Gazdag programsorozattal ünnepli a Czuczor Gergely-emlékévet a győri bencés gimnázium

Kultúra – 2016. március 31., csütörtök | 8:00

A Magyar Nyelvstratégiai Intézet, valamint a győri Szent Mór Bencés Perjelség és a fenntartásában működő Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium gazdag programsorozatot kínáló emlékévvel ünnepli a Czuczor Gergely-jubileumot.

Czuczor Gergely, a 150 éve elhunyt író, költő, népdal- és néptáncgyűjtő, nyelvtudós bencés szerzetes emlékére március 11-én nyílt meg a Czuczor Gergely-jubileum, a róla elnevezett bencés gimnáziumban. A 2017. február 4-én záruló rendezvénysorozat eseményei között jubileumi koszorúzások, emlékkonferenciák, rendhagyó történelmi film és dokumentumfilm bemutatása, emlékkiállítás és fiataloknak szóló szavalóverseny szerepelnek.

Czuczor Gergely élete és munkássága az egész Kárpát-medence magyarságának ügye, így a jubileum kiemelkedő rendezvényeit tíz határon kívüli helyszínre is elviszik a szervezők: Pozsonyba, Kassára, Beregszászra, Kolozsvárra, Csíkszeredára, Újvidékre, Szabadkára, Mariborba, Eszékre és Alsóőrre.

Czuczor Gergely olyan személyiség, aki műveltsége, munkássága és nemzetéért hozott áldozatai révén a Kárpát-medencei magyar ifjúság elé állítható példaképként.

A Czuczor Gergely tiszteletére rendezett programsorozat színdarabbal, néptánccal, népdalénekléssel és szavalattal nyílt meg Győrött, a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium dísztermében március 11-én, a nemzeti ünnephez kapcsolódva.

Ugyanakkor a jubileum sajtónyilvános kezdete Kufstein várában volt március 15-én, ahol egy kisebb küldöttség megkoszorúzta Czuczor Gergely emléktábláját az egykori várbörtön falán, ahol a papköltő több éven át raboskodott Kazinczy Ferenccel együtt.

A mai magyar társadalom semmit sem tud a tudós bencés paptanárról, akit Kazinczy Ferenc, református létére, ezekkel a szavakkal ölelt keblére egy találkozójuk alkalmával: „akinek csak a ruhája fekete, de a lelke fehér”.

A Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és a Magyar Nyelvstratégiai Intézet közös tanulmányutat szervez pedagógusoknak és tanár öregdiákoknak a Felvidékre, Czuczor Gergely életének és a bencéseknek a nyomában, 2016 júniusában. Célállomások: Komárom, Érsekújvár (Czuczor Gergely Alapiskola), Andód (Czuczor Gergely szülőfaluja), Deáki (a Halotti beszéd és Könyörgés keletkezési helye), Nyitra (tanulmányai egyik helyszíne), Modor (az első magyarországi bencés iskola emlékei a 17. századból).

Czuczor Gergely bencés szerzetes, költő, nyelvtudós (a Magyar Tudományos Akadémia tagja) személye nemcsak a nyelvtudományhoz, hanem a népdalhoz, a népzene- és néptánckutatáshoz és a költészethez is kötődik, sokoldalúságával, kiterjedt idegennyelv-ismeretével bármelyik magyar ember példaképe lehet. 

A diákok ezért felvidéki palóc és székely nyelvjárásban való versmondással, népdalénekléssel, koszorúzással tisztelegnek a nagy nyelvtudós, népdalgyűjtő és költő előtt.

Június 13-án tematikus napot tartanak Győrött az iskola névadójának életéről és a tudós győri bencések munkásságáról. A napot a Czuczor Gergely életéről és munkásságáról készített dokumentumfilm vetítésével nyitják meg. Ezt követően a diákok több témában hallhatnak párhuzamosan előadásokat.

Június 14-én, Pinnyéden Bencés kertészkedés címmel tartanak foglalkozást a gimnázium diákjainak bevonásával.

Június 27. és július 2. között szlovákiai kerékpártúrát szervez az iskola diákjai számára Czuczor Gergely és a bencések felvidéki emlékei nyomában. Ennek során felkeresik Deáki egykori bencés apátsági templomát (a Halotti beszéd keletkezési helyét, ahol felcsendül annak énekelt változata is). Ezt követően olyan felvidéki helyekre látogatnak el a diákok, amelyek valamilyen módon a neves bencés tudósok és szerzetesek életének egy-egy szakaszához kötődnek: Galánta, Nagyszombat, Modor, Vágsziklás, Garamszentbenedek, Szimő, Andód, Érsekújvár, Komárom.

Szeptember 1-jén tudományos-ismeretterjesztő konferenciát tartanak a magyar nyelvről és Czuczor Gergely költői, nyelvészi munkásságáról a bencés közösségnek és a győri gimnázium tanulóinak. A konferencia kiemelt célja, hogy a középiskolás diákok számára közérthető módon tárják fel a nyelveredet és néperedet kérdéskörét, illetve a nyelvrokonsági kutatások „nemzeti romantikus” és politikai felhasználásának problematikáját.

Szeptember 10-én egész napos tudományos, szakmai konferenciát szervez a MANYSI és a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium a magyar nyelvről és Czuczor Gergely munkásságáról öregdiákoknak, valamint Győr város közönségének és szakembereknek.

Novemberben rendezik meg Budapesten, a Pesti Vigadóban a Czuczor-gálaestet. Először a Szent Benedek Rendben énekelt gregorián liturgikus énekekből ad elő a győri Collegium Musicum Jaurinense Régizene Egyesület, a Gimnázium fiúkórusa. Ezt követően a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Czuczor Gergely eddig feltáratlan népdal- és néptáncgyűjtéseiből ad elő válogatást. Végül a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium által meghirdetett irodalmi és történelmi versenyek, pályázatok díjkiosztója következik. Az est  a Czuczor Gergely életéről Pozsgai Zsolt Szabadoncok című drámája alapján készített játékfilm levetítésével zárul. A film létrejöttét a Magyar Nyelvstratégiai Intézet támogatta.

Decemberben a diákok számára tudományos-ismeretterjesztő műhelybeszélgetéseket szerveznek anyaországi és felvidéki fiatal szakemberekkel a jeles győri bencés tanárok 19–20. századi munkásságáról, Czuczor Gergely életéről, illetve „a nemzeti ébredés, nemzeti mozgalmak és anyanyelv, nemzetépítés a szomszédos államokban, felvidéki magyarok, a magyar nyelv helyzete a Felvidéken és a környező országokban napjainkban, román geopolitika” és egyéb érdekes témákról közérthető módon. Ezt követően megkoszorúzzák a Czuczor Gergely–Jedlik Ányos-szoborpárt.

A jubileumi év zárásaként 2017. február 4-én, az V. Győri Bencés Bálon mutatják be a Czuczor Gergely-évkönyvet, illetve adják át a Győr város középiskolásai számára kiírt irodalmi és történelmi pályázatok díjait.

Forrás és fotó: czuczor.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria