Gianfranco Albano: Hittel és vérrel

Kultúra – 2010. augusztus 11., szerda | 17:35

A film főhőse valóban élő személy volt, Giuseppe Puglisi – Don Pino – római katolikus pap, aki Palermóban, annak egyik legelhagyatottabb, legszegényebb körzetében, Danbraccióban felkarolta a kallódó gyermekeket és fiatalokat, hogy megmentse őket a bűnözéstől és a maffiától.

Emellett nyíltan ostorozta a maffiát. Ezzel kivívta a bűnszövetkezet haragját, s 1993 szeptemberében, temploma közelében 56. születésnapján meggyilkolták.

A történet több síkon játszódik. Két világ áll egymással szemben, a szakadék áthidalhatatlan, nem lehetséges köztük hidat emelni, mert az egyik fél feltétlen behódolást vár a másiktól. A maffia az egyik világ, élén Don Sebastian Massalával, a másik Don Pino és a követői. Már a két személy származása is alapvetően különbözik egymástól. Don Sebastiannak már az apja is maffiavezér volt, Don Pinónak viszont szegény cipész, Don Sebastian apjának a lábbelijét is ő készítette. A történetben Don Sebastian és Don Pino egyszer sem találkoznak egymással személyesen, de mindvégig egymás ellen harcolnak. Don Sebastian erőszakkal, Don Pino a lélek, a szellem erejével. Don Sebastian a Hanson utcai ingatlanban bujdosik, annak földalatti részében. Az ingatlant harminc éve kezdték el építeni, mert kampány volt, és a politikusok megígérték, hogy iskolát építenek. El is kezdték az alapozást. Ám a kampánynak vége lett, s azóta mindenki elfelejtette az ígéretet. „Kit érdekel, hogy épül-e iskola Danbraccióban?” – teszi fel a kérdést az egyik jelenetben Don Pino. Danbraccióban se iskola, se orvosi rendelő nincsen, az itt élők hihetetlen szegénységben élnek, s ezt használja ki a maffia, sokakat behálóz közülük, a megélhetés reményét csillantva fel előttük.

Don Sebastiannak egyre gyanúsabb lesz Don Pino, ezért figyeltetni kezdi. A feladattal az egyik leghűségesebb emberét, Nucciót bízza meg, ő pedig utasítja az öccsét, Santinót, hogy férkőzzön Don Pino közelébe, és rendszeresen jelentsen róla. Don Sebastian több emberről gondoskodik. Nuccióra és Santinóra saját fiaiként tekint. Az ő szüleikről valakik becstelenséget állítottak, s emiatt Németországba kényszerültek vándorolni, ahol hamarosan megölték őket. Nem derül ki, hogy Don Sebastiannak volt-e köze a halálukhoz, netán ő terjesztett róluk rossz hírt, hogy vetélytárs nélkül maradjon. Ugyanígy gondoskodik Vincenzinóról és az anyjáról, Rosáról, mert a családfő, Turi börtönben van. Don Sebastian mintha az ördögöt testesítené meg a történetben. Semmit nem tesz önzetlenül, az ő segítségének mindig ára van. Akiken segít, valamennyien elveszítik a személyiségüket, nem lesz többé egyéni akaratuk, csupán automatikus végrehajtók lesznek, azt kell tenniük, amit Don Sebastian megparancsol nekik. Ha ölni kell, ölnek, ha pénzt kell behajtani, azt behajtják, ha le kell pakolni egy gazdag szállítmányt a teherautóról, akkor azt lepakolják. Aki Don Sebastian köréhez tartozik, annak maximálisan alá kell vetnie magát a maffiafőnök akaratának. Ebbe az is beletartozik, hogy csak azzal szabad barátkozniuk, akinek a személyére Don Sebastian igent mond, vagy éppen előírja, hogy érdekből barátkozzanak az illetővel.

A harc tulajdonképpen Santino és Vincenzino lelkéért zajlik. A két fiúnak kezdetben Nuccio a példaképe, őt utánozzák. Nuccio kicsiben olyan, mint nagyban Don Sebastian. A maffiafőnöktől kapott pénzen viszonylagos jólétet teremt az öccsének, de Vincenzinóról is gondoskodik, pl. drága cipőt vesz neki. Azonban egyik fiú lelkével, szellemével sem törődik. Santino olvasni sem tud. Pedig mindketten tehetségesek, jobb sorsra érdemesek. Santino a lovakhoz ért, szenvedélyesen szereti Totót, a győztes versenylovat, Don Sebastian kedvencét, lelkiismeretesen a gondját viseli, Vincenzino pedig szépen rajzol.

Don Pino számára nincs elveszett lélek, vallja, hogy a jóra való hajlam minden gyermekben és fiatalban megvan. Iskolát akar építeni, és a Hanson utcai ingatlant nézi ki magának, hogy befejezze a harminc éve elkezdett építkezést. Minden energiáját erre mozgósítja. Ezzel azonban végérvényesen szembekerül Don Sebastiannal, akinek veszélybe kerül az eddig biztonságosnak hitt búvóhelye.

Don Pino fokozatosan ismeri fel, hogy Danbraccióban minden hatalom Don Sebastian kezében van, bár nem jöhet elő a rejtekhelyéről, mert azonnal letartóztatnák, mégis ő irányítja a városrészt, a föld alól, mintegy megtestesítve az ördögöt. Az emberek pedig félnek, rettegnek Don Sebastiantól, „a láthatatlan embertől”, a nevét sem merik kiejteni. Ehelyett, elhárítva maguktól a felelősséget, a „mocskos” zsarukat szidják, átkozzák, ha razziát tartanak és elhurcolnak néhány lakót, akikről feltételezik, hogy segítik, vagy fedezik a maffiafőnököt.

Don Pino mellett Santino a film másik központi szereplője. Santino kezdetben ellenséges Don Pinóval szemben. A fiú nagy szeretettel gondozza Don Sebastian kedvenc versenylovát, Totót. Mindennap egy hatalmas mező közepén álló, dúslombú fához vezeti a gyönyörű fekete mént, eteti, itatja, csutakolja. Mintha a jó és a rossz tudásának fáját látnánk az Édenkertből (Ter 2,16-17). Don Pino a választás Istentől kapott szabadságáról beszél Santinónak: „Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy tudsz választani. És hogy választhass, sokat kell tudnod! És hogy sokat tudj, tanulnod kell! Isten adott nekünk agyat, érző szívet, és a választás képességét!”

Santino ahogy egyre közelebb kerül Don Pinóhoz, azzal párhuzamosan távolodik el mind jobban Nucciótól és Don Sebastiantól. Nuccio is kap egy lehetőséget, hogy megváltozzon. Beleszeret a szépséges Mariába, egy rendezett családból származó leányba, el is veszi feleségül. Don Sebastian látszólag megint nagylelkű, egy autókereskedő-műhelyt ajándékoz az esküvőjére Nucciónak. Ennek azonban ismét ára van. A megélhetést biztosító ajándék mellé egy pisztolyt is ad neki, s kilátásba helyezi, ha szükség lesz rá, majd megkéri egy apróbb szívességre. Sejthető, hogy ez gyilkosság lesz, ami majd később be is következik. Időnként mintha Nuccio is magába szállna. Így amikor gyerekkori barátja, a drogos Alfio megfojtja az általa vezetett kocsiban Turit – Vincenzino apját, aki a börtönben vádalkut kötött az ügyészséggel –, utána otthon hosszasan zuhanyozik, mozdulatain érezni, hogy megtört, mintha nem csak a testét, hanem a lelkét is tisztára akarná mosni. A valódi, egész személyiségét átformáló bűntudat azonban hiányzik belőle. A maffia többször tesz kísérletet Don Pino megfélemlítésére. A háttérből Don Sebastian irányítja az eseményeket, az ő akarata szerint történnek az erőszakos cselekmények, úgy, ahogy azt az adott helyzetben éppen célszerűnek látja.

Az első figyelmeztetés előzménye, hogy Nuccio és Alfio felgyújtják Rosalio cukrászdáját, amiért megtagadja a védelmi pénz további fizetését Don Sebastiannak. Don Pino igyekszik lelki vigaszt nyújtani Rosaliónak, aki nem hajlandó elhagyni a szülőföldjét, noha az élete ekkor már súlyos veszélyben van. A cukrász nagy szeretetben él a feleségével, Catherinával, beletörődve az Úr akaratába, hogy nem áldotta meg gyermekkel a házasságukat. Nuccio és Alfio az asszonyt sem kímélik, Alfio kést helyez Catherina nyakához, és letépi a nyakláncát. Nuccio talán már ekkor lelőné Rosaliót, de megjelenik egy duci kisfiú, Vittorio, aki többször is feltűnik a filmben, az ártatlanság megtestesítőjeként. Nuccio leereszti a pisztolyt, megsimogatja Vittoriót, mintha azt mondaná, ne félj semmitől, csak szórakoztunk. Don Pino elmegy a rendőrségre Rosalióval. Santino a motorkerékpárjáról nézi, amint bemennek a rendőrség épületébe. Ezután következik az első figyelmeztetés: ismeretlenek megszentségtelenítik, bekenik vérrel Don Pino fehér reverendáját. A vér itt kifejezi az Oltáriszentség megalakulását, Jézus életáldozatát, „Ez az én vérem, amely sokakért kiontatik” (Mk 14,24). Valószínű tehát, hogy ekkor Santino, teljesítve ügynöki szerepét, jelentett Nucciónak, aki azonnal értesítette Don Sebastiant.

A második figyelmeztetés már egyértelműen tragikus: Alfio Don Sebastian parancsára meggyilkolja Rosaliót és a holttestét Don Pino plébániája elé löki. Te is így járhatsz, ha sokat okoskodsz velünk – Rosalio meggyilkolásával a maffia ezt üzeni Isten szolgájának. Don Pino zokogva gyászolja barátját, aki áldozattá vált, egy kegyetlen maffiózó magándiktatúrájának az áldozatává. A Pieta-ábrázolásokat idézi, ahogy Don Pino a karjában tartja és magához szorítja a meggyilkolt Rosaliót.

A harmadik figyelmeztetés, hogy váratlanul tűz üt ki Don Pino plébániáján. Az ok ismeretlen, de egyértelmű, hogy kik állnak a háttérben…

A film egyik csúcspontja, amikor Don Pino szabadtéri szentmisét mutat be a nyomortelepen. Az előzmény, hogy a drogos Alfio motorozni viszi Vincenzinót, és ráveszi őt arra, hogy száguldásuk közben rabolja el egy fiatal nő táskáját. Vincenzino megteszi ezt, de közben a motorral felborulnak. A nő hisztérikusan sikoltozik, mire a megrémült, és a kábítószertől már teljesen elborult agyú Alfio lelövi. A nő meghal. Alfio elrohan, Vincenzinót pedig a fiatalkorúak börtönébe viszik. Félelmében nem mer vallomást tenni Alfióra. Don Pino ekkor nagyon kemény, arra figyelmezteti a lakókat, nehogy megint a rendőröket szidják. Egy tizennégy éves fiú lopott, holott „Tizennégy évesen tanulnia kellene! De ez a város még azt a jogot is elveszi tőle, hogy tizennégy éves legyen.” Arra is emlékezteti őket, hogy a rablási kísérlet során egy asszony meghalt. „Isten azt tanította, hogy ne öljünk! És egyetlen ember, senki ember fia nem szegheti meg Istennek ezt a szent törvényét!” Don Pino nem fejezi be a szentmisét a szokásos szöveggel: „Menjetek békével”, mert úgy érzi, mindenki lelkiismeretét „súlyos bűn nyomja. Egy óriási, egy óriási bűn.” Don Pino arra figyelmezteti tehát a Danbraccióban élőket, hogy egyikőjük sem bújhat ki a saját felelőssége alól, mindenkinek szembe kell néznie önmaga mulasztásával, még akkor is, ha az a félelemből eredt. A rögtönzött misén ott van Santino is. Rezzenéstelen arccal figyel, mintha nem is lennének érzelmei, mintha képtelen lenne feldolgozni Don Pino szavait.

Don Pino azonban nem csak beszél, cselekszik is, hiszen eléri, hogy Vincenzinót kiengedjék a fiatalkorúak börtönéből, anyjával együtt elköltözhetnek, új életet kezdhetnek. Megvan tehát a remény arra, hogy Vincenzino nem vész el, kiemelkedik a nyomorból, a kilátástalanságból.

Nuccio célja egy idő után az, hogy Santinót a bűntársává tegye. Don Sebastiannál is szeretne jó pontot szerezni, ezért, hogy bizonyítsa neki a feltétlen hűségét, s kompenzálandó az öccse viselkedését, elárulja, hogy Alfio lőtte le az asszonyt az utcán, s azt is, hogy hol rejtőzködik. Don Sebastian utasítja Nucciót, hogy gyilkolja meg gyerekkori barátját. Ez az első „apróbb” szívesség, amit el kell neki követnie az anyagi biztonságért cserébe. Sötét van, késő este, hárman vannak a vízparton, Nuccio, Alfio és Santino, akit a bátyja magával visz, hogy vegyen részt ő is Alfio meggyilkolásában. Santino indulatosan vonja felelősségre Alfiót, hogy az asszony lelövésébe belekeverte Vincenzinót is. Nuccio megpróbálja nyugalomra inteni az öccsét. Derűs percek következnek, Nuccio és Alfio pizzát esznek – mintha az utolsó vacsora profanizálását látnánk –, majd megfürdenek a folyóban, látszólag gondtalan vidámsággal csapkodják egymásra a vizet. Ám egyszer csak váratlan fordulattal eldördül a pisztoly, Nuccio lelövi a neki háttal álló Alfiót, mintha szemtől szembe nem lett volna lelki bátorsága megtenni ezt a gyerekkori barátjával. Nuccio követeli a megdöbbent Santinótól, hogy ő is lőjön bele a már halott Alfióba. Arra hivatkozik, hogy ha Don Sebastian megtudja, hogy nem vett részt Alfio meggyilkolásában, őt is megöli. Ez azonban csak ürügy: valójában ezzel akarja végleg magához kötni a tőle egyre jobban eltávolodó öccsét. Santino gyűlölte Alfiót, de nem lő bele a holttestébe. Eldobja a pisztolyt és elrohan. Nuccio leroskad a földre, fejét lehajtja. Háta mögött lobog a máglyatűz, mintha a kárhozat fenyegető veszélye villanna fel, de a lehetőség is arra, hogy Nuccio szálljon magába, nézzen szembe végre bűnös életével.

Santino ekkor teljesen összezavarodik. Egyedül rója az utcákat, gyötrődik, nem tudja, mit tegyen. Attól, hogy felismerte a bátyja valódi énjét, meghasonlik. Úgy érzi, az egész eddigi élete hazugságra épült, akit ő a legbiztosabb támaszának tartott, arról kiderült, hogy kegyetlen bűnöző, bármire képes, még embert ölni is. Santino képtelen feldolgozni ezt a súlyos terhet. Egyetlen ember maradt, akiben maximálisan megbízik, Don Pino. Santino beül a gyóntatófülkébe. Szaggatottan törnek fel belőle a vallomásos szavak: „Én beszélgetni akarok. A bátyámról… valahogy meg kellene akadályozni, hogy másoknak ártson, ártatlan embereknek… A bátyám egy közönséges gyilkos.” Ám Santino ennek ellenére úgy érzi, nem teheti meg, hogy a testvérét feladja a rendőrségen. Don Pino válasza egyértelmű: „Nem tudok segíteni, Santino. Tedd azt, amit a saját lelkiismereted diktál.”
Látszólag rendeződnek a dolgok. Összegyűlik a pénz arra a házra, amelyet Don Pino a fiatalok részére szándékozik megvásárolni, hogy ott a plébánián kívül is taníthassa, oktathassa őket. Don Pino levelet ír lelkiatyjának, Agostinónak. Az örök életbe való mélységes hitéről tesz tanúbizonyságot. Úgy érzi, őrá is áll, amit Szent Krizosztom – vagyis Aranyszájú Szent János – írt csaknem kétezer évvel ezelőtt: „Sok veszedelmes és fenyegető vihar keresztezi utamat, de mitől is félnék? A haláltól? Az én életem Krisztus szolgálata, és a halál megváltás. És ha Krisztus velem van, ugyan kitől félnék?” Don Pino mintha búcsúzna a földi élettől, a szeretet hatalmáról ír, és arról, hogy mindent ugyanígy csinálna, ha újrakezdhetné.

Don Pinónak a hívő közösség a születésnapját ünnepli, önfeledt öröm és boldogság, szeretet, derű és jókedv hatja át az ünnepséget. Ám a sötétség erői már készülődnek a háttérben. Az ünnepség végén a hívők eltávoznak, Don Pino egyedül marad, a templomból hazafelé tart a néhány lépésnyi távolságra lévő plébániára. A sötétből előbújik Nuccio és egy másik maffiózó. Nuccio a Don Sebastiantól kapott pisztollyal lövi le Don Pinót. A gyilkosságot követően Nuccio társa gyorsan elrohan. Õ azonban letérdel Don Pino holtteste mellé, keresztbe teszi meggyilkolt áldozatának a kezét. Rohanó társa visszanéz, rémülten sürgeti, de Nuccio még néhány másodpercig ott térdel a holttest mellett, mintha imádkozna magában, s csak utána menekül el ő is.

Don Pino életét áldozta, hogy sokaknak legyen élete, hiszen lelki útmutatást adott Santinónak, Vincenzinónak és másoknak. Életét adta, mint Jézus, másokért való szeretetében, s tudjuk, hogy a Megváltó mit mondott tanítványainak az utolsó vacsorán – „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mintha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15,13) – és még korábban, Nikodémusnak, a Zsidó Főtanács tagjának: „… úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ” (u.o. 3,16-17).

Hittel és vérrel
(Olasz filmdráma, I-II., 2001, 200 perc)
Rendező: Gianfarnco Albano
Forgatókönyvíró: Pietro Calderoni, Gualtiero Rosella
Főbb szereplők:
Ugo Dighero: Don Pino
Beppe Fiorello: Nuccio
Tiziana Lodato: Maria
Calogero Butta: Don Sebastiano
Alessandro Agnello: Santino

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kép: port.hu