezdődik, hogy valakit, egy embercsoportot kirekesztünk, elkezdjük mondani, hogy mások, nem lehet velük együtt élni, pedig inkább azzal kellene foglalkoznunk, miben hasonlítunk egymásra.

Úgy kezdődik, hogy valakivel nem akarjuk magunkat egyformának érezni, és úgy fejeződik be, hogy rájuk csapódik a gázkamra ajtaja.

Kérte a fiataloktól, hogy amikor valami olyasmit hallanak, hogy meg akarnak különböztetni másokat, figyeljenek fel rá, és rögtön mondják, hogy ők nem ezt teszik, nem akarnak egy másik embert kirekeszteni. 94 éves korára rájött, hogy ha semmiért nem gyűlölnénk egymást, csodálatos lenne a világ. Azt kívánta, jussunk el oda, hogy szándékosan ne akarjunk rosszat tenni.

Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök, az esemény egyik védnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy tanuljuk meg a gyerekektől az előítéletektől mentes gondolkodást, hogy jobb legyen a világ. Elmondott egy történetet: az óvodában megkérdezték a gyerekeket, vannak-e köztük idegenek, és ők azt válaszolták: itt csak gyerekek vannak. Tanuljunk a gyerekektől, hogy jobb legyen a világ – ismételte.

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, az esemény másik védnöke arról a megrendítő, napjainkban készített videofelvételről beszélt, amikor búvárok szálltak alá a Földközi-tenger mélyére, ahol holttesteket találtak, köztük gyermekek holttesteit.

Volt, akit édesanyja karolt át, utolsó leheletéig védte, ahogyan 1944-ben is az utolsó leheletükig védték az édesanyák gyermekeiket.

Fahidi Éva 11 éves kishúga is édesanyjával együtt ment a halálba. Az emberi gonoszság miatt pusztultak el, és pusztulnak el ma is emberek, gyermekek. Izajás prófétát idézte: „Ha vízen kelsz át, én veled vagyok…, a láng nem éget meg, mert én vagyok az Úr, a te Istened. Ne félj, mert én veled vagyok, napkeletről visszahozom gyermekeidet...”

A prófétai ígéret arról szól, hogy ha összefogunk, ha nem engedünk teret a gyűlöletnek, az előítéleteknek, akkor valósággá válhat a prófécia, hiszen az Úristen nagyobb az emberi gonoszságnál.

Kérte, tegyünk a magunk köreiben azért, hogy ne gyűlölködjünk egymás ellen, különösen nem a vallás nevében.

Ezt követően Verő Tamás főrabbi, akinek nagymamája túlélte Auschwitz rémségét, elmondta a káddis imáját a földön korábban sárga szalagokból kialakított sárga csillag felett, amelyen a résztvevők elhelyezték virágaikat.

Zsófi, a Sant’Egidio közösség fiatal tagja elmesélte, első auschwitzi látogatása annyira megrendítette, hogy eldöntötte, nem megy vissza még egyszer. Amikor a Fiatalok a békéért mozgalom tagjai hívták, mégis elment, és meghallgatta Lídia Makszimovics tanúságtételét, akin három évesen kísérletezett Mengele doktor. Csak egy szám volt ott, a felszabadításkor nem tudta megmondani a nevét sem. Zsófi rájött, hogy Lídia és Éva néni a fiatalokért is él: fel akarják hívni a figyelmet a személyes felelősségükre, hogy a borzalmak ne történhessenek meg még egyszer. Vegyük észre, ha manipulálni akarnak minket mások ellen, emeljük fel a hangunkat, ha igazságtalanságot látunk, vegyük védelmünkbe, akiket bántanak. Nem élhetünk közömbösen, mi is cselekedhetünk, hogy jobbá tegyük a világot – buzdította a fiatalokat.

„Márk vagyok, 12 éves… Ha zsidó lennék és 1944 lenne, elhurcolnának engem… Balra állítanának, és a halálba küldenének. De én élek. Itt élek 2019-ben egy olyan helyen, ahol béke van, de legalábbis nincs háború” – kezdte tanúságtételét a Sant’Egidio közösségből Márk, aki szabadidejében barátaival időseket látogat egy intézetben. Időseket, akik tudnak mesélni a háború rémségéről, és tudják, mekkora kincs a béke. Arra hívta a fiatalokat, álljanak az idősek és a szegények mellé, hogy jobbá tegyék a világot.

Fotó: Sant’Egidio

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír