Gyermekként jön, szegényen, egyszerűen – Berhidai Piusz OFM Greccióról és a 800. évfordulóról

– Ferenc 1223 karácsonyán állíttatott betlehemet. Miért érzett indíttatást erre?

– Ferenc mindent látni, hallani, érzékelni akart Istenből, amennyire csak lehetséges ez az ember számára. Ennek lehetünk tanúi a betlehemállításnál is. A legendák és az életrajzok tanúsága szerint az evangélium tanítását Ferenc mindig konkrétan akarta „kipróbálni”, átélni, és ennek érdekében megjeleníteni. Számára az egész teremtett világ olyan valóság, ami a Teremtőre mutat, róla tanít, s mindenben a végső eligazodási pont a megtestesült, az ebbe a világba beletestesült Isten Fia. Innen érthető Ferenc krisztocentrikus hite, Krisztus-központúsága. Benne, Jézus Krisztusban érinthetővé, láthatóvá és hallhatóvá válik Isten. Jézus személye pedig a mindenkori ember számára az evangéliumban és az Eucharisztiában válik érinthetővé, láthatóvá és hallhatóvá.

Az evangélium konkrét megragadása, a megfoghatatlan Isten megérintésének vágya fejeződik ki a grecciói betlehemállításban. 

– Milyen volt ez a grecciói karácsony?

– Ferenc nem csupán betlehemállítást, hanem éjféli karácsonyi szentmisét akart, amiben diakónusként maga énekelhette az evangéliumot. Ő mindig együtt látta a megtestesülés és az Eucharisztia titkát. Meg is fogalmazza, hogy ami Betlehemben történt, az történik mindennap a szentmisében is: ahogyan akkor az emberek kezébe adta magát Isten, és Szűz Mária egészen különleges módon befogadója lett ennek a titoknak, úgy ma és minden korban a szentmisében a pap kezébe adja magát, hogy minden embernek odaajándékozza magát.

Közép-Itáliában, Róma és Assisi között körülbelül félúton egy hegy oldalában található Greccio. A kis település határában lévő barlangot látta megfelelőnek Ferenc az éjféli mise megtartására, amihez, mivel nem templomban történt, külön engedélyre volt szükség. A nyitott, barlangszerű vájatban kápolnát alakítottak ki. Ebben a barlangnyílásban ma már látható egy freskó, amely megörökíti a ferences karácsonyt a betlehemi születéstörténettel együtt. A leírások szerint Ferenc megkért egy bizonyos János urat, hogy hozzon oda állatokat is, mert így válik láthatóvá, ahogy a Gyermek „jászolban fekszik, az ökör és a szamár előtt a szénán”. Celanói Tamás, Ferenc első hivatalos életrajzírója nagyon szépen elbeszélve örökítette meg ezt az eseményt.

– Ebben azt is leírja, hogy Ferenc elrendelte: ezen a napon az állatok dupla adag abrakot és szénát kapjanak.

– A testvérek körében felmerült, hogy ha a karácsony péntekre esik, akkor illene böjtölni. Ferenc azonban azt mondta, a karácsony akkora ünnep, hogy nemhogy az embereknek, de még a falaknak is húst kell enniük, „mivel pedig ez nem lehetséges, legalább kívülről kenjék be őket”; a gazdagok vendégeljék meg a szegényeket, és valóban, az állatoknak is sokkal bőkezűbben kell adni a jóból. Látható ebben is, hogy

Ferenc a szentséges megtestesülés örömét akarja eljuttatni minden teremtményhez.

A ferences teológiai hagyományban igen hangsúlyossá vált a teremtés és a megtestesülés titka. Ha Isten teremtette a világot, és Isten Fia beletestesült ebbe a hús-vér-sár valóságba, akkor ez a világ minden töredékességével, tökéletlenségével és fájdalmával együtt nem lehet csak rossz világ, nem csupán a megkísértés, a bűnbeesés helye. Ferenc számára a szerzetesi élet sem a világ előli menekülés; úgy hagyja el a világot, hogy benne is marad, kiművelve figyelmét az isteni jelenlétre. Komolyan veszi, hogy mi a földi világon keresztül jutunk el az örök életbe, így ezt a világot is meg kell becsülnünk, tisztelnünk kell, amennyire maga Isten tiszteli azzal, hogy beletestesül.   

– Hogyan kell elképzelnünk a grecciói éjféli misét és a betlehemet? Mi a jelentősége számunkra?

– A Celanói-életrajz szerint az éjféli misét olyan környezetben tartották, mint amilyenben az akkori emberek elképzelték Jézus születését. Celanói Tamás szavaival „Greccio mintegy új Betlehemmé alakult át”. Az életrajz szerint a szentmise közben egy embernek látomása volt: a jászolban egy élettelen gyermeket látott feküdni, aki a mise közben megelevenedett. Celanói Tamás ezt úgy fűzi tovább, hogy bizony

sok ember szívében feledésbe merült a gyermek Jézus, elfeledkeztek arról, hogy Isten jelen van közöttük, de Szent Ferenc tanúsága révén megelevenedett számukra.

Amikor Szent Ferenc elkezdi járni a környező vidéket, a szülőföldjét, egyszerűen beszél az evangéliumról azoknak az embereknek, akik egyébként vallásosak, de a hitük kihunyt. Ha ma, nyolcszáz év után megemlékezünk a betlehemállításról, nem az a lényeg, hogy mindez nyolcszáz éve történt. Az igazi lehetőség ebben az, hogy felismerjük: Isten valóban közénk született, ember lett, és jelen van ebben a világban.

Szent Ferenc az egyik levelében boldognak mondja a hívő embereket. Azokat, akik az isten- és emberszeretet parancsa szerint élnek, bűnbánatot tartanak, és magukhoz veszik a szentáldozásban Jézus testét és vérét. Ezek által az ember hordozójává válik Krisztusnak, mint Mária, és ha jót cselekszik, a világra szüli Jézust, mint ahogyan Mária tette. Karácsony ünneplésének ma is ez a kulcsa. Vajon befogadója, hordozója vagyok-e annak az Istennek, aki bennem akar lakást venni? Világra szülöm-e őt a többiek számára, nyújtom-e a tetteim, az életvitelem által, a gondolkodásmódommal, a döntéseimmel?

– Úgy tartják, a grecciói éjféli mise után terjedt el a betlehemállítás hagyománya.

– A középkori misztériumjátékoknak, amelyek az üdvtörténetből és a szentek életéből sokféle történetet megjelenítettek, nagy hagyománya volt akkoriban. Annak nyomán, ahogy Ferenc a születéstörténetet megünnepelte, a betlehemállítás elterjedt a ferencesek között és szélesebb körben is. A második világháború előtt a pécsi ferences oltárépítő és asztalosműhely például életnagyságú figurákból álló betlehemet faragott ki.

– Sokan otthon is állítanak betlehemet. Milyen többletet adhat ez egy családnak? 

– Emlékszem, gyerekkoromban a nagyszüleim karácsonyfája alatt mindig volt egy szép kis festett betlehem, ami kihajtogatva térbelivé vált. Művészeti szempontból nem volt túl igényes, mégis közel hozta, belém véste Jézus születését. Ha olyan felfoghatatlan misztériumról akarunk beszélni, mint hogy Isten Fia emberré lett, a dramatizálás bármilyen fajtája nagyszerű lehetőség, mert segíthet a titok átélésében.

A betlehemállítás, a karácsonyi történet megjelenítése, eljátszása, az ehhez kapcsolódó rituálék elvezethetnek arra, hogy azt is megértsük, amit szavakkal nem tudunk elmondani. 

– Milyen rituálé alakult ki a ferences rendházban szentestére? 

– A testvérekkel elmondjuk az ünnepi vesperást a templomban, majd az oltár elől karácsonyi énekeket énekelve bevisszük a jászlat a karácsonyfa elé, az ebédlőbe, a kolostor központi helyére.

Ünnepeljük, hogy velünk van az Isten, és jelképesen el is játsszuk, hogy nemcsak a templomban van jelen, hanem az életterünkben is.

A jászolnál tíz gyertyát gyújtunk, s mindegyik gyertyagyújtásra mondunk egy előre megfogalmazott fohászt, amelyben mindenkiről megemlékezünk az egész világon: kicsikről és nagyokról, hívőkről és nem hívőkről, minden népről és nemzetről. A gyertyás imádság végén a gvardián, a helyi közösség felelőse röviden szól a többiekhez, és boldog karácsonyt kíván mindenkinek. Ez a rituálé is azt szolgálja, hogy ami a hívő gondolkodásunkban jelen van, az váljon az életünk részévé, ivódjon bele a személyiségünkbe, legyen benne a profán életünkben is. Szeretnénk idén megosztani ezt az imádságunkat, hogy mások is élhessenek vele. 

– Mostanában talán éppen kiveszőben vannak a rituálék.

– Amíg ember az ember, mindig lesznek rituáléi, csak lehet, hogy profán vagy demisztifikált rituálék. Volt, hogy karácsony előtt egy bevásárlóközpontban úgy éreztem magam, mintha templomban lennék: mindenki itt van, nagyjából egy irányba haladunk, csak itt éppen egy akciós pult vagy a kassza felé – sajnos vannak párhuzamok. Amit az ember fontosnak tart, az megjelenik az életében, méghozzá szervezetten, rendszeres és közösségi módon, „szertartásosan”. Ha valóban kiveszőben vannak a rituálék, legalábbis a szent rituálék, akkor ez azzal lehet összefüggésben, hogy elfeledkeztünk a Szentről, vagy hogy gyenge a közösségre, a valódi személyes kapcsolódásra való képességünk. 

– Léteznek olyan módszerek, mint a képmeditáció, a történetmeditáció vagy a bibliodráma, amelyek segítségével nagyon erősen átélhető Jézus születésének története is. Ön hogyan vélekedik ezekről? 

– Szerintem nagyon fontosak, mert a hitünk központi igazságát ezek kapcsolatba hozzák a személyes valónkkal. Szeretek a karácsonyi történetről a történettudomány és a szövegkritika fényében gondolkodni. Hosszú évszázadok során Európában úgy képzelték el Jézus születését, mintha annak helyszíne egy akkori európai istálló lett volna, ami az ember lakóhelyétől el volt különítve. Gondolták, ha nem volt hely a szálláson, mint ahogyan az evangéliumban olvassuk, akkor Mária és József nyilván a falu végén kapott szállást, az állatok között. Az eredeti szövegben valóban az áll, hogy „nem volt hely a szálláson”, de a Közel-Keleten akkoriban a „szállás” szó a vendégeknek fenntartott helyiségre utalt. Jézus idejében nem volt olyan, hogy valakit nem fogadnak be, főleg, ha ez egy áldott állapotban lévő asszony. Ma talán megtörténhet, de akkoriban ez elképzelhetetlen lett volna. Egy Jézus korabeli közel-keleti házban az emberek az állatokkal egy légtérben éltek, az állatok a leheletükkel fűtötték a helyiséget. A jászlat, amelyben az állatok takarmányát elhelyezték, a járófelületbe vájták bele. Ettől a nagy közös helyiségtől, voltaképpen a család állandó lakóterétől különítették el a vendégeknek fenntartott kis helyiséget, a magyar hagyományból ismert tisztaszobához hasonlóan. Az evangéliumban tehát az olvasható, hogy a népszámlálás miatt a vendégszoba már foglalt volt, ezért Máriát és Józsefet csak oda tudták befogadni, ahol az emberek maguk is éltek az állataikkal együtt. Számomra ez azt üzeni, hogy a Jóistent ne valami hátsó szobába fogadjam be, hanem oda, ahol vagyok, a saját személyes életterembe. Így persze látni fogja, ami ott van, érezni fog mindent, amit én is. Ha így értelmezem a szállást, még inkább feltárul a karácsony titka: Isten velünk él. Mária és József tehát nem a pusztában szálltak meg, de nem is egy palota vendégszárnyában. Egy egyszerű szegény család adhatott nekik otthont, ami szintén jelzésértékű.

– A ferences rend jubileumokat ünnepel. A grecciói betlehemállítás nyolcszázadik évfordulójáról hogyan emlékeznek meg szenteste?

– A szentestét mindenki otthon ünnepli, így mi is, de

idén szeretnénk egy szabadtéri éjféli misét bemutatni Piliscsaba mellett, Klotildligeten.

Itt évek óta megjelenítik Jézus születését a helyi közösségnek köszönhetően. Szeretnénk, hogy legyen ott egy éjféli mise, hasonlóan ahhoz, mint ahogyan Ferenc Greccióban kilépett a templomi környezetből, hogy az eredeti valóságra rácsodálkozzon. Sokan a maguk templomában ünnepelnek éjfélkor, nagyon helyesen, de erre a szentmisére is eljöhet bárki, aki indíttatást érez arra, hogy Szent Ferenc karácsonyát felidézve ünnepeljen.

Várjuk azokat is, akik az utóbbi időben elfelejtették ennek az ünnepnek a lényegét, hogy a titka feltárulkozhasson előttük. Isten karácsonykor megmutatja magát.  

– Mit üzen önnek a karácsony titka? 

– A Jóisten egy akar lenni velünk. És ezt nem köti feltételekhez. Ha nem vagyunk egységben vele, az csak miattunk van. Boldog Duns Scotus János ferences teológus azt tanítja: ha Isten jóságát végtelennek hisszük, ha az ő szeretete mindennek az eredője, akkor ne úgy fogjuk fel a karácsonyt, hogy az szükségszerű kiegészítője a megváltásnak. Isten akkor is közel jött volna hozzánk, ha mi nem esünk bűnbe. Ugyanakkor úgy is szemlélhetem a karácsonyt, mint ami ma is Isten válasza az ember bűntől sebzett valóságára: az igazságtalanságokra, a háborúkra, a szenvedésekre, a bűnökre, az önzésre. Az ember eltorzult hatalomvágyára, birtoklásmániájára és dicsőségvágyára Isten úgy válaszol, hogy gyermekként jön, szegényen, egyszerűen, szűzi születéssel. És

a közénk születő Jézusban megmutatkozik számunkra nemcsak Isten, hanem az is, hogy mi az ember.

Ez benne van minden karácsonyban.

Fotó: Merényi Zita 

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2023. december 24–31-i ünnepi számában jelent meg.