Grado Giovanni Merlo: Szent Ferenc nevében

Szent Ferenc nevében című könyvében Grado Giovanni Merlo a ferencesek és a ferencesség történetét dolgozza fel a kezdetektől a 16. század elejéig. Ebben a három évszázadban vált véglegesen külön az obszervánsok és konventuálisok ága, az obszervánsok soraiból pedig megszületett az eredetekhez való visszatérés „utópikus” vágyakozásából a kapucinus mozgalom. Ettől kezdve a három ferences család útjai külön futnak, és gondjaik is különböznek a korábbi idők problémáitól.

A szerző kiemeli: könyvének címe – Szent Ferenc nevében – programadónak hangzik. Az alcím pedig – A ferencesek és a ferencesség története a kezdetektől a 16. század elejéig – pontosítja, hogy Szent Ferenc nevében valósult meg a ferences rend és a ferencesség „hosszú és varázslatos” története a 13. század elejétől a 16. század elejéig.

Ez a történet „ugyanebben a névben” zajlott, zajlik és fog folytatódni, és szükségessé teszi a múlttal való elkerülhetetlen szembenézést.

A Szent Ferenc-i archetípus nemcsak a rend „fiai” körében hat, hanem széles körű és vonzó befolyást gyakorol, „éppen amennyiben szent, és amennyiben Assisi Ferenc” – szögezi le a könyv írója. – Isten Szegénykéjének emberi útja és a Kisebb Testvérek Rendjének története tele volt nehézségekkel és szenvedéssel, „Jézus Krisztus evangéliumának nevében”, annak konkrét megvalósítása során „a kérlelhetetlenül hömpölygő időben s a személyes és társadalmi élet kiszámíthatatlan és folyamatos változásaiban”. Vajon az evangélium megvalósítása – konkrétságán túl – dinamikusan „ferences” jellegű volt-e, s ha igen, milyen mértékben, hogyan változott a kisebb testvérek és a rend ferencessége? 

Merlo szerint alapvető kérdések ezek. A ferencesek történetének tárgyalásához a legjobb kiindulópontnak Assisi Ferenc Végrendelet című írását tekinti, amelyet élete végén mondott tollba. Az elején olvasható: „Az Úr így adta meg nekem, Ferenc testvérnek, hogy elkezdjem a bűnbánattartást. Míg bűnökben voltam, túlságosan keserű volt számomra a leprások látása, de maga az Úr vezetett el engem közéjük, és én irgalmasságot cselekedtem velük. És amikor eltávoztam tőlük,

az, ami nekem keserűnek tűnt, átváltozott számomra a test és a lélek édességévé, és ezután egy kicsit megálltam, és kijöttem a világból.”

Ferenc testvér visszaemlékezése a magától Istentől adományként kapott bűnbánati felhívástól indul. Útja az isteni kegyelem jegyében veszi kezdetét, közelebbről meg nem határozott időpontban, körülbelül 1205-ben, húsz évvel a Végrendelet keletkezése előtt – írja Grado Giovanni Merlo. Hozzáfűzi: a „keserűséget” nem is annyira a leprások társadalmi helyzete, mint inkább fizikai állapotuk okozza Ferencnek, ha csupán emberi szemmel tekint rájuk, nem pedig az Istenhez való „megtérésre” és az e világi életét irányító értékek felforgatására való alkalmat lát bennük.

Ennek a világnak az értékei, „jobban mondva értéktelenségei” a leprások számára (és mindenki számára, aki velük találkozik) csak negativitást, szomorúságot, pesszimizmust nyújtanak az emberi létet, a nyomorúságot illetően. Mindez azonban irgalmasságra indít, Isten pedig arra használja fel, hogy az embert az egészen másmilyen értékek felé vezesse.

„A bűnbánat gyakorlása a pozitivitás felé vezető út kezdete. A leprásokkal való együttlét és az irgalmasság gyakorlása megszabadít a negativitástól, és új létdimenziókba röpít.”

A kötet írója kifejti: a Ferenc által létrehozott testvéri közösség elhatárolódik a várostól, de nem vonulnak ki a társadalomból, osztoznak a peremen élők, a kisemmizettek, „az utolsók és utolsóelőttiek körülményeiben”. Megélhetésük a szolgálaton alapul. Nem engedik be életükbe a pénzt. Kétkezi munkát végeznek, és nem kérnek érte társadalmi arányú ellenértéket; csak annyit fogadnak el, amennyi létfenntartásukhoz szükséges és nélkülözhetetlen, s csak akkor járulnak az Úr asztalához – házról házra koldulva –, amikor nem kapják meg a munkájukért járó bért. Tiszteletben tartják a betegek és a leprások emberségét.

Olyan üzenet „haszontalan szolgái” lesznek, amely bűnbánatra és megtérésre indítja az embereket. Hagyják, hogy a Lélek vezesse őket, visszaadván Istennek minden jót. A szegény, alázatos és megtagadott Jézust követik, elvetvén és visszájára fordítva a világ értékeit.

A testvériséget dinamizmus hatja át, kiváló képesség arra, hogy a változó világhoz igazítsák „a szent Evangélium szerinti életet”, legmélyebb értelmének elvesztése nélkül.

A könyvből kiderül: nem egészen száz évvel a ferences rend megszületését követően „Szent Ferenc fiait” ott találjuk a katolikus Európa minden szegletében, immár mélyen beágyazódva az emberek közötti viszonyokba és a társadalmi struktúrákba, amint a keresztény üzenet „újra aktuálissá tételén dolgoznak az anyagi és mentális környezetében a korábbi évszázadokhoz képest gyökeresen megváltozott nyugati világban”.

A fiatal ferences közösség tagjai a 13–14. században egyrészt elvitték az evangéliumot azokhoz, akik nem ismerték, vagy nem csatlakoztak hozzájuk, másrészt újra eljuttatták az olyanokhoz, akik elfeledték, elhagyták vagy elárulták.

Merlo szerint a krisztianizáció önmagában – „mint tisztán hitbeli cselekedet” – nem létezett és nem is létezhetett volna abban a korszakban, de létezett az evangelizáció kalandja, „nem elválaszthatóan vagy elvontan emberek konkrét életsorsától, társadalmi, gazdasági, intézményi és ideológiai környezetüktől”. Ez a kaland pedig csak a pápasággal, a hatalom birtokosaival és a társadalom vezető rétegeivel összefüggésben valósulhatott meg.

Grado Giovanni Merlo történelmi áttekintéséből kiderül: az 1540-es évek elején a kisebb testvérek (és a ferencesek) családjai ismeretlen tényezőkkel teli és bizonytalan jövő elé néztek. Összefüggött ez azzal, hogy a következő, III. Pál pápa által bejelentett egyetemes (trienti) zsinat fontos döntéseket hozott a szerzetesrendekről, és hogy a „szerzetellenesség” jelen volt számos tekintélyes főpap és a római egyház befolyásos reformköreinek álláspontjában is.

Az ismeretlen tényezők és a bizonytalanságok egyébként nem csak a ferenceseket érintették. Az tény, hogy ekkor történetük éles választóvonalhoz érkezett. A változások közepette azonban egy dolog állandó és kitörölhetetlen maradt: saját múltjuk emlékezete. „S ezt a múltat bár manipulálhatják, eltorzíthatják és kihasználhatják (s mindez meg is történik majd), mégis megsemmisíthetetlen példa marad azon emberek és intézmények számára, akik és amelyek ferences testvérként és rendekként, jól vagy rosszul, Szent Ferenc nevében alapozták meg és legitimálták életüket.”

A könyv részletes bibliográfiát, névmutatót, valamint időrendi táblázatot is közöl. A magyar rendtörténeti kronológiát Varga Kapisztrán OFM állította össze. 

A kötetet Sulyok Miklós fordította.

Grado Giovanni Merlo: Szent Ferenc nevében
Magyarok Nagyasszonya Ferences rendtartomány, 2025

Fotó: ferencesek.hu

Bodnár Dániel/Magyar Kurír