Grétsy László: „Örülnék, ha a halálom pillanatában nekem is egy kis mosoly sejlene föl az arcomon”

Blankó Miklós nyelvész közösségi oldalán a magyar kultúra napján közzétett bejegyzése szerint mestere és atyai jóbarátja álmában halt meg. 

Fialovszky Magda 2022 márciusában, Grétsy László 90. születésnapja alkalmából az Új Város Alapítvány nevében fordult kérdéseivel a közismert magyar nyelvészhez. Az alábbiakban részleteket közlünk a beszélgetésből.

– Mikor érezte meg az elhivatottságot a nyelvészet, nyelvtudomány iránt?

– Mivel vallásos családban nőttem fel, egy-két egyházi, felekezeti lap, folyóirat is járt hozzánk. Ezeket (is) olvasva eleinte misszionárius akartam lenni, majd, mivel a szavakkal való bíbelődést, a rejtvényfejtést már tízéves koromtól nagyon szerettem, úgy éreztem, inkább költő leszek. Ezért is jelentkeztem az ELTE bölcsészkarára. Fel is vettek, de ott, megismerve egy-két kitűnő nyelvészprofesszort, elsősorban a nyelvtörténész Pais Dezsőt, már fél év eltelte után megérett bennem a gondolat, hogy igen, a szavak bűvöletében szeretnék élni, de nem költőként, hanem mint nyelvész, a nyelv búvára, művelője. Jó megérzés volt. (...)

– Műsoraiból árad a nyelv szépségének szeretete. Hat-e a beszéd minősége az élet más területeire?

(…) „Boldogult úrfikoromban” jó néhány TIT-előadást (TIT: Tudományos Ismeretterjesztő Társulat – a szerk.) tartottam A magyar nyelv gazdagsága és szépsége címmel, s nyelvünk szépségeiről nyelvi játékokkal foglalkozó könyveimben is több helyütt írtam. Nem csoda, hogy így tettem, mert

nyelvünket – nem csak a nemzeti elfogultság mondatja velem – a világ egyik legszebb hangzású nyelvének tartom.

Hangrendszerünk egészében véve gazdag és változatos, magánhangzókészletünk pedig, amelynek külön érdeme, hogy a rövid mellett hosszú magánhangzóink is vannak, s mindegyiknek megkülönböztető szerepe is van (füzet – fűzet, török – törők – tőrök stb.), csodálatos lehetőségeket nyújt nyelvünk számára. Ha ehhez még azt is hozzáteszem, hogy mássalhangzóink között meg aránylag sok a zöngés hang, amelynek képzésekor a hangszalagok rezegnek, akkor rögtönzött elemzésemet azzal zárhatom, hogy nyelvünk dallamosság, énekelhetőség tekintetében is jó helyen áll. (...)

Aki szeret olvasni, s csakugyan rendszeresen olvas, az mindenképpen színesebben, kifejezőbben, érzékletesebben, stílusosabban ír s beszél ennek eredményeként, mint olvasás nélkül. A szókincse folyamatosan gazdagodik, mondatszerkesztése pedig könnyedebb, természetesebb lesz a csak közepesen megírt könyvek hatására is, mert az írott nyelv már eleve gondosabb, szerkesztettebb a spontán élőbeszédnél, a mindennapi beszélt nyelvnél. (...)

Ha egy szó vagy akár egy közmondás alakja vagy akár jelentése nem egyéni hiba következtében, hanem sok beszélő, nyelvhasználó hatására módosul, az nem romlás, hanem változás. (...)

Szerintem a mai nyelvünk sem romlik, hanem örökös változásban van. A gondosság azonban sok emberből hiányzik. Ez csakugyan elítélendő.

(...) Nálunk sincs szigor a helyesírást illetőleg, de nem is nagyon lehetne, mert helyesírási közműveltségünk színvonala elég alacsony. A magyar helyesírás szabályainak és ajánlásainak gyűjteménye egészében véve jó, de az emberek többsége nagyon tájékozatlan bizonyos kérdésekben, például a vesszőhasználat vagy az elválasztás kérdéseiben.

Grétsy László és Bélley Pál a Magyar Rádió stúdiójában 1975-ben.
Fotó: Szalay Zoltán (Fortepan)

(...) Kilencvenévesen is mosolygós vagyok, mint ahogy édesanyám is úgy ment el tőlünk nyolcvanhét éves korában, hogy este szépen nyugovóra tért, másnap Marika nővérem már örök álomra szenderülve találta meg ágyikójában, halvány kis mosollyal a száján. Örülnék, ha az én életemet is végigkísérné a derű, s ha a halálom pillanatában nekem is egy kis mosoly sejlene föl az arcomon.

Az interjú teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás: MTI; ujvarosonline.hu

Fotó: Fortepan via Wikimedia Commons; Grétsy László Fan Club/Facebook

Magyar Kurír