Generális káptalanra gyűltek össze Prágában a premontreiek

Megszentelt élet – 2024. augusztus 1., csütörtök | 9:50

Generális káptalanját tartja a premontrei rend július 23. és augusztus 3. között. A hatévente megrendezett eseménynek ezúttal Csehország legrégebbi premontrei kolostora, a prágai strahovi apátság ad otthont, ahol közel 400 éve a rendalapító Szent Norbert ereklyéit is őrzik.

A generális káptalan a premontrei rend fő törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltató fóruma. Minden apátságból és egyéb rendi közösségből legalább két fő érkezik, emellett nővérek, szakértők, megfigyelők és különböző rendi tisztségviselők. A kéthetes esemény során megvitatják a rendet érintő általános ügyeket, a felmerülő problémákat és megoldandó kérdéseket, valamint természetesen szó esik a sikerekről és örömökről is.

A premontrei rend általános káptalanját hatévente tartják meg, a helyszínt minden alkalommal a generális apát (Jos Wouters OPraem) határozza meg. A korábbi alkalmakat Rómában (Olaszország, 2000), Freisingben (Németország, 2006), De Pere-ben (USA, 2012) és Rolducban (Hollandia, 2018) tartották.

A magyarországi cirkária (rendtartomány) képviseletében hat fő vesz részt a prágai találkozón.

A plenáris ülésekre a kolostor nyári refektóriumában kerül sor. A csoportos beszélgetések különböző nyelveken zajlanak.

A szabadidőben a rendtagok változatos programlehetőségek közül választhatnak, mint például tárlatvezetés a kolostorban, a könyvtárban vagy a képgalériában, felkereshetik a francia stílusú kolostorkertet, illetve a környéken rövid kirándulásokat tehetnek.

A szentmiséket és a liturgiákat alapvetően az apátság Nagyboldogasszony-bazilikájában, illetve a Szent Norbert-kápolnában tartják (itt őrzik Szent Norbert ereklyéit is), de volt már szertartás a Szent Vitus-székesegyházban is.

A tervek szerint a találkozó végén Jan Graubner prágai érsek vagy Dominik Duka bíboros, emeritus érsek mutat majd be szentmisét.

Forrás: Gödöllői Premontrei Apátság Instagram-oldala; gcstrahov2024.org

Fotó: Ordo Praemonstratensis Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

Fotó: Johan GoossensFotó: Johan GoossensFotó: Johan GoossensFotó: Johan Goossens