A főpásztorral koncelebrált Horváth Imre városplébános, Hencz Márton püspöki titkár és Kovács Gergő Vilmos egyetemi lelkész. Az ünnepet a soproni városvezetők is megtisztelték jelenlétükkel.
„Isten segítségére minden körülmények között számíthatunk, ha hűségesek vagyunk hozzá – kezdte szentbeszédét Veres András püspök. »Én az Úr, a te Istened arra tanítalak, ami javadra válik, és arra az útra vezetlek, amelyen járnod kell« – idézte a főpásztor az aznapi olvasmányt Izajás próféta könyvéből (Iz 48,17–19). – Isten törvényei minden ember számára a boldogságra vezető utat jelölik ki. Ha a természet törvényeit nem vesszük tudomásul, önmagunknak és a közösségünknek is ártunk. A mi emberi törvénykezésünk sokszor hibás is lehet, de Isten törvényei tökéletesek.
Milyen gyakran előfordul, hogy nem tudunk bizonyos feladatokat megoldani, kaotikussá válik számunkra minden. Ha teremtünk egy kis csöndet, ha elmélyülünk az imádságban, megvilágosodnak a dolgok. Aki Isten jelenlétében akarja az életét átgondolni, rá fog döbbenni az életét vezérlő igazságra. Fel fogja ismerni, hogy mi a jó, amit követnie kell.
Aki az Úr világosságában él, az nem fél, az nem retteg az élet nehézségei közepette. »Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy« – imádkozzuk a 23. zsoltárban. Amikor minden zavarossá válik, az Istennel kapcsolatban élő ember nem esik kétségbe, nem a félelem fogja vezérelni, hanem a végtelen bizalom és Istenre hagyatkozás, az öröm békéje.”
Veres András püspök kiemelte a nap szentjének, Szent Lúciának az életpéldáját, aki a hagyomány szerint Diocletianus császár idején szenvedett vértanúhalált a hitéért. Törékenysége ellenére nem rettent meg a katonáktól, mert tudta, hogy az az érték, amit képvisel, az Istentől való. Az életét is kész volt feláldozni az Istennek fogadott hűségért. „Imádkozzunk azért, hogy a jézusi tanítás számunkra mindig a legnagyobb, a legdöntőbb érték és igazság legyen. Jézussal elérkezett hozzánk Isten országa. Ahol befogadják Jézust, ott van az Isten országa. Imádkozzunk, hogy karácsonyra készülve mi is, mindnyájan készek legyünk Jézus befogadására!” – buzdította imádságra a jelenlévőket a Győri Egyházmegye főpásztora.
Forrás: Győri Egyházmegye
Fotó: Griechisch Tamás
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria