Franco Zeffirelli 100: A názáreti Jézus

Zeffirelli költőien megkomponált, látványos filmregényt készített Jézus Krisztus földi életéről, alapul véve a négy kanonizált evangéliumot, s kiegészítve az azokban leírt eseményeket a fikcióval. A Lukács evangéliumában olvasható angyali üdvözletből (Lk 1,26–38) kiindulva elevenedik meg Jézus története, gyógyítói és tanítói tevékenysége, kínszenvedése és kereszthalála, s a beteljesült ígérettel fejeződik be, amint feltámadását követően megjelenik tanítványainak.

A filmben ábrázolt Jézus méltóságteljesen komoly személyiség, szeméből szelíd szeretet sugárzik, ugyanakkor kemény és rendíthetetlen határozottság jellemzi. A csodák közül szerepel többek között a néma megszállott (Mt 9,32–34), illetve a kafarnaumi százados szolgájának meggyógyítása (Mt 8,5–13), Jairus lányának (Lk 8,40–56) és Lázárnak a feltámasztása (Jn 11,1–44).

Az angyali üdvözletnél fénysugár tölti be a helyiséget, Gábrielt nem látjuk, a hangját sem halljuk, csak Mária kérdését: „Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?” A tizenhat éves Mária szépséges, tükörsima arcán nem is annyira félelem és hitetlenkedés látszik, hanem inkább ünnepi meghatottság, amint lassan ocsúdik a kábulatból, és megérti, hogy Isten titokzatos és különleges kegyelme emberi ésszel föl nem fogható feladatra választotta ki: megszüli és fölneveli majd a Mindenhatónak a Szentlélektől az ő méhében fogant Fiát.

József huszonöt év körüli művelt férfi, jól ismeri az Írásokat, így azt is tudja, hogy a Messiás Betlehemben fog megszületni, s ha majd színre lép, nem lesz vérontás. Ám az föl sem merül benne, hogy a születendő Messiáshoz bármilyen személyes, netán rokoni kapcsolat fűzhetné. Ezért amikor tudomást szerez Mária áldott állapotáról, ugyanazt érzi, amit bárki más érezne a helyében. Csalódott, de lelkét nem a tehetetlen harag tölti be, hanem a fájdalom. Rémálom gyötri, látja, amint Mária menekülni próbál a gyűlölettől eltorzult arcú vének elől, akik meg akarják kövezni. József iszonyúan szenved, álmában jajgat, hörög, forgolódik. Lelki gyötrelmeiből az angyal emeli fel, amikor közli vele: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” (Mt 1,20–21)

Zeffirelli filmjének Jézusa Isten Fiaként a lelkek tökéletes ismerője, mindig pontosan tudja, kinek mire van szüksége. Amikor a bozontos külsejű, tagbaszakadt Simon Péter haragosan zsémbelődik, hogy elege van az őt türelemre intő prófétákból, s olyan prófétát küldjenek neki, aki megoldja súlyos anyagi gondjait, Jézus csodálatos halfogáshoz segíti hozzá a halászokat (Lk 5,4–11). Más módszert választ a kedvenc tanítvánnyal, Jánossal, aki művelt ifjú, megtanulta, hogy „kétszer kettő négy – de nem mindig –, a legtöbb ember arra való, hogy félrelökjük, s hogy az élet a halállal véget ér”, ám a lét nagy kérdéseire még senkitől sem kapott választ. Jézus nála a szelíd szót tartja célravezetőnek. A pénzt bálványként imádó Máténál viszont nagyon határozott, parancs jellegű felszólítást alkalmaz: „Kövess engem!” (Mt 9,9)

Máté megtérése az egyik legrészletesebben kidolgozott jelenetsor, szinte önálló filmnovella. Péter és Máté régóta ismerik egymást, súlyos ellentét feszül közöttük. Máté helyzete kettős: dúsgazdag, mindene megvan, ugyanakkor kitaszított vám- és adószedő, akit gyűlölnek a zsidók, amiért az utált rómaiak szolgálatában állva kiszipolyozza a népet. Máté természetesen Pétertől is kíméletlenül beszedi az adót, pontosabban beszedné, ám Péter ellenáll, nem hajlandó fizetni. Amikor Máté tudomást szerez a hatalmas halzsákmányáról, felszólítja Pétert, hogy adja meg a tetemes tartozását. Péter nem akarja beengedni a házába Mátét, hogy meghallgassa Jézust, sőt kis híján megveri, a többi tanítvány akadályozza meg ebben. Péter gyűlöli Mátét, ő pedig az magukat felsőbbrendűnek gondoló emberek megvető fölényével viszonyul az egyszerű halászhoz. Jézus ekkor gyógyítja meg a bénát (Lk 5,17–26), és lábra állása óriási hatással van Mátéra. Amikor Jézus meghívatja magát Máté házába, tanítványainak ingerültsége határtalan: egyrészt gyűlölik Mátét, másrészt attól félnek, hogy a vámszedőt sújtó társadalmi megvetés rájuk is kiterjed majd, s hozzá hasonlóan ők is kitaszítottak lesznek. Nem értik, hogy mondhatja Jézus, hogy bárhová elmegy, ahol szívesen látják, így Máté házába is, de végül, bár kelletlenül, vele tartanak. Péter először nem megy velük, sőt, úgy tűnik, mintha hosszas lelki tusakodás után eldöntötte volna: nem követi többé Jézust, inkább visszatér a családjához, akiket el kell tartania. Sötét van, késő este, a fáklyák fényénél az egyik oldalon Máté hivalkodó háza látható, a másikon a Genezáreti-tó, rajta az enyhén billegő halászbárka. Péter képtelen megnyugodni, s végül éppen az ellenkezőjét cselekszi annak, amit elhatározott. Odasomfordál Máté házához. A vacsorára nagyvilági társaság gyűlt egybe, dúsgazdag asszonyok és férfiak, a hangulat már-már bacchanáliára emlékeztet. Mindenki éhes, vacsorázni szeretne. Jézus azonban, a belépő Pétert megpillantva, még vacsora előtt elmondja a tékozló fiú történetét, ahogy az Lukácsnál olvasható (Lk 15,11–32).

Franco Zeffirelli filmje azt is bemutatja, mennyire elutasítja a világ mindazt, amit Jézus Krisztus hirdet, legelsősorban a szeretetet és a békességet. Az ellenpólust képviseli Nagy Heródes, a kérlelhetetlen zsarnok, aki szerint „a Messiások nőnek, mint a dudva, a legtöbbjükkel nem kell törődni, de mindazokat, akik erősítik az emberek álmait, el kell taposni, mint a skorpiókat”. Fia, a Keresztelő Jánost lefejező Heródes Antipász ellentmondásos figura: zokog az általa bebörtönzött Keresztelő cellája előtt, de nem tudja legyőzni Salome iránt érzett testi szenvedélyét. A bátyjától, Fülöptől bűnös módon elszakított felesége, Heródiás is inkább magára veszi Isten átkát, de meg nem válna a hatalomtól, amely mindennél fontosabb számára.

Kajafás főpap idős, tekintélyes férfiú, a hite dogmatikus. Szilárd meggyőződése, hogy az igaz hitet, a Törvény tisztaságát védelmezi Jézussal szemben, aki ellen éppen ezért minden eszköz megengedhető.

Pilátus megfáradt, nihilista helytartó, fokozatosan ismeri fel Jézus jelentőségét. Először nem tartja veszélyesnek, csak őrültnek, majd jobban megismerve komoly kétségei támadnak a tekintetben, hogy ki a veszélyesebb: a gyilkos Barabás vagy a szelíd, békességet és szeretetet – az ellenség szeretetét is – hirdető Jézus. Az örök béke és a szeretet megvalósítása ugyanis azzal járna együtt, hogy többé nem lenne szükség semmiféle földi hatalomra, így a császárság intézményére sem. 

Részletesen kidolgozott a filmben Júdás alakja. Jézus árulója tanult, több nyelven beszél, apja építőmester volt, „aki nem akarta, hogy fiának kérges legyen a tenyere”. Júdás zelóta, de egyre inkább a meggyőződésévé válik, hogy Jézus a Messiás, Dávid fia. Ám földi értelemben gondolja ezt a címet, s abban reménykedik, hogy Jézus, a nemzeti mozgalom élére állva, felszabadítja Izraelt a római uralom alól. A végkifejlet szempontjából fontos, hogy amikor Júdás közli zelóta társaival, ő csatlakozik Jézushoz, Amosz, a zelóták vezére megbízza azzal, hogy jelentéseket tegyen neki, és nyomatékul a kezébe nyom egy pénzarabot. Júdás szemében ekkor egy pillanatra feltűnik a döbbenet, de elfogadja a pénzt.

Zeffirelli nyitva hagyja a kérdést, hogy Júdás már ekkor is feladatul kapta-e – a zsidóság szabadságáért harcoló zelótáktól, nem pedig a hatalmat gyakorló főpapoktól – Jézus megfigyelését, vagy pedig valóban csak azért csatlakozott hozzá, mert a lelkét megérintették Jézus szavai. Drámai a jelenet, amelyben Júdás fölkeresi Jézust azzal a kéréssel, hogy fogadja el tanítványának. Krisztus magába mélyedve ül a földön, a háttérben a tanítványok kíváncsian nézik, hogy ki az az ember, aki Mesterükhöz lép. Sötét este van, csak a máglyatűz világít. Mintha jelkép volna ez is: a sötétség lelke csatlakozik a világosság képviselőihez. Júdás szavait hallgatva Jézus a tenyerébe temeti arcát: érezni, hogy tisztában van azzal, kit fogad be, s ezt most fel kell dolgoznia lelkileg. Nagyon lassan veszi le kezét az arcáról, komoly, szomorú tekintettel néz Júdásra, és azt feleli neki: gyümölcseiről ismerszik meg a fa, „Jöjj, kövess engem”. Jézus ugyanazt mondja tehát Júdásnak, mint Máténak vagy Péternek, a többi tanítványnak. Mindnyájunknak megvan a szabad akaratunk, csak rajtunk múlik, hogyan élünk, illetve élünk vissza vele. Nincs tehát eleve elrendelés.

A Zeffirelli által ábrázolt Júdás, mint egy modern kori, a lehetőségeit józanul felmérő reálpolitikus, a kiegyezést keresi a hatalommal. Szeretné, ha Jézus megismerkedne a főpapokkal. Abban bízik, ha ők elfogadják Jézust zsidó királynak, akkor Róma ellen fordulhatnak, és a nép segítségével nem fegyveresen, hanem sorozatos demonstrációkkal kiverhetik a rómaiakat Izraelből. Júdást két dolog rendíti meg. Először az, amikor a szelídnek és békésnek látszó Jézus iszonyú dühvel űzi ki a kufárokat a templomból (Mt 21,12–13). Ekkor meg is rója Mesterét, mondván, ez nem volt bölcs cselekedet, magára haragította a zsidó elitet. Jézus válasza egyértelműsíti, hogy a legegyszerűbb dolgok felismeréséhez nem szükségesek bonyolult fejtegetések, mert könnyen összezavarhatják az ember fejét: „A szíveddel láss, ne csak az eszeddel, Júdás!” – figyelmezteti méltatlankodó tanítványát, de annak szemrehányó tekintetén látszik, hogy nem érti, miről van szó.

Júdás akkor rendül meg másodszor, amikor Barabás meggyilkol egy római katonát. Meghasonlik, otthagyja a tanítványokat, és két napig csak bolyong. Eddig úgy vélte, ha világosan gondolkozik, megoldódik minden, de most kezdi azt hinni, talán mégiscsak Jézusnak van igaza, vagyis túl kemény a szíve, s ez akadályozza a tisztánlátásban. A háttérből őt irányító Zerah – a zsidó főtanács tagja, fiktív figura – azonban éles szemével azonnal észreveszi, hogy ennél sokkal súlyosabb dologról van szó: Júdás valójában abban kételkedik, hogy Jézus-e a Messiás. S aki kételkedik, az könnyen eljuthat az árulásig. Zerah kiválóan ismeri az emberi lélek rejtelmeit, és azt mondja Júdásnak: csak akkor győződhet meg az igazságról, ha Jézus a főtanács előtt bizonyságot tesz erről. Ha pedig kiderül, hogy mégsem ő a Messiás, akkor Júdás megmentette Izraelt egy hamis messiástól. Zerah hideg, kíméletet nem ismerő jelleme ekkor mutatkozik meg a maga visszataszító mivoltában: csupán kihasználja Júdás kétségeit és jóhiszeműségét, hogy aztán mindenfajta felfordulás nélkül elfogathassa Jézust, akit nem megmenteni, hanem elítélni akar. Amikor Júdás felismeri mindezt, Zerah megalázó, lekezelő módon viselkedik vele, mint olyan emberrel, akit csupán eszközként használt aljas céljai elérése érdekében: nem ő adja oda Júdásnak az árulásáért az ezüstpénzt, hanem egyik szolgáját bízza meg ezzel. Júdás arca eltorzul a fájdalomtól, amikor rádöbben, hogy mit tett: elárulta az ártatlan vért. De már késő. Kétségbeesésében felakasztja magát, himbálózó holtteste alatt szétszórva hevernek az ezüstpénzek.

A keresztút ábrázolása mozgalmas. A római katonák durván viselkednek a tömeggel, amely nagyon megosztott: van, aki meg akarja simogatni Jézust, mások éppen ellenkezőleg, szidalmazzák. A rend legfőbb őre az a százados, akinek Jézus meggyógyította a szolgáját. A kafarnaumi századosra gondolhatunk, akinek kérésére Jézus azt mondta: „Megyek és meggyógyítom”, ő azonban így válaszolt: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám” (Mt 8,5–8). A százados tehát nem lesz Jézus követője a filmben – ahogy az evangéliumban sem tudunk meg semmit a további sorsáról –, de beosztásához és a helyzethez képest emberségesen viselkedik, hiszen a kordonon belülre engedi Szűz Máriát, felismerve, hogy Jézus anyja, és vele együtt Mária Magdolnát is. Jézus halálakor pedig leveszi a sisakját, s még ha nem is mondja – „Ez az ember Isten fia volt” –, érezni a mélységes megrendültségét.

A több mint hatórás filmeposz azzal fejeződik be, hogy Jézus a feltámadása után megjelenik a tanítványok előtt. Jézus kereszthalála után a cenákulumban teljes a kétségbeesés, minden kilátástalan, erről a mélypontról nem vezet út felfelé – a tanítványok hangulata ezt fejezi ki. Nem csoda hát, hogy amikor Mária Magdolna boldogan hozza a hírt Jézus feltámadásáról, először egyikőjük sem hisz neki. A reménytelen, letargikus hangulatot Simon Péter töri meg, aki ekkor már igazi egyházfőként viselkedik: a Jézus feltámadásában kételkedőknek azt mondja, azért hiszi el ezt, mert a Mester mindent megmondott előre, az ő háromszori tagadását is. Jézus nagyon jól ismeri az egész életüket, a jellemüket, félelmüket, gyávaságukat, de megbocsát nekik, s ez a remény valóság. Jézus szeret minket, hibáink, bűneink, vétkeink, mindennapi elbukásaink ellenére is mindig itt van velünk, figyel és vigyáz ránk – sugallja Péter a tanítványoknak, erőt öntve beléjük, még mielőtt Jézus megjelenne nekik.

A film befejező képsorában János és Péter feje Jézus vállán pihen, s elhangzik a kérés, amellyel az emmauszi úton fordult a feltámadott Jézushoz két tanítvány, amikor vele együtt beérkeztek a faluba: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap!” (Lk 24,29)

Franco Zeffirelli látványos filmeposzában végig ott a remény, hogy a földi világot uraló sötétség legyőzhető, hiszen Jézus megváltott minket bűneinktől, ahogyan ő maga nyilatkoztatta ki ezt a békességet hirdető tanítását elvető, s azzal szemben az erőszakot követő, gyilkos Barabásnak. Feltámadása után pedig tanítványainak tolmácsolta az örömhírt: „Kereszthalálom révén mennyei Atyám megbékélt a világgal.”

Franco Zeffirelli: A názáreti Jézus, olasz–angol filmdráma, 371 perc, 1977.

Szerző: Bodnár Dániel

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. április 2-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.