A katekézissorozat tíz részből áll: a püspök a tízparancsolatról beszél az érdeklődőknek, az egyház alapvető tanításait aktuális morális és társadalmi kérdésekkel párhuzamba állítva.
Az első előadáson általános bevezetőt tartott Udvardy György, ezúttal pedig az első parancsolat értelmezéséhez adott útmutatást. Ez ugyanis a tízparancsolatnak és az Istennel való személyes kapcsolatnak is az alapja.
„Ha valakit szeretek, megteszem, amit kér. Ha nem szeretem, meggyengül a szeretetem, akkor a bizalmam is meggyengül. Így tehát a parancsokról nincs értelme Isten szeretete nélkül, bizalom nélkül beszélni, ezért is fontos, hogy az első parancs rögtön ezt alapozza meg. Ha szeretem az Istent, Ő van az első helyen” – mondta a főpásztor.
Udvardy György kiemelte: a hamis vallásosság, a jóslatok, horoszkópok tisztelete napjaink fontos problémája, így könnyen félreérthetjük Isten és ember kapcsolatának lényegét. Ebben segít, ha beszélgetünk az első parancsolatról.
Udvardy György homíliája és katekézise teljes egészében meghallgatható.
Forrás, videó és fotó: Pécsi Egyházmegye
Hanganyag: Visontai László
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria

