Film Esterházy Jánosról – Október 12-én látható a Triptichon első része a Duna Televízióban

Kultúra – 2021. október 12., kedd | 13:29

Triptichon, avagy Esterházy János élete és öröksége címmel készített háromrészes történelmi dokumentumfilm-sorozatot Zsigmond Dezső rendező, Csányi János producer és Molnár Imre történész a felvidéki mártír politikus életéről és keresztútjáról. Az első, Keresztút című részt a magyar nézők október 12-én, kedden 22.40-kor láthatják.

A nácik és a kommunisták által egyaránt üldözött, a szovjet Gulágon és csehszlovákiai börtönökben sínylődő Esterházy János minden szenvedővel közösséget vállalva zsidókat, lengyeleket, szlovákokat és cseheket bújtatott és menekített, miközben a szlovákiai magyar kisebbségért életét áldozta.

Az öt országban forgatott, a magyar és lengyel közszolgálati televíziók koprodukciójában készült filmsorozat első részét október 12-én, kedden 22.40-kor tűzi műsorára a Duna Televízió.

Forrás: MTVA

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria