A találkozó kora délelőtt imaórával kezdődött, melyet Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök vezetett. Az együtt imádkozók a feltámadt Krisztus dicsőségébe ajánlották életüket, családjukat.
A megjelenteket Nagy Tamás atya, a rendezvény főszervezője köszöntötte. Tamás atya vajdácskai parókus, Bodroghalom pedig Vajdácskához tartozó filia.
Az esemény megvalósításához hozzájárult Varga Balázs polgármester és a település képviselő-testületének nagylelkű támogatása, valamint a falubeliek összefogása.
A programokhoz a Türr István Képző és Kutató Intézet Bodroghalmi Innovációs Oktatási és Közösségi Központja biztosította a helyszínt.
A kisebbeket zenés foglalkozás várta. Novák-Tóth Györgyi a zene, különösen pedig a hegedűjáték világába vezette be a legkisebbeket. A teremben többféle kreatív tevékenység közül lehetett választani, sokféle dísz- és ajándéktárgy készült el a délelőtt folyamán.
Mindeközben az oktatási központ melletti műfüves pályán Gorcsa János atya fáradhatatlan irányítása mellett focimérkőzések zajlottak.
Különleges színfoltja volt a napnak Horti Zoltán mesemondó, aki több mint húsz éve mesél kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Előadásában ezúttal a magyar népi hagyományokból ismert legendamesék közül Jézus és Szent Péter földi vándorlásáról szóló történetek elevenedtek meg.
A Profán evangélium című műsorában humorral átszőtt, mégis mély erkölcsi tanításokat hordozó meséken keresztül szólította meg a hallgatóságot, bizonyítva, hogy a mesék a felnőttek számára is tartogatnak üzenetet.
A szervezők – köztük Debreceni Zoltán atya – még arról is gondoskodtak, hogy tombolán nyerhető apró ajándék nélkül egyik gyermek se térjen haza.
A bodroghalmi családi nap azonban önmagában is maradandó értéket jelenthetett minden résztvevő számára a közösség ereje, a hit megtartó ereje és a közösen megélt élmények által.
Szöveg: Varga-Juhász Bernadett
Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria






















