Futásodat elvégezted... – Újratemették a vértanúhalált halt Hummel Kornél atya hamvait

A szertartás kezdetén Bieber Mária, az Együttlátók Alapítványának elnöke köszöntötte a megjelenteket. Emlékeztetett rá: 81 évvel ezelőtt temették el Hummel Kornél római katolikus papot, a vakok lelkipásztorát, a szeretet áldozatát a Hermina-kápolna kertjében. Ma, 2026. január 19-én pedig „hazaérkeztek a hamvai”, ide Zuglóba, a Rózsafüzér Királynéja-templom urnatemetőjébe.

Ezt követően Bajnóczi Veronika ismertette a mártírhalált halt lelkipásztor életének főbb eseményeit.

Hummel Kornél 1907. január 12-én született Budapesten. 1925. szeptember 18-án kezdte meg papi tanulmányait az esztergomi szemináriumban. „Teljesedett tehát szíve vágya, hogy elkezdhesse közelebbi előkészületét az oltár szolgálatára. Isten derék papja kívánt lenni.” Egyszer azt mondta:

A papi élet velejárója a kereszt – Krisztus keresztjének felvétele.”

1929. június 29-én szentelték pappá – Róma külön engedélyével, mert még nem volt 22 éves. Szent Péter és Pál ünnepe volt ekkor, és neki csak piros színű kazula jutott. „Boldogsággal töltötte el, hogy a vértanúk ünnepén az ő ruhájukban szentelhették pappá, és úgy érezte, hogy testvérükké fogadták.” 1929. július 1-jén, Krisztus Urunk szentséges Vére ünnepén mutatta be első szentmiséjét a vértanúk színében, a Damjanich utcai regnumi kápolnában.

Szolgálati helyei: Balassagyarmat, Zugló, Terézváros. 1935-től haláláig a vakok papja volt, Zuglóban, a Vakok Intézetében szolgálta és segítette látássérült lelkigondozottjait. Budapest ostroma idején, 1944 karácsonyán a XIV. kerületi Szabó József utcából beköltözött a Vakok Intézetébe, ahol minden erejével segítette a rászorultakat.

1945. január 17-én egy szovjet katona betört az intézet udvarába, ahol egy látássérült nőre támadt. Az ott lévők azonnal Kornél atyát hívták, hogy mentse meg a veszélybe került nőt. Kornél atya a gyóntatást félbehagyva azonnal a segítségére sietett. Amikor odaért, a nő és a szovjet katona közé állt. Ekkor a katona szíven lőtte őt. Hummel Kornél atya a lövést követően kétszer jól hallhatóan, hangosan, harmadszor a szája mozgásával a „Deo Gratias!” szavakkal áldotta az Istent. Ezek voltak utolsó szavai. Még az esti órákban elhunyt.

Meszlényi Antal Magyar szentek és szent életű magyarok című könyvében kiemeli: Hummel Kornél 18 éves korában megálmodta vértanúhalálát, erre készült is. Arra törekedett, hogy teljesen átadja magát Isten szolgálatára. Szerette a rózsafüzér imádságot is. Lelkigondozottjai halála estéjén, 8 órakor, amikor együtt mondták el a rózsafüzért, köréje térdepeltek, és együtt elimádkozták a rózsafüzért.

Az újratemetési szentmisén az evangélium Szent Lukács könyvéből hangzott el (Lk 23,44–53).

„A nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam” – szentbeszédének kezdetén Süllei László idézett Pál apostol Timóteusnak írt második leveléből (4,7). Kifejtette: ha végigtekintünk Kornél atya életútján, egy olyan embert látunk, akit a sors már korán megpróbált. Nem vágyott látványos sikerekre, csendes jelenlétével világított ott, ahol a legnagyobb volt a reménytelenség. Kornél atya a remény zarándoka volt, aki akkor is a helyén maradt, amikor mások menekültek. 1944 vészterhes telén, amikor Budapest ostromgyűrűbe szorult, nem a biztonságot választotta, hanem beköltözött a Vakok Intézetébe.

Tudta, hogy azoknak, akik nem látják a feléjük süvítő golyókat, kétszeres szükségük van egy biztos kézre és egy megnyugtató hangra. „Ő volt ez a kéz és ő volt ez a hang.”

Hummel Kornél titokban mentette az üldözötteket, nappal sebesülteket ápolt, este pedig a gyóntatószék rácsai mögött adott békét a meggyötört lelkeknek.

A szónok kiemelte: Hummel Kornél vértanúsága nem a véletlen műve, egész élete tudatos igenlése. Amikor életének utolsó perceiben a gyóntatást megszakítva kisietett, testével védelmezte a megtámadottat, nem mérlegelt. Ő már akkor tudta: a harcot megharcolta. A legnagyobb áldozatot meghozta.

A piros miseruha, amelyről fiatal papként álmodott, saját vérévé vált, a hitelesség végső pecsétjévé.

Földi maradványai az elmúlt évtizedekben sok helyen pihentek. Ez a vándorlás most véget ér. Ezzel az újratemetéssel nemcsak a testének adunk végtisztességet, hanem lelki örökségét is szívünkbe emeljük. Ez az aktus a szeretet győzelme minden rossz és negatív dolog fölött.

Kornél atya példája ma is tanít: bátorságra, figyelemre, arra a hálára, amely még a halál árnyékában is képes Istenhez fordulni.

„Miközben elhelyezzük hamvait, kérjük az Urat, hogy az ő közbenjárására nyissa föl lelki szemeinket, hogy meglássuk egymásban a testvért.

Kornél atya, futásodat elvégezted, barátaidért életedet adtad.

Nyugodj most békében, híveid és tisztelőid körében.

Imádkozz értünk, és vigyázd továbbra is azok lépteit, akiknek életét egykor feláldozott önmagaddal tetted szebbé. Legyen ez a nyugvóhely számodra a megérkezés, számunkra pedig az örök megemlékezés, és a töretlen remény forrása. Ámen!”

A szentmise után Erdő Péter bíboros, prímás megbízottjaként Süllei László, az Esztergom-budapesi Főegyházmegye általános érseki helynöke a vele koncelebráló paptestvérek és a hívek kíséretében végső nyugvóhelyére helyezte Hummel Kornél hamvait a templom urnatemetőjében.

Fotó: Thaler Tamás

Bodnár Dániel/Magyar Kurír