Sokszor szavak sem kellenek az imádsághoz. Az imánk sok esetben maga a csend az Isten jelenlétében, miközben Istenre figyelve, rá bízva életünket, megszületik áldása. Ugyanakkor a személyes istenkapcsolat kiteljesedésén és az imádság méltó megélésén túl a férfiaknak, édesapáknak az imádsághoz kapcsolódó legfontosabb feladata, hogy átadják gyermekeik számára, hogyan hallják meg Isten szavát az életükben, és hogyan kell annak engedelmeskedni: „Szólj, Uram, hallja a te szolgád!” (1Sám 3,10). Abban kell hogy segítsék az utánuk következő generációkat, hogy
azok meghallják és megértsék a szívükben, lelkükben megszólaló hangot, egy érzést, vagy akár egy üzenetet, melyben Isten emberi szavakon, szándékokon keresztül kér tőlük valamit.
Ha pedig, felismerve Isten szándékát, rá hagyatkozva élünk és imádkozunk, imánk akkor lesz teljes, ha az már nem elsősorban önmagunkra, hanem embertársaink üdvösségére irányul.
„Fogadj Isten”, „Adjon Isten” vagy „Isten áldjon” – e rövid fohászokkal, imákkal köszöntik egymást és búcsúznak egymástól, melyben azt kérik, azért imádkoznak, hogy a Jóisten kegyelme embertársaiknak is megadasson.
Az imádság témakörét januárban további két helyszínre, január 17-én Dombóvárra, január 24-én Szigetvárra viszi el Felföldi László pécsi megyéspüspök és csapata.
A sorozat harmadik témája, amely január 31-én Pécsen lesz hallható, azt a kérdést bontja majd ki, hogy mit gondol rólunk az Isten.
Az imádság témaköréről készült összefoglaló ITT olvasható.
A férfitalálkozók korábbi témái, további helyszínei és időpontjai ITT találhatók.
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria