Franciaországban tömegek tértek meg a hatására, most az Urániába érkezik a Szent Szív-film

Kultúra – 2026. május 21., csütörtök | 16:59

A Franciaországot megrázó lelki ébredés egyik különleges filmes lenyomata érkezik az Uránia Nemzeti Filmszínházba. A Szent Szív – Országának nem lesz vége (Sacré Coeur: Son règne n’a pas de fin) című dokumentumfilm – melyet május 22–27. között vetítenek – személyes megtéréseken és megrendítő tanúságtételeken keresztül enged bepillantást Isten határtalan szeretetének titkába.

Franciaországban a tavalyi bemutató előtt hosszú sorok kígyóztak a mozik előtt, a telt házas vetítések után pedig újra és újra visszakerült a műsorra. Több mint félmillió néző látta, miközben sokan számoltak be arról, hogy a film mélyen megérintette őket, sőt életük megváltozását indította el.

A megbocsátás ereje

A Steven és Sabrina J. Gunnell keresztény házaspár rendezésében készült alkotás a Jézus Szent Szíve tiszteletének történetét mutatja be a 17. századtól kezdve egészen napjainkig. Középpontjában a franciaországi Paray-le-Monial kegyhely áll, ahol Jézus Alacoque Szent Margitnak kinyilatkoztatta szerető Szívét. A film nemcsak a történelmi eseményeket idézi fel, hanem azt is megmutatja, hogyan él tovább ez az üzenet a mai emberek életében. A megszólalók között papok, parlamenti képviselők, fiatalok, rabok és egykori drogdílerek is szerepelnek, akik saját életük példáján keresztül beszélnek a hit, a megbocsátás és az újrakezdés erejéről.

A dokumentumfilm különleges ereje éppen abban rejlik, hogy nem elméleti magyarázatokat ad, hanem személyes sorsokon keresztül mutatja meg a keresztény hit valóságát. A film egyik szereplője így fogalmaz: „Leginkább a hatalmas szeretet fogott meg” – ez a mondat szinte az egész alkotás mottójává válik, hiszen újra és újra azt láthatjuk: a Jézus Szívéből áradó szeretet képes gyógyítani, felemelni és új életet adni.

Kardos Csongor OFM ajánlásában Alacoque Szent Margit szavait idézi: „Feltárta előttem Szent Szíve megmagyarázhatatlan titkait” – a film ebbe a titokba enged bepillantást, miközben összekapcsolja a szent látomásait a mai kor emberének kérdéseivel és tanúságtételeivel. Csongor atya úgy fogalmaz: az alkotás nemcsak Jézus Szent Szívének tiszteletét mutatja be, hanem a francia egyház lelki ébredését is – azt a folyamatot, amelynek során az elmúlt években látványosan megnőtt a felnőtt megtérők száma Franciaországban.

A tiltás tovább növelte az érdeklődést

A film útját ugyanakkor nemcsak sikerek, hanem komoly ellenállás is kísérte. Több helyen megpróbálták megakadályozni a népszerűsítését: volt, ahol betiltották a plakátok kihelyezését, máshol közvetlenül a vetítés előtt mondták le az előadást „vallásos és térítő jellege” miatt. Mindez azonban csak tovább növelte a film iránti érdeklődést, és még inkább ráirányította a figyelmet annak erőteljes lelki üzenetére.

Vetítések időpontjai az Urániában

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban a dokumentumfilm vetítései május 22. és 27. között lesznek a Díszteremben és a Fábri teremben az alábbi időpontokban:

május 22. (péntek), 18.00 és 20.00

május 23. (szombat), 11.00 és 16.00

május 24. (vasárnap), 15.00 és 17.00

május 25.  (hétfő), 15.00 és 17.00

május 26. (kedd), 14.00

május 27. (szerda), 16.00 (Fábri terem)

Szöveg: Ádám Rebeka Nóra

Forrás és illusztráció: Ferences Média

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria