Franka-nap 2025 – Újra együtt a hagyomány és az emlékezés jegyében

Megszentelt élet – 2025. március 25., kedd | 13:35

Április 26-án ismét várja minden egykori diákját és tanárát az esztergomi Szent Antal Ferences Gimnázium és Kollégium. A kötelékek és a közösség erősítése szentmisével, megemlékezéssel, díjátadóval, előadással, kiállítással és koszorúzással teljesedik ki; majd közös ebéddel zárul.

Az esemény kiemelt témája idén a Naphimnusz keletkezésének 800. évfordulója, valamint az egykori diákok és tanárok emlékezete, akiknek munkássága ma is hatással van a közösségre.

Vannak helyek és közösségek, amelyek életünk végéig meghatározóak maradnak. Ilyen a Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium – vagy ahogyan a közösségben hívják: a Franka. Az itt töltött évek, az iskolához fűződő barátságok és élmények mind újra életre kelnek, amikor öregdiákok százai térnek vissza az iskola falai közé. A hagyományos Franka-nap ezúttal egybeesik egy különleges évfordulóval is: 800 éve született Assisi Szent Ferenc Naphimnusza, amely az egyik legszebb alkotás az élet szépségéről és Isten dicsőségéről.

A találkozó reggel 9 órakor kezdődik az érkező öregdiákok regisztrációjával az iskola új épületének aulájában (2500 Esztergom, Bottyán János u. 10).

Ezt követően 10 órakor ünnepi szentmisét tartanak, amelyet két egykori diák, Kárpáti Kázmér OFM (1993/A) és Tóth Vencel OFM (1989/A) atya mutat be ezüstmiséjük alkalmából. Az ünnepi szentmise szónoka Reisz Pál OFM lesz. A szentmisében megemlékeznek az iskola egykori igazgatójáról és tanáráról, a 110 éve született Huszár Jeromos atyáról, majd átadják a Temesvári Pelbárt-díjakat.

A program az aulában folytatódik: 11.15-kor az öregdiák-egyesület pénzügyi beszámolójára és a 2025-ös költségvetés elfogadására kerül sor.

Ezt követően Balázs Jeromos OFM tart előadást a Naphimnusz születésének 800. évfordulója kapcsán.

Később különleges emlékezésben lehet részük a jelenlévőknek: Szabó László István (1968/H) posztumusz kiállítását nyitják meg a Kákonyi Asztrik Kortárs Galériában, ahol Strausz Kálmán Liszt-díjas karnagy (1968/H) idézi fel egykori diáktársuk emlékét.

Az iskola kriptájában koszorúzással és közös imával tisztelegnek az elhunyt tanárok előtt, majd 13 órától a gimnázium diákebédlőjében közös ebéddel zárul a találkozó hivatalos része.

A szervezők kérik, hogy aki szeretne részt venni az ebéden, április 22-ig töltse ki az erre vonatkozó regisztrációs űrlapot, amely itt található.

A 2024-es Franka-napról itt olvashatnak.

Forrás: Ferences Média

Fotó: Szent Antal Ferences Gimnázium és Kollégium (archív)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria