Rendházak belső élete külső szemmel – fotókiállítás a Belvárosban

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A tárlatot Ádám Gyula, Bege Nóra, Benkő Imre, Horváth M. Judit, Katkó Tamás, Kőhalmi Péter, Pilló Ákos, Somogyi Márk, Stalter György, Szamódy Zsolt Olaf, Szilágyi Lenke fényképeiből válogatta Haris László.

Korzenszky Richárdtól, a Tihanyi Bencés Apátság elöljárójától nem idegen a fotografálás, év elején látott napvilágot Amikor felkel a Nap – Így látom Tihanyt című fényképalbuma. A perjel megnyitóbeszédében feltette a kérdést: „Szerzetesek éve. Mi az?” – majd nyomban, a maga derűs humorával, választ adott: nem tudja. „1964 őszén, az ELTE-n, ahol magyar–orosz szakos voltam, összesúgtak mögöttem: »Ez nem is olyan hülye«” – emlékezett múltbéli élményére.

Felidézve egy későbbi eseményt, felelevenítette, amint az őt kérdező újságíró meglepődött, hogy számítógép és internet volt a szobájában. Közeli munkatársát idézve pedig elismételte annak kérdését: az atya mikor él szerzetesi életet? „»Most« – válaszoltam neki.”

Korzenszky Richárd hangsúlyozta: nincs olyan, hogy reggel szerzetes, délelőtt tanár, délután pap, este pedig ismét szerzetes valaki. „Számomra ez családi állapot” – mondta, majd hozzáfűzte: rendkívül kíváncsiak az emberek, hogy kik is a szerzetesek.

Pannonhalmi iskolaigazgatósága alatt, az ottani ebédlőben forgatták a Petőfi ’73 című film egri jeleneteit. „Furcsa, fehérruhás, kopasz barátok a felvételek szünetében a presszóban ittak és bagóztak. Hogy én ezért mit kaptam a stábtól! »Jellemző, hogy viselkednek a szerzetesek« – vádoltak” – fogalmazott, s kiemelte: a színészet és a szerzetesség egészen más. A szerzetesek nem színészek, ők a hagyományok őrzői, ám egyúttal korszerűek.

„Ha valaki megnézi a kiállított képek között az életének jelentős részét Japánban töltő Nemeshegyi Péter jezsuita atyáról – akire szinte istenségként tekintenek a japánok, főleg, amikor Tihanyban orgonál – készült sorozatot, akkor megállapíthatjuk, ez is része a szerzetességnek. Ezen a módon is kommunikálunk, így is közösséget teremtünk.”

Gondolatmenetét folytatva, a tihanyi perjel kiemelte: a szerzetesek ugyan egyéniségek, ugyanakkor közösségben élnek. Ki így, ki úgy, de mindenki sugároz.

Korzenszky Richárd folytatta a képek közti tallózást. Örömmel fedezte fel a kiállított fotográfiák között a zirci apátról készült felvételeket, akiről, mint egykori diákjáról, ma szintén pontosan tudja, mikor hányast kapott magyarból.

„Láthatunk lépcsőket, azon felfelé igyekvő időseket, akik mintha kimennének ebből az életből, bemenve a teljességbe. Ezt a teljességet lehetetlen közvetíteni, de lehetséges megsejtetni” – jelentette ki, hozzátéve: van valami szívszorongatóan szép abban, amivel itt szembesülhetünk. „Ne feledjük, jól csak a szívével lát az ember” – mondta, majd beszéde vége felé megállapította: lehetetlen a szerzetesi életet kívülről fényképezni.

„A fotóművészektől elnézést kérek, de azt kell mondjam, nem sikerült. Ugyanakkor fogadják el őszinte gratulációmat, mert sikerült” – fűzte hozzá, majd megállapította: ha a nagyközönség szeretné látni, hogyan élnek a szerzetesek, akkor ajándék egy ilyen tárlat.

A jezsuiták által felkért fotográfusok alkotásaiból összeállított kiállítás szeptember 27-ig tekinthető meg.

Fotó: Lambert Attila

Ditzendy Attila/Magyar Kurír