Az ünnepi alkalomra mintegy 165-en érkeztek a Pécsi Egyházmegye területéről, többek között Szajkról, Bólyból, Kozármislenyből, Siklósról, Pálfáról, Oldról, Belecskáról, Pécsről, Barcsról, Szekszárdról, Bonyhádról és Beremendről.
A plébános nagy örömmel köszöntötte a zarándokokat. Hangsúlyozta, hogy minden élet érték, minden emberi lét kincs a Jóisten szemében, a kicsinyek és a betegegek pedig kiemelten is azok Isten előtt.
„Mindannyian tanulunk tőletek. A ti szívetekben tiszta és őszinte szeretet van, amit a Jóistentől kaptatok ajándékba. A szép és csillogó, a Jóistenre néző tekintetetek bennünket szégyenbe hoznak, ugyanis
sokszor elfelejtjük, hogy a Jóisten szíve bennetek, általatok dobog
– fogalmazott a plébános. – Az evangéliumot sokszor a legkisebbek, legelesettebbek hordozzák leginkább a szívükben, tekintetükben, ölelésükben és a hálájukban, ezért az erény, a szeretet útján járást tanuljuk tőletek.
Az egyik legszebb búcsú a tietek, mert a Jóisten áldása kíséri az életeteket és
tanít általatok bennünket is, mert a ti életetek egy kiszolgáltatott élet, amelyre ti mégis nagy szeretettel válaszoltok
– fordult a zarándokokhoz Keresztes Andor.
A búcsús szentmise zenei szolgálatában közreműködtek a pécsi Szent Mór Iskolaközpont és a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma diákjai.
A liturgia zárásaként a résztvevők a Fájdalmas Szűzanya szobra előtt imádkoztak, majd kötetlen szabadtéri foglalkozásokon vehettek részt.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Fotó: Máriagyűdi Kegyhely
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria