Függőleges lebegés

Zsolnától tanultam a mély vízben létezést. Azt, hogy lehet az orrunkig elmerülve lebegni, kapálódzás nélkül.

Zsolna autista. Zsolna fogyatékos. Zsolna gyönyörű. Ahogy hosszú várakozás után helyet ad nekem maga mellett, ahogy óvatosan kinyújtja felém a kezét, ahogy elkaphatom egy rövid pillanatra hozzám kapcsolódó tekintetét.

Hétközben tizenharmadmagával a boncodföldei autista otthonban él. Biztonságot, törődést és személyre szabott szeretetet kapnak ők itt egy olyan közegben, ahol a velük foglalkozó segítők napi élménye a létbizonytalanság. Az otthon adományokból tartja fent magát, olykor senki se látja, mikor és miből lesz fizetés, a bezárással fenyegető vészharangot gyakorta meg kell kongatni.

Kérdésemre, mely azt kutatja, hogyan lehet itt biztonságot adni az állandó bizonytalanságban, nem szavakban érkezik a válasz.

Mert mindennek ellenére, vagy éppen ezért, nagyon jó itt lenni. Lelassul az élet, hiszen az autisták között nem lehet kapkodni. Így lehet készen lenni minden olyan pillanatra, amikor magadénak tudhatod a másik szórt, nehezen kapcsolódó figyelmét.

Ami nekem magától értetődő, az itt különös értéket kap.

A málnaszörp íze. A hosszan ízlelhető egy szem cseresznye. A fakocka a kézben. A kimondott, rövid, de érthető szavak. Megérkezik a lélek, élesül a figyelem.

Az autisták életében nincs látványos gyógyulás. Itt csak az tanulható meg, hogy együtt lehet élni egy megoldhatatlan problémával. Gyökössy Endre, református lelkipásztor és pszichológus asztalán volt egy kő, rajta ezzel az egy szóval: mégis.

A boncodföldei létezés nagyon egyszerű. Mi szeretjük őket, ők szeretnek minket. Minden más csak felesleges bonyodalom.

A boncodföldei létezés nagyon bonyolult. Fennmaradni és megőrizni egy kis, láthatatlan helyet az ország egy eldugott szegletében, ahol nem történnek nagy csodák, szinte lehetetlen.

Az itt élő fiatalok nem járnak egyetemre. Nem járnak bulizni. Nem végeznek hasznos társadalmi munkát. Mégis, amit adnak a világnak, ritka kincs, értékes ajándék.

Állandó jelei ők annak, hogy Isten hogyan szeret minket. Nem azért, amit teszünk, nem azért, amit tudunk, hanem csak úgy, mégis.

Ilyen a zsolnai függőleges lebegés. Fent maradnak, fent maradunk a vízen, a ráhagyatkozás által, nem értjük, nem tudjuk, hogyan.

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír