Sokan éltek a meghívással, benépesült a gyermeknapi vigasságra a székesfehérvári Bregyó Sportcentrum. Igazi vidám rendezvénnyel, a legkisebbekre és a nagyobbakra is gondoltak a program összeállításánál – mondta el Mitrocsák László, a Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ intézményvezetője.
A rendezvényt Spányi Antal megyéspüspök nyitotta meg, aki arról beszélt, hogy ott kell jelen lennie és segítenie az Egyháznak, ahol a rászoruló ember él.
A főpásztor örömteli napot kívánt a jelenlévőknek.
A gyermeknap résztvevőit Mészáros Attila alpolgármester is köszöntötte, aki elismeréssel szólt a gyermekvédelmi központ munkájáról.
A köszöntők után Jármi Zoltán, az intézmény lelkivezetője kívánt tartalmas, szórakoztató napot a gyermekeknek, és arra kérte a résztvevőket, hogy ragadjanak meg minden lehetőséget arra, hogy igazi ünnepé váljon ez a kivételes alkalom.
A gyermeknapi mulatságon kicsik és nagyok is jól érezhették magukat, részt vehettek a játékos foglalkozásokon és a szórakoztató, vidám programokon, amellyel a Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ és támogatóik ajándékozták meg őket.
Szöveg: Berta Kata
Fotó és videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió
Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria