Finta József: Forrásom – Amiből erőt meríthetsz a mindennapokhoz

A bevezetőben, illetve a fejezetek kezdetén József atya válaszol a kiadó vezetőjének és a könyv szerkesztőjének, Vereb Istvánnak a kérdéseire. Családjában természetes volt a rendszeres imádság és a templomba járás. Nagyon korán, egészen kisgyermekkorában megszületett már benne a vágy, hogy pap legyen, soha nem is akart más lenni. Papi jelmondatának azt a részt választotta, amelyet Jézus mondott a názáreti zsinagógában, amikor Izajás tekercséből olvasott: „Az Úr lelke rajtam, elküldött engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek.” „Ennek az örömhírnek szeretnék a közvetítője lenni” – hangsúlyozza Finta József atya.

Finta József napjaink magyar egyházát „egy nagy kísérleti nyúltelephez” hasonlítja. „Sok mindennel próbálkozunk, új módszereket keresünk a lelkipásztorkodásban, melyek hol beválnak, hol nem. Érzem, hogy az elmúlt idők népegyháza, az elmúlt évtizedek módszerei, programjai már egyre kevésbé működnek… A hagyományos lelkipásztorkodásból kellene átfordulni az elsődleges küldetésre, az evangelizációra. Ez komoly átcsoportosítást jelentene anyagiak és energia szempontjából is.”

A téli, adventi időszakról elmélkedve a plébános szerző figyelmeztet:

türelmesnek kell lennünk, hogy Isten akaratát minél helyesebben ismerjük fel életünkben, nehogy más irányba induljunk el, mint amerre Ő akar irányítani bennünket.

Az adventi időszak csendesebb napjai alkalmasak erre. Keresztelő János ebben mutatkozik türelmetlennek az evangéliumban. Tipikusan aszketikus prófétaalkat, aki maga is mindent megtesz Isten országának mihamarabbi megvalósulásáért, de sürgetné is az eljövendő Messiást, hogy gyorsan teljesítse be küldetését. Akik pedig nem térnek meg, nem fogadják „bűnbánó szívvel és elkötelezett odaadással” a Megváltót, azokat Isten ítéletével fenyegeti. Szent türelmetlenségtől hajtva János nehezen érti meg Jézus nagylelkű irgalmasságát a bűnösökkel szemben, ezért küldi hozzá tanítványait, hogy kérdezzék meg: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Jézus felhívja Keresztelő János figyelmét, hogy az ő életében mutatkoznak az Isten országa eljöttének egyértelmű jelei, melyeket a próféták évszázadokkal azelőtt megjövendöltek. Így aztán János megvizsgálja az írásokat, és nem hagyja magát a saját radikális vágyaitól, türelmetlenségétől félrevezetni.

A tavasz-fejezetben, kiemelve a húsvéti időszakot, Finta József atya leszögezi: „A föltámadás legfontosabb üzenete számomra, hogy ha a halál legyőzhető, akkor nincs olyan rossz, ami az ember életében véglegesen uralkodhat. Ha a halált is legyőzi az Isten, akkor minden más rossz ugyanúgy mulandó.” Az Isteni Irgalmasság vasárnapjáról elmélkedve a lelkipásztor azt fejtegeti, hogy a megtérő, bűnét megvalló, megváltozni akaró embernek mindig törekedni kell megbocsátani. Ezt látjuk a halálból visszatérő Krisztus apostolai iránt tanúsított magatartásában. Megbocsát az őt háromszor megtagadó Péternek, a hitetlenkedő Tamásnak, a gyáva és bizonytalankodó tanítványainak. Persze csak annak lehet megbocsátani, aki valóban belátja a rosszat és bocsánatot kér, vagyis maga is nyitott a kapcsolatra.

A nyárról szóló fejezetben József atya kiemeli, hogy a Szentháromságos egy Isten mindhárom személyben felénk fordul, magához emel minket. A Krisztusban való hit olyan táplálékunk lehet, „ami kielégíti az emberlétünk mélyéről felfakadó sóvárgást… A Krisztusban való élő hit cselekvésre késztet: nem visszatart, hanem nagyon is értelmes cselekedetek ösztönzője lehet.” Az evilági örömökről a szerző kifejti: ha ezek „nem rombolják a személy testi-lelki életét, valódi egészségét, nem akadályozzák magasabb rendű céljai elérésében, ha nem ártanak másoknak, nem teszik eszközzé, nem használják ki a másik embert, akkor nyilván minden további nélkül helyet lehet engedni nekik”.

Az ősz-fejezetben, elemezve a szegény Lázár és a gazdag ember evangéliumi példázatát, József atya fölteszi a kérdést: „Vajon nem épült-e áthatolhatatlan fal a dúsgazdag és a koldus Lázár között a földön?” Lázár ott feküdt a földön, sebeiben vergődve, a vagyonos ember azonban észre sem vette, érzéketlenül ment el mellette, lépett át rajta. Ez a történet és Jézus találkozása a gazdag ifjúval annak bizonyítéka, hogy a túlzott anyagi jólétben élő ember gyakran úgy gondolja, hogy ő nem szorul senkire, bármit megtehet, mindent elérhet, mindenkit megvehet. Az elesetteket, kiszolgáltatottakat egyszerűen levegőnek tekinti. „Nem tartoznak az ő világához, s ha olykor észleli is őket, legföljebb akadálynak tartja őket, akiket mielőbb el kell távolítani az életteréből.” Az ilyen személy nemcsak önmaga és a többi ember közé ás szakadékot, hanem Isten és önmaga közé is, „hiszen nem érzi azt, hogy bármiben is szüksége lenne Istenre”. Bizonyára nem véletlen, hogy az elkényelmesedett, anyagilag jobban szituált korok és társadalmak vallástalanodnak el rendszeresen.

A lelkipásztor író arra is felhívja figyelmünket, hogy az életszentségre való meghívás kivétel nélkül mindenkinek szól, ezért mindenkinek lehetséges is. Isten nem kér tőlünk lehetetlent. A szentség nem jelent erkölcsi tökéletességet,

a szentté válás akarása nem más, mint saját életünk boldogságának és értelmességének akarása. A szentségre nem törekedni – ez az igazán embertelen.

Nem a szent, hanem az Isten nélküli élet morbid, mert nem más, mint elmerülés a halálban… Ez vezet alkoholba, drogba, pótcselekvésekbe… A szent nem boldogtalan életre vállalkozik, hanem a szeretetben történő önátadás révén az igazi boldogság útját találja meg.”

A könyvhöz Bábel Balázs kecskemét-kalocsai érsek írt előszót, kiemelve: Finta József atya könyve arra való, hogy „kezünkbe véve akár a vasárnapot megelőzőleg, vagy utólag, vagy »csak úgy« olvasgassuk, hogy elmélyüljön bennünk a jézusi tanítás… vedd, és elmélkedj ebből.”

Finta József: Forrásom – Amiből erőt meríthetsz a mindennapokhoz!
Laudetur Kiadó, 2022

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó (archív): Lambert Attila

Magyar Kurír