Gyógyítás határok nélkül – Koroknai András a Katolikus Karitász orvosmissziójáról

Arról kérdeztük, hogyan került kapcsolatba a programmal, mi motiválta a csatlakozását, és mit jelent neki ennek a sokak számára – talán nem túlzás – életmentő tevékenységnek a vállalása, ami egyébként tágabb és szűkebb családja életét is alapvetően meghatározza.

Szüleitől „örökölte” a hivatását, de nincs egyedül ezzel a családban: a hat testvér közül öten léptek orvosi pályára. – Lányok fogorvosok, fiúk mozgásszervi vonalon vannak – mondja mosolyogva a fiatal orvos, hozzátéve, több esetben előfordult, hogy misszióba is testvéreivel együtt indult. Felesége is támogatja ezt a hitéből és hivatásából fakadó szolgálatot. Mint mondja, enélkül nem is lehetne vállalni ezt a mentálisan és fizikailag is kimerítő tevékenységet.

A Katolikus Karitász programja 2015-ben indult, eredetileg a Kárpátalján – Ungváron, Munkácson és Beregszászban – működő gyermekkórházak támogatását megcélozva. Ám hamar kiderült: a határon túli magyarlakta területeken ezen felül is bőven akad feladat. A segélyprogramok során szerzett tapasztalatok egyértelműen megmutatták, hogy az orvosi ellátáshoz való hozzájutás bizonyos körülmények között – például a szórványokban – élők számára nagyon komoly kihívást jelent, sőt olykor egyenesen lehetetlen. Ekkor merült fel, hogy az egészségügyi intézmények támogatásán felül közvetlen orvosi segítséget is nyújthatna a Katolikus Karitász a kárpátaljai és a délvidéki magyaroknak, sőt egy „kis” szervezéssel a nagyobb városoktól távol eső településeken élőknek is biztosíthatnák a szakorvosi ellátást, legalább minimális szinten.

Számos településről akár százötven-százhetven kilométert is utaznia kell egy betegnek ahhoz, hogy eljusson egy orvosi rendelőig.

A legtöbb esetben az utak annyira rossz minőségűek, hogy az már önmagában is képes ellehetetleníteni egy szakorvos felkeresését. És ha sikerül, akkor sincs semmiféle garancia arra, hogy a nehezen elért orvos megfelelő ellátásban tudja majd részesíteni a hozzá fordulót – avat be a részletekbe Koroknai András.

Vojcek László, a Budai Irgalmasrendi Kórház főorvosa 2017 őszén szervezett először orvoscsapatot, amely kifejezetten emiatt indult útnak Kárpátaljára. Egyetlen hétvége alatt közel száz gyermek szűrővizsgálatára került sor ekkor Gyertyánligeten – idézi fel a fiatal orvos.

„Éppen az aktuális teljesítésigazolásomat vittem leadni az igazgatóságra, amikor engem is megkérdezett, hogy csatlakoznék-e hozzá. »Két hét múlva indul egy misszió Kárpátaljára gyerekeket vizsgálni, az ortopédia lenne a vállalandó terület« – mondta. Kárpátalján sosem jártam azelőtt, de nem volt kérdés számomra, hogy igent kell mondanom. Rögtön elő is vettem a gyermekortopédia-tankönyveimet – akkoriban ugyanis a reumatológián dolgoztam. Vojcek László összekötött Kecskés Lászlóval, aki az orvosmissziók technikai fő szervezője, s azóta a barátom is, az út pedig aztán el is döntötte a későbbieket. Részben az orvosmisszióval összefüggésben váltottam szakirányt, a reumatológiáról az ortopédiára. Döbbenetes tapasztalatokat szereztünk akkor; a mozgásszervi, fogászati, szemészeti alapszűrésen megvizsgált szinte valamennyi gyermeknél rendellenességet találtunk: látásproblémát, csípőficamot, gerincferdülést, a helytelen szájhigiénia miatt szuvas fogakat. Ezeknek a kórképeknek mindegyike okozhat akár komoly fejlődési rendellenességet is, illetve veszélyeztetheti az egészséges felnőtté válást. De a bokasüllyedés, a lúdtalp is kezelést igényelhet. Egy rosszul látó gyermek esetében a szemüveg hiánya jelentősen ronthatja a tanulási képességeket. Lehet, hogy a kifejezetten tehetséges iskolás emiatt nem tudja kibontakoztatni az egyébként meglévő képességeit.

Megrendítő pillanat volt például, amikor a kollégák ráhelyezték az optikai próbakeretet egy kislány orrára, ő pedig boldogan, hitetlenkedve kiáltott fel: »Úristen, látok!«

Kecskés László volt egyébként az, akinek a Karitász egy korábbi látogatása során feltűnt, hogy Gyertyánligeten egyetlen szemüveges gyermek sincs… Meg is jegyezte ezt Vojcek Lászlónak, s kérdezte, hogyan lehetséges ez. A válasz az volt, vagy csoda, vagy valami nagy baj lesz az oka – idézi fel Koroknai András, utalva arra, hogy sokszor meglepő helyzetekből fakad valami új, valami jó és gyógyító. – Az akkori látogatás végén összeültünk átbeszélni, mit tapasztaltunk. Egyértelművé vált, hogy ez csak a kezdet: eldöntöttük, hogy innentől fogva rendszeres időközönként körbejárjuk a Felső-Tiszavidék területeit faluról falura, mert bizonyosan mindenhol találunk majd feladatot.”

Idővel azután már nem csak a gyerekek, hanem családtagjaik, a felnőttek is a figyelem pásztájába kerültek. „Gyermekellátási és nőgyógyászati tanácsadást is tartottunk. Ezek során is az derült ki, hogy rengeteg a tennivaló, a prevenció területén is – mondja az ortopédorvos. –

Ahol az emberek nem élnek jól, ahol nélkülözés van, reménytelenség, elhagyatottság és örökös harc a holnapért, ott térben is, időben is kevésbé néznek előre az emberek. Nem az egészséges táplálkozás a cél, csak a táplálkozás: kerüljön valami az asztalra.

Sok családban elképesztő mennyiségben fogyasztanak kifejezetten egészségtelen, de olcsó élelmiszereket és cukros üdítőt, meg dohányterméket, alkoholt – könnyítendő a másnap gondolatán. El kellett nyernünk a bizalmukat ahhoz, hogy elfogadják a segítséget és a tanácsot.

Ez időigényes folyamat, az időben viszont meg lehet bízni, ha a jelenlét kiszámítható és hiteles – mutat rá az ortopéd orvos. – A gyógy- és tartásjavító tornák megtanulása, a helyes szájhigiénia elsajátítása, a megfelelő szemüveg vagy talpbetét használata reményt jelent.

Az évek során kiderült, hogy nem pusztába kiáltott szó felhívni mindezekre a szülők figyelmét, még akkor sem, ha elsőre esetleg visszautasítóan, értetlenül, lemondóan reagálnak.

Előfordult olyan, hogy rájöttünk, egy gyermek azért nem képes járni, mert a gondviselői nem tudtak arról, hogy születésétől fogva csípőficamos. Senki nem nézett rá értő szemmel a csecsemőre, s a szülők sem gondolták, hogy meg kellene mutatniuk valakinek. Ilyenkor megpróbáljuk megtenni, amit lehet. Leginkább helyben, de olyan is előfordult, hogy összegyűjtöttük a pénzt egy magyarországi operációra. Egy hosszabb gyógykezelés talán lassan indul el, de ha mégis sikerül megadni a kezdő lökést és támogatást, az óriási támogatást jelent a gyermekeknek a fejlődésben, a szülőknek pedig abban, hogy tevékenyen tudják segíteni a gyermeküket.

Kárpátalja nehéz helyzetben van, a háború kitörése óta különösen, még a nagyobb kórházak felszereltsége is szegényes. Igyekszünk jó kapcsolatot kiépíteni a külhoni kollégákkal, rendelőkkel, kórházakkal, illetve az ukrajnai karitászcsoportokkal – ez a legtöbb, amit jelenleg tehetünk. Az általunk jelzett, náluk nem beszerezhető, de szükséges gyógyászati segédeszközöket a hazai Katolikus Karitász igyekszik biztosítani. Gyermekeknek megfelelő szemüvegeket például rendszeresen viszünk magunkkal a missziókba” – mondja Koroknai András, hozzátéve: óriási szerencse, hogy hazánkban akadnak olyan források, pályázatok, jótékonysági akciók, amelyek révén csekély mértékben ugyan, de lehetséges előre haladni.

A szűrővizsgálatok szükségességét nem lehet eléggé hangsúlyozni – emeli ki. „Gondoljunk csak bele, ezt nevezzük mi itthon alapellátásnak, ez az, ami valójában a minimum: EKG, vércukor- és vérnyomásmérés, ortopédiai szűrés, látás- és hallásvizsgálatok, a legalapvetőbb fogászati beavatkozások ellátása, táplálkozási, életviteli tanácsadás.”

Az orvosmisszió lépésről lépésre szerveződött és alakult – mondja. – Az önkéntesként csatlakozó orvosok alkalmanként több száz kilométert zötykölődve utaznak az ellátásra szorulókhoz. Szaktudásuk legjava mellett a szabadidejüket, a hétvégéjüket, sőt sokan a szabadságukat ajánlják fel a kisebbségben élő, rossz egészségügyi állapotban és nehéz anyagi körülmények között lévő magyarok támogatására.

Koroknai András volt az, aki kezdeményezte, hogy 2018 tavaszán medikusok is csatlakozzanak a misszióhoz.

Az orvostanhallgatók meglepően nyitottak voltak erre a szolgálatra, ami alapvetően megmutatja, hogy a hazai orvostársadalomban minden nehézség ellenére, amelyeket itthon is tapasztalhatunk, rengeteg a potenciál, nem csupán szakmai, de emberi szempontból is

– mutat rá. Azóta is folyamatosan jelentkeznek újabb csatlakozni vágyók: az orvoscsoport közösségszervező munkájának köszönhetően mára húsz-huszonöt főből álló csapatot alkotnak a negyed- és ötödéves medikusok, akik maguk is részt vesznek akár a toborzásban is.

A karitatív lelkület egyáltalán nem áll messze a gyógyítástól – emeli ki az ortopédorvos. – Elég a „szegények orvosára”, Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóra gondolni. A csatlakozás lehetősége folyamatosan nyitva áll az érdeklődők előtt. Mint mondja, ez jóval több mint közös munka: a kollegialitáson túl, életkortól függetlenül, lazább-szorosabb baráti szálak is szövődnek a csapatban, sőt mondhatni, hogy imádságos lelkületű közösségként működnek együtt.

Misszió ez a szó legteljesebb és legszebb értelmében: a test gyógyítása mellett a gondviselés segítségének közvetítése mindazok számára, akik hiányt szenvednek, s akik leginkább rászorulnak az irgalomra és az odafordulásra: a legszegényebbeknek, a legelesettebbeknek, a legkisebbeknek.

„Nagyjából havi rendszerességgel tud útnak indulni egy csapat, amelyhez az orvosokon, a medikusokon és az ápolókon kívül mindig csatlakoznak további önkéntes segítők is. Az utóbbiak sok esetben adományokkal – ruhákkal, könyvekkel, tisztálkodási szerekkel – is készülnek az útra. Akiket felkeresünk, azok számára nyelvi, kulturális és társadalmi értelemben véve is megtartó erő a jelenlétünk, a figyelmünk. Nagyon sokat jelent nekik, hogy magyarul szólunk, kérdezünk, és ők magyarul felelhetnek. Ezzel együtt nem gond az sem, ha kevert nyelvet használunk, sőt alkalom adtán akár ukrán vagy román betegek is bizalommal fordulnak hozzánk – mondja. – Ennek nagyon nagy jelentősége van, hiszen egyre több a vegyes család.”

Az orvosmisszió tagjai az utazásokon kívül is rendszeresen találkoznak: értékelik a missziós alkalmakat, megbeszélik az egyes utakon szerzett tapasztalatokat, tervezik a következő feladatokat, közösségi programokat szerveznek, és sokszor az imádságban is együtt vannak egy-egy út során, azok végén, vagy az előkészítésük idején. Máshogyan nem is lehetne ellátni ezt a küldetést. Mindannyian jól tudják, hogy szolgálatuk nélkülözhetetlen a határon túl élő magyarság körében, nem csupán a testnek, hanem a léleknek is.

Fotó: Vermes Tibor

Horogszegi-Lenhardt Erika/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. március 31. – április 7-i ünnepi számában* jelent meg.

*Ebben hibásan szerepel a „szakorvos" kifejezés, az érintettől elnézést kérünk.