Fogolykiváltó Boldogasszony-napi búcsú a kolontár-devecseri szentkútnál

Egy 1805-ös feljegyzés szerint már az 1700-as években is rendszeresen jártak ide zarándokok, és hittek a kút vizének gyógyerejében. A 20. század első felében élénk vallási élet folyt itt. Anna-napkor tartották a búcsút, amelyre sok helyről érkeztek a hívek. A század második felében a szocialista időben csoportosan nem látogathatták e helyet a zarándokok. A rendszerváltás után a kis kápolnát felújították, és az 1990-es évek közepétől ismét megindultak a szervezett zarándoklatok. 2003-tól minden év szeptember utolsó vasárnapján tartják a szentmisével egybekötött szentkúti búcsút. Az ajaki vörösiszap-katasztrófa a kutat körülvette, de el nem árasztotta, így a szentkút körüli hit megerősödött. A búcsúi zarándokok száma az előző évekhez képest megháromszorozódott.

Mokos János devecseri plébániai kormányzó így köszöntötte a híveket a szentmise elején: „Örvendezve jöttünk ma ide, hálát adunk az Istennek, hogy ilyen szép időben együtt ünnepelhetünk. Ünnepelni jöttünk össze, hiszen több mint két évszázad óta a hívek idejönnek, imádkoznak, különböző gondjaikat, bajaikat hozzák letenni, és jó tapasztalatok vannak róla, hogy a Jóisten irgalmas szeretetét itt megtapasztalják. Kívánom, hogy itt, ezen a mai ünnepi alkalmon, valóban ti is tudjatok megszabadulni, tudjatok különböző bilincsek alól feloldozást és megszabadítást kapni”.

Eljöttetek ide, Boldogságos Szűz Mária hívott titeket össze – mondta homíliájában Mokos János. – Valójában a fogság nem csak azt jelenti, hogy egy szobába vagy egy terembe be vagyunk zárva, nem tudunk kijönni onnan, hanem megtapasztaljuk saját életünkben, hogy megannyi fogságban szenvedünk. Gondolhatunk itt a különböző betegségekre, az életünknek a nehézségeire, küzdelmeinkre, mindenféle megpróbáltatásokra, a függőségekre, amelyektől nem tudunk szabadulni, megannyi fogságra, amelyből várjuk a szabadulást. S úgy gondolom, hogy valahol mélyen, mindannyiunknak a lelkében ott van a szabadulás utáni vágy, mert eljöttünk ide. Eljöttünk ide, mert hallottuk az őseinktől, vagy mi magunk már megtapasztaltuk, hogy ez a hely szent hely, az irgalmas Istennel való találkozásnak a rendkívüli helye. Mindannyian az Isten szeretetét és irgalmát tapasztaljuk meg. Megannyi csoda, megannyi hely a világban, ahol különböző csodás eseményekről vallunk, és mégis itt a környezetünkben van egy jel, az Isten által küldött jel.

Aki kéri az Istent, kap is az Istentől – fogalmazott a továbbiakban a plébániai kormányzó. – A Boldogságos Szűz Mária, akinek az egész élete az Üdvözítőre, az irgalmas és megváltó Istenre mutat rá, itt is hirdeti az ő szent fiának irgalmas szeretetét. Tanít minket arra, hogy forduljunk oda az Üdvözítőhöz, forduljunk oda az irgalomnak az Istenéhez.

Ő mutat utat Jézushoz, ő tanít minket Krisztus követésére, vagyis az igazi keresztény életre.

A hitünket odatárjuk az Isten elé, minden lépésünk, minden szavunk, cselekedetünk a hitnek az eszközévé kell hogy váljok. Ha valóban hiszünk és áhítatos lélekkel imádkozunk, akkor itt, ezen a helyen, találkozunk az Istennel.

Tegyünk valóban tanúságot arról, hogy hiszünk az Istenben, hiszünk mindabban a csodában, amelyet képes az életünkben véghez vinni, hiszen ő a mi teremtőnk, ő a mi újjáalkotónk, és kérjük a Boldogságos Szűz Máriát, szüntelenül járjon közben értünk, és mindig újra és újra mutassa meg nekünk, hogyan válhatunk igaz keresztényekké, olyan keresztényekké, akiknek az életében újra és újra megtapasztalhatjuk a végtelen csodákat, Isten végtelen szeretetét és irgalmasságát – fejezte be szentbeszédét Mokos János devecseri plébániai kormányzó.

A Fogolykiváltó Boldogasszony-napi szentmisén koncelebrált Tál Zoltán ajkai esperes-plébános, Szijártó László várpalotai esperes-plébános és Németh József somlóvásárhelyi plébános.

A szentmisén az ajkai Szent Cecília Kórus tagjai szolgáltak, Kövesiné Pasinszky Anna Magdolna karnagy vezetésével.

A búcsúi szentmise végén Mokos János köszönetet mondott Sidó Lászlónak, a szentkút gondnokának, és mindazoknak, akik segítették az ünnep megszervezését.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír