Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe a külhoni egyházmegyékben

Külhoni – 2024. február 5., hétfő | 15:35

Február 2-án ünnepli az Egyház Urunk bemutatását. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét 1997-ben nyilvánította a megszentelt élet napjává Szent II. János Pál pápa. A püspöki székhelyeken bemutatott szertartásokról a külhoni egyházmegyei tudósítások alapján számolunk be.

Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye

A gyulafehérvári székesegyházban tartott ünnepi szentmise az érsekség udvarán a gyertyaszentelés szertartásával és a székesegyházba tartó körmenettel vette kezdetét.

Kiss Endre szemináriumi spirituális, a szentmise főcelebránsa homíliájában kiemelte: „minden körmenet gyakorlás, gyakoroljuk azt a zarándoklatot, amely egyszer beteljesedve véget ér, és amely egyszer végleges lesz”. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének misztériumából két dolgot ajánlatos magunkkal vinnünk: „suscipe Christum – fogadd Krisztust, amplectere Mariam – öleld magadhoz Máriát”, mindehhez hozzátéve, hogy „ők [Jézus és Mária] együtt a mi életünk zarándokútjának legnagyobb ajándékai, hiszen nem mi, hanem ők ölelnek át. Ne feledjük: erre az ölelésre nagy szükségünk van.”

„Égő gyertyákat is viszünk ilyenkor azért, hogy ezzel is jelezzük a hozzánk közelítő Isten világosságát; ő világosít meg mindent, és miután elűzi a vétkek sötétségét, rögtön előcsillan az örök világosság gazdag bősége. Égő gyertyákat viszünk továbbá azért is, hogy még jobban kihangsúlyozzuk a léleknek azt a tündöklő tisztaságát, amellyel Krisztus elé kell sietnünk.” (Szent Szofróniusz püspök)

Fotók: Kováts Álmos Botond/SIS

Forrás: Romkat.ro

* * *

Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye 

Február 1-jén Pósaházán találkoztak a Munkácsi Egyházmegye területén szolgáló megszentelt életet élő személyek. A találkozóra a megszentelt élet napja alkalmából került sor, amelyet minden évben február 2-án, Urunk bemutatásának ünnepén tartanak. Az ünnepi szentmisét Lucsok Miklós OP megyéspüspök Majnek Antal OFM nyugalmazott püspökkel és az egyházmegye papjaival együtt mutatta be.

Prédikációjában Lucsok Miklós püspök a Zsidókhoz írt levél szavait bontotta ki: „Minthogy a gyermekeknek közös a testük és a vérük, ő is részt kapott belőle, hogy így halálával legyőzze azt, aki a halálon uralkodott, tudniillik az ördögöt, és felszabadítsa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett.” (Zsid 2,14–15) Arra buzdította a jelenlévőket, hogy elmélkedjenek el azon, mi is a halálfélelem. „Gondoljatok a bennetek lévő egyik félelmetekre! Félelem a jövőtől, az ismeretlentől, a hibázástól való félelem. (…) Minden félelem gyökere a halálfélelem. A félelemben sötétség van, hiányzik a Feltámadt Krisztus. (…) Ma az embereknek a Feltámadt Krisztus fényét sugárzó emberekre van szüksége, olyan megszentelt életet élőkre, akiket betölt a Feltámadt Krisztus, akik az Ő hitét hordozzák.”

A szentmise után Weinrauch Márió OFM, a püspöki hivatal megszentelt személyekért felelős szerzetese tartott előadást a jelenlévő papok, szerzetesek, szerzetesnők, harmadrendi szerzetesek és megszentelt életformában élő laikusok számára. A ferences szerzetes vicces példákkal megtűzdelt komoly előadása alatt arról beszélt, hogy fontos megkülönböztetni, mi a hivatás eszköze és mi a célja. Különösen is felhívta a figyelmet a szívre, amelyen keresztül megismerjük Istent és az Ő szeretetét, válaszolunk arra és az örök élet felé haladunk. 

A teljes beszámoló ITT olvasható. 

Szöveg és fotó: Reshetar Tetjana írása és képei alapján

Videó: Veritas

Forrás: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

* * *

Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Gyertyákat szenteltek a nagyváradi székesegyházban Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án, pénteken a délelőtt bemutatott szentmise kezdetén. Böcskei László megyéspüspök végezte el a gyertyaszentelés szertartását a nagyváradi székesegyházban, majd Pék Sándor esperes-plébános elmélkedett.

Homíliájában Pék Sándor esperes-plébános arra hívta fel a figyelmet, hogy az őskereszténység idején a tudósok ógörögül a találkozások ünnepének nevezték Gyertyaszentelő Boldogasszony napját. A Szent Család második jeruzsálemi útjára emlékezünk ilyenkor, amikor születése után negyven nappal a szülei elvitték Jézust a templomba, ahol találkozott az agg Simeonnal és Anna prófétaasszonnyal. De miért pont ez a találkozás emelkedik ki a többi közül, hiszen korábban, karácsonykor volt már találkozás a pásztorokkal és a bölcsekkel? Ezt a Szent Lukács evangéliumában leírt egyik szép mondat érteti meg velünk, mely szerint Simeont „a Lélek arra indította, hogy menjen a templomba”. A Szentlélek volt tehát az, aki akkor, azon a napon arra ösztökélte az öreget, hogy elmenjen a templomba, holott ő is ugyanolyan zsidó ember volt mint a többiek, akik egy olyan Messiás érkezésére vártak, aki politikai és katonai hatalommal, erővel bír. Ezért napjainkban is azt üzeni ez az ünnep számunkra, hogy bár Isten mindenütt jelen van, a vele való találkozásnak mégis van egy helye, és ez nem más, mint a templom. Ez az a hely, ahol Istent keresni és szeretni kell, mert a vele való találkozás maga az élet – fogalmazott a szentmise szónoka.

Arról is beszélt Pék Sándor: azért szentelnek ilyenkor gyertyát a katolikus egyházban, melyet majd meggyújtanak, mert Isten első szava úgy hangzott: „Legyen világosság!” Ugyanakkor Jézus egyszer azt is kijelentette: „Ti vagytok a világ világossága! (…) A ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva magasztalják a mennyei Atyát”.

Forrás és fotó: Romkat.ro

*

A megszentelt élet világnapját követő szombaton, február 3-án, a püspöki palotában találkoztak a Nagyváradi Római Katolikus és a Görögkatolikus Egyházmegyék szerzetesei.

Böcskei László megyéspüspök Mózes és a hivatásom címmel tartott előadást a püspöki palotában, majd a két egyházmegye papjai, szerzetesei és hívei a római katolikus székesegyházban bemutatott szentmisén adtak hálát a szerzetesek kimondott „igen“-jéért, jelenlétükért, szép szolgálatukért.

A szentmisén, Böcskei László megyéspüspök úgy fogalmazott: egy személyes hangulatú ünnepre gyűltek össze a megszentelt élet képviselői, akik sokszor háttérben vannak a szolgálatukkal, melyet kitartóan végeznek. A hivatásuk kiváló és nagyszerű, mert arról szól, hogy nekik jellé kell válniuk az emberek előtt. Ugyanakkor most megújult elköteleződéssel kérik Isten segítségét és áldását, hogy az Ő akarata szerint tudják teljesíteni a küldetésüket. Együtt imádkoznak a kapott kegyelmekért, és azért, hogy minél több munkás legyen az Úr szőlőjében.

Virgil Bercea görögkatolikus püspök volt a szentmise szónoka, aki elmélkedésében a zsoltáros szavait idézve arról beszélt: ki kell nyitnunk szívünket-lelkünket az ajtónk előtt álló és zörgető győzedelmes Isten előtt, aki nem azért kopogtat, hogy megijesszen bennünket, hanem mert szeret és bátorítani akar.

Fotó és forrás: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Facebook-oldala

* * *

Szabadkai Egyházmegye

Fazekas Ferenc püspök az ünnepi szentmise előtt a ferences rendház Fekete Boldogasszony kápolnájában megszentelte a gyertyákat, majd a papsággal és szerzetesekkel együtt égőgyertyás körmenettel a templomba vonult. A megyéspüspök a szentmise elején köszöntötte a megjelent papságot, szerzeteseket, szerzetesnővéreket, a nagy számban megjelent hívők közösségét, valamint a Mária Rádió hallgatóit.

Prédikációjában kiemelte, hogy Urunk bemutatása – Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe valójában önmagunk és életünk odaajándékozásának, önátadásának ünnepe. Az ünneppel kapcsolatban alakult ki az égőgyertyás körmenet hagyománya, aminek a célja az volt, hogy visszaszorítsa a korábbi pogány fáklyás engesztelő felvonulást, amit az ókori Rómában hagyományosan minden év februárjában tartottak.

„A mi rövid égőgyertyás körmenetünk az istenfélő férfiú, az agg Simeon szavaival vannak ihletve, aki Jézust a világ világosságának nevezett” – jegyezte meg többek között a püspök, majd hozzátette, hogy ez az ünnep egyben a megszentelt élet világnapja is, a szerzetesek és szerzetesnővérek napja.

A szentmise végén köszönetet mondott a szerzeteseknek az erőfeszítésért és áldozatért, amit Isten népének szolgálatában tesznek. Majd mindenkit arra buzdított, hogy imádkozzon a szerzetesi hivatásokért, hogy továbbra is az igazi evangéliumi élet lámpásai tudjanak maradni.

A teljes beszámoló ITT olvasható. 

Fotó: Kovács Attila

Forrás: Szabadkai Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

MunkácsNagyvárdNagyváradSzabadkaSzabadkaSzabadkaSzabadkaMunkácsMunkácsGyulafehérvárGyulafehérvárMunkácsMunkácsMunkácsMunkács