Folytassuk a ferenci küldetést! – Hortobágyi Cirill a gyermekvédelemről

Egy kicsit haza is érkezett Hortobágyi Cirill, amikor a Café Francescóban megtartotta a Gyerekasztal munkacsoport – Gyerekvédelem című előadását. Az online is visszanézhető előadásokat szervező Franciscus Alapítvány ugyanis a főapátsági fenntartású Ward Mária Gimnázium épületében rendezte be ízléses, de szerény kis kávézóját.

Rónaszéki János káplán, alapítványi alapító felvezetőjében elmondta, hogy itt tabuk nélkül lehet beszélgetni fontos témákról, mint amilyen például a gyermekvédelem. Nem volt kérdés tehát a téma iránt elkötelezett pannonhalmi főapát meghívása. Ebben a hónapban várják még Erdő Péter bíborost is egy nem kevésbé nehéz kérdésről, az intézményesített egyház létjogosultságáról előadást tartani és beszélgetni.

Hortobágyi Cirill előadása elején emlékeztetett arra, hogy a gyermekvédelem a néhai Ferenc pápa küldetésének szerves része, a mi feladatunk pedig, hogy evangéliumi válaszokat találjunk rá. Előadásában a személyes tapasztalatai mellett tényeket, gondolatokat és következtetéseket osztott meg. Sajnos az egyházi személyek kiskorúak ellen elkövetett bántalmazásai, visszaélései változatlanul időszerű téma, alig néhány hetes a legfrissebb egyházmegyei hír.

A főapát a téma nemzetközi kitekintését is megadta. Példaként említette Ferenc pápa 2024 őszi, belgiumi útját, amikor Fülöp király és Alexander De Croo miniszterelnök kritikát fogalmazott meg, miszerint nagyon sok időbe telt, amíg az áldozatok kiáltásai meghallgatásra találtak, ezért az Egyházba vetett bizalom súlyosan sérült.

Nem elegendőek csupán a beismerő szavak, konkrét lépésekre van szükség.

A legutóbbi püspöki szinóduson (2024. október 1.) pedig bocsánatkérés történt az Egyház „hét főbűnéért”. A szexuális bántalmazásokért Seán Patrick O’Malley bíboros, a békével szembeni bűnökért Oswald Gracias bíboros, a teremtésvédelem elmulasztása és a kolonializmus miatt Michael Czerny SJ bíboros, a keresztények egysége ellen elkövetett bűnökért Víctor Manuel Fernandez bíboros, a nők méltósága ellen követett bűnökért Kevin Joseph Farrell bíboros, a szegényekkel, a menekültekkel szembeni közömbösségért Cristóbal López Romero bíboros, a hatalommal való visszaélésekért, a meghallgatás hiányáért Christoph Schönborn bíboros kért bocsánatot a világegyház híveitől.

A téma aktualitását és a róla való gondolkodás érzékenységét jelzi, hogy Erdő Péter bíboros, prímás „pápajelöltsége” kapcsán is megfogalmazódtak ilyen irányú kritikák, számtalan mérvadó külföldi portál foglalkozott a magyar egyházvezető érintettségével. Hortobágyi Cirill főapát osztja azt a meglátást, hogy a legsúlyosabb következmény a katolikus egyház hitelességének sérülése, ami pedig a legfőbb érték lenne. Idézte Diósi Dávidot, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem teológiai karának dékánját, aki a két legutóbbi pápától, XVI. Benedektől és Ferenctől szabadon idézve az idei tanévnyitón azt mondta, hogy az Egyház korunkhoz illesztett lelkipásztori stratégiája a következő:

Az Egyház nem térít, nem toboroz, hanem vonz!” A bántalmazás pedig ezt a vonzást, végső soron az evangelizációt hátráltatja.

Maradva a nemzetközi példáknál a főapát felidézte Josh Saphiro pennsylvaniai főállamügyész 2018-as jelentését, amely három amerikai egyházmegye félmillió oldalnyi belső dokumentuma átvizsgálásának eredményeit összegezte. A másfél éven át tartó, hetven évre visszatekintő kutatás során – az iratanyag módszeres vizsgálatán túl – meghallgattak többtucatnyi tanút és sok felszentelt egyházit. Több mint 300 katolikus pap elkövetőt és több mint ezer kiskorú áldozatot azonosítottak, amiről a sajtó is részletesen beszámolt.

Egy másik nagyléptékű, ezúttal egy egész országot érintő jelentés a német püspöki konferenciához kötődik. A szintén 2018-ban publikált tanulmányt nyilvánosságra hozták és ma is számtalan felületen elérhető. Hortobágyi Cirill főapát a vizsgálódás fő mutatóit ismertette, amely szerint 68 évre visszatekintve (1946-2014) mind a 27 német egyházmegyét lefedve, 38 ezer, sokszor titkos, elzárt levéltári dokumentumot néztek át. A jelentésben 1670 katolikus pap elkövetőről és 3677 kiskorú áldozatról írnak. A főapát két fontos megállapítást is idézett a tanulmányból. Az egyik szerint az Egyház reakciója sok esetben nem volt adekvát ezekben az ügyekben, azaz nem a probléma súlyának megfelelően reagált. A másik szerint pedig az ügykezelések során az intézmény és a vádlott védelme fontosabb volt, mint az áldozatoké.

Döbbenetes számok és fájó mondatok, de az országos kiterjesztésű feltárások célja nem az, hogy a múlt ijesztő tettein rágódjunk.

A múltfeltárás a jövő miatt fontos: a ránk váró orvoslás, a megoldás kényszere miatt

– hívta fel a figyelmet a bencés rend hazai legfőbb elöljárója. Nem csupán az egyes egyháziak magatartási hibájáról van szó ugyanis, hanem a katolikus egyház sajátos struktúrájáról, hierarchikus szervezetéről, amely kockázati tényezője a kiskorúak zaklatása esetén és nehezíti a megelőzést. Az egyháziak ugyanis a megszentelt életük okán olyan tiszteletre méltó személyek, akik iránt sokszor feltétlen tisztelettel és elfogadással viszonyul a környezetük és éppen emiatt sokkal nagyobb lehetőségük van a bűnre, így természetesen a felelősségük is sokkal nagyobb. Látni és érteni kell, hogy a bántalmazás hatalomból, öncélú tekintélytiszteletből fakadó abúzus: annak kihasználása, hogy a pap, a szerzetes, a nővér (vagy a tanár, az edző stb.) kikezdhetetlenül védett pozícióban van. Ezért nem hisznek a gyerekeknek a szülők, a felnőttek, és a gyermekek jelzéseit átlagban 7–8-szor utasítják el, mire végre lépni mernek. Ezért bélyegzik meg azokat, akik a „feddhetetlen papot, szerzetest hozzák hírbe”. A rizikófaktorok ellensúlyozásához tehát konkrét változtatások szükségesek – ez az országjelentések másik nagy tanulsága.

A főapát feltette a jogos kérdést, miszerint korunk paradigmáit, érzékenységünket szabad-e, lehet-e visszavetíteni akár hetven évre. Szabad-e arról a korszakról ítéletet mondanunk? Nem az a kérdés természetesen, hogy az abúzus ne lett volna az, ami. Ám sem a tudomány, sem a gyakorlat, sem a pszichológia nem tartott ott, ahol ma.

A Magyarországon jó évtizede megkezdett érzékenyítés és érzékennyé válás folyamatának is még az elején járunk. Sokan azt gondolják, hogy a gyermekbántalmazás esetei a pedofília, a szexuális aktusra kényszerítés, a testi erőszak. A bántalmazás azonban ennél sokkal több és árnyaltabb módon megvalósuló cselekedet. Lehet verbális abúzus, manipuláció, hatalommal való visszaélés, határátlépés, toxikus légkör kialakítása. Mindegyik egyfajta lelki abúzus, amely a hatalomérvényesítésen és kiszolgáltatottságon alapszik, így kizárólag a kezdeményező felnőtt felelőssége. Az egyházi vizsgáló bizottságok ma már Ferenc pápa Vos estis lux mundi kezdetű motu propriója (Róma, 2023) és a Hittani Kongregáció Vademecum címet viselő dokumentumának (Róma, 2020) irányelvei alapján végzik ezen esetek feltárását, a szerzetesrendek és egyházmegyék külön bejelentő felületeket működtetnek.

Hortobágyi Cirill a nemzetközi tanulságok lezárásaként idézte a jezsuita Hans Zollner, a Pápai Gergely Egyetem Gyermekvédelmi Központjának egykori igazgatója figyelmeztetését: „Azon országok (egyházmegye) számára, ahol az egyházat még nem hurcolta meg a média, ez az egyszerű üzenetünk: ismerjék fel a lappangó problémákat, és most kezdjenek el változtatni!”

Egy másik fontos változtatás is – ami már inkább módszertani jellegű – elindult időközben. Az egyházi személyek képzése, nevelése során ma már kiemelt jelentőségű a jelöltek pszichoszexuális fejlődésének nyomon követése. Az elöljárók felismerték, hogy egy mai 18 éves fiatal jóval ritkábban alkalmas a papi hivatásra, mint a harminc évvel ezelőttiek. A novíciusok, novíciák szexuálpedagógiai oktatásban is részesülnek, amely során kifejezetten figyelik az úgynevezett klerikális személyiségtípusúakat, ami egy nárcisztikus személyiségstruktúrát jelent. Nem kizáró ok, ha valaki ilyen, de fejlesztésére fokozottan ügyelni kell, hiszen egy pap, egy szerzetes a nyilvánosság előtt áll, a közösségek fontos embere, akinek sok irányból kell támogatást kapnia.

A főapát természetesen a három, Pannonhalmát érintő gyermekbántalmazási esetre is kitért. Elmondta, hogy bár mindegyik különböző volt, de vannak pontosan azonosítható, közös vonások, rizikófaktorok is, amelyek őszinte feltárása segítette a főapátság fenntartásában működő iskolahálózat gyermekvédelmi protokolljainak kialakítását.

A feltárt esetekben az elkövetők az érzelmi és/vagy testi befolyásgyakorlás mellett minden esetben spirituális befolyást vagy hatalmat is gyakoroltak a kiskorúak felett. A szervezet belátta, hogy szükséges az önkontroll segítése, a minél átláthatóbb viszonyok megteremtése (iskolában, kollégiumban, szemináriumban) és az ellenőrzés és ellenőrizhetőség kritériumainak felállítása. Egy kiskorú tapasztalatlan, nem tudja, nem tudhatja pontosan, miről van szó, éppen milyen helyzetbe keveredett. Őket tehát tanítani kell arra, hogy milyen a jogtalan, a bántalmazó közeledés. Olyan légkört kell kialakítani az iskolában, amely intézményesíti és könnyeddé teszi a jelzés lehetőségét. A gyerekeket pedig tanítani kell ennek módozataira,

ki kell alakulnia a szervezeti kultúrában annak, hogy egy gyerek mindenhol, minden körülmények között merjen jelezni, még azt is, ha nem biztos abban, mi történik, ha „csak” dilemmába kerül. 

Sajnos nem tagadható el, hogy még mindig félelmek élnek a feltárással kapcsolatban, amelynek számos aspektusát megtapasztalta az előadó is. Lelkipásztorként, tanárként, egyházi vezetőként és intézményfenntartóként a probléma eltérő szintjeire van ugyanis rálátása. Az egyik közkeletű hivatkozás az, hogy minden egyes bántalmazási üggyel tovább gyengítjük a szervezetet, gyengítjük az Egyházat, ezért igyekezzünk „családon belül” rendezni a helyzetet, ami a legrosszabb forgatókönyv. A főapát a feltárások és az áttetsző eljárások során teljes mértékben pozitív személyes tapasztalatokat gyűjtött. Ahogy a Telexen megjelent nagy írásában is megfogalmazta:

Meg kellett értenem, hogy a nyilvánosság nekünk nem ellenségünk, hanem partnerünk a feltárások folyamatában. Ám viselnünk kell, hogy a sajtó, a közösségi média időnként aránytalanul felerősíti a negatívumokat. Mégis vállalnunk kell ezt, éppen a közösségeink – hívők, diákok, szülők – iránti felelősségből.

Megerősítő tapasztalat, hogy a Pannonhalmi Főapátság egyik ügyfeltárása sem okozott bizalomvesztést, épp ellenkezőleg. A szülők nem vitték el iskoláinkból a gyerekeiket, mert azt tapasztalták, hogy nem titkoltuk el a problémát, szembenéztünk vele, és a megoldáson dolgoztunk. Hát nem éppen ez minden tanulási folyamat lényege? Merni meglátni a problémát, hogy aztán megbirkózhassunk vele.”

A Café Francescóban tartott előadását az egy éve megalakult és működő Gyerekasztal Munkacsoport részletes ismertetésével zárta a főapát. A végén tucatnyi kérdést is feltettek Hortobágyi Cirillnek, aki mindegyikre részletes választ adott.

Forrás és fotó (archív): Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír